Előadó:
Bár Wagner szereplői istenek és hősök, a zenedrámák a ma embere elé is tükröt tartanak. Az istenek kicsinyesek és esendők, céljuk a hatalom megtartása és kiterjesztése, a mondai hősök jellemfejlődésében meghatározó a múlt és a sors, a hősnők pedig olykor megváltást jelenthetnek számukra. Bűn és erény kérdése valamennyi műben középponti szerepet játszik. De vajon mi is a bűn? Van esetleg a wagneri karakterek között bűntelen figura? Talán a szerző saját magát is beleírta valamelyik zenedrámájába? Ilyen és hasonló kérdésekre keresi a választ Fischer Ádám félórás előadása az Istenek és hősök című koncert előtt, melyre a hangversenyre jeggyel rendelkező érdeklődőket várjuk.
Az előadás magyar nyelvű.
Rendező: Müpa
Jegyzet
A valkűrök esete Tapsi Hapsival, Göringgel és a fénykardokkal
A Wagner-életmű jelentőségét talán az szemlélteti a legjobban, hogy zenéjével a legtöbben nem operaházban, de még csak nem is koncerttermekben találkozunk.
Jegyzet
20 érdekesség az idén 20 éves Wagner-napokról
2006-ban a Parsifal adta meg a kezdőhangot a Müpa egyik legszebben zengő sikertörténetéhez, amely minden elképzelést felülmúlva a nemzetközi operavilág egyik legkedveltebb találkozóhelyévé tette az intézményt. Most elárulunk 20 dolgot az idén 20 éves Budapesti Wagner-napokról.
Jegyzet
Wagner, a méz és a köpésből született isten
Hogyan lesz egy ártatlannak induló kocsmai ugratásból előbb tömegverekedés, majd vígopera-részlet? Miként ússza meg Izolda és Trisztán a keserves kínhalált egy csodalének köszönhetően? Hogyan készült a germán istenek bódító itala? Kérjük, csak akkor olvasson tovább, ha Ön már elmúlt tizennyolc éves!
Interjú
Wagnernél nincs megállás
Mindent megbeszélnek egymással, és ennek egy interjú erejéig mi is tanúi lehetünk. A Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőit a közös munkáról, a Wagner-vezénylés kihívásairól és jövőre vonatkozó terveikről is kérdeztük.
Interjú
Korszakváltás fokozatosan
Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója társ-művészetivezetőként csatlakozik a jövőre húszéves Budapesti Wagner-napokhoz.
Jegyzet
Wagner-hősök nyomában
Miért nem veszi észre a naiv Siegfried az ellene szövődő ármányt, és miért kell Sentának meghalnia a bolygó hollandiért? Nézzünk egy kis Wagner-hőstipológiát a karakterek jobb megértése érdekében!
Hasonló programok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.