Müpa Filmklub

Federico Fellini elvarázsolt világa

Elvarázsolt világ – a szó minden értelmében. Bűvölet ül rajta, néha csodák történnek benne, s közben végtelenül bolondos, hóbortos. És olykor még azt sem könnyű eldönteni, mindebből mit vesz komolyan Federico Fellini. De az már legyen a kritikusok, esztéták és legfőképp a nézők gondja, hogyan is értelmezik ezt a különös világot.

A Müpa Filmklub új sorozata nem kívánja tovább fényesíteni Fellini glóriáját. Ragyog az derekasan e nélkül is. Inkább azokat a részleteket szeretné feltárni, amelyek a rendező/szerző iránti szenvedelmes rajongás közepette valahogy elkallódtak. Más idők jártak akkoriban, s a nagy eszmék és nemes gondolatok könnyen elterelték a figyelmet Fellini nyelvezetének apró finomságairól. Fellini személyes mitológiájában keverednek az álmok, az emlékek és a valóság. Ez eddig rendben is lenne. Vannak azonban életművének olyan rímei, visszatérő elemei, amelyekből ez a furcsa világ építkezik. Bizarr kosztümök, járművek, fenyegető munkagépek. A filmekben rendszeresen felbukkannak a szobrok, az ikonikus épületek, a falfestmények, falfirkák. Egy olyan világ, amely hihetetlenül izgalmas módon építi be hétköznapjaiba az egykor volt Római Birodalom töredékeit. Vagy itt van a keresztény hagyomány. A hagiográfia, a szentek cselekedeteinek megidézése, a csodák, a vallási rítusok – mindez ráadásul keveredik pogány szertartásokkal. Érdemes közelebbről szemügyre vennünk a filmekben fel-felbukkanó kolosszusokat – gigászi fej, koporsó, hajó, óriásplakát stb. Állandóan visszatér a filmekben a köd, a füst. És mi a helyzet a cirkusszal? A bohócokkal, műlovarnőkkel és elegyes csepűrágókkal? De beszélgethetnénk arról is, hogyan üti le a rendező a magasan szárnyaló, szent eszméket egy-egy profán gesztussal. És itt vannak a karakterek. Ha valaki egynél több Fellini-filmet látott, nyilván feltűnt számára, hogy a hitelesnek tűnő, realisztikus karakterek között rendre felbukkannak karikatúra karakterek. Túl egyszerű lenne a magyarázatot azzal letudni, hogy pályája kezdetén Federico Fellini egyebek között karikatúra-rajzolással is kereste a kenyerét. Érdemes lenne beszélgetni a filmjeiben felbukkanó állatokról, arról, hogy miként is keverednek a történetbe fotográfusok és filmesek, hogy mit hoz és visz a tenger, hogy az állandó vonulások a cirkuszi népség bevonulását idézik-e meg vagy inkább valamiféle modern danse macabre képei peregnek előttünk. Érdemes lenne. Hát beszélgessünk! 

Magány-ügyek - Sorsok a német újfilm sűrűjéből

A hetvenes évek elejére a filmek világában elzúgtak Európa újhullámos forradalmai. Az NSZK-ban viszont éppen ekkor támadt fel a német újfilm, amely máig ható izgalmakat vitt a mozivászonra. Hősei nem a rajtuk kívül lévő világgal hadakoznak, hiszen a világ, a kor, a történelem már mélyen beléjük ette magát.

Rainer Werner Fassbinder, Wim Wenders, Werner Herzog, Volker Schlöndorff – mutatós névsor. Roppant különböző alkotók. Fassbinder a legérzékenyebb a társadalmi hatások személyiségformálásának feltárásában. Wenders hősei a helyüket, az otthonukat keresik egy globalizálódó világban. (Akkoriban a „globalizáció” szó még nem volt annyira felkapott.) Werner Herzog filmjeiben mindig előjönnek a vadság és a civilizáció, az első és a második természet dilemmái. Schlöndorff pedig tántoríthatatlan moralista, aki állandóan azt kutatja, meddig tart az egyén erkölcsi tűrőképessége. Mi kapcsolja össze őket? Leginkább az, hogy hőseik magukra maradnak, amikor döntéseket kell hozniuk. A német újfilmesek egy olyan kor krónikásai, amelyben a közösség egyre bizonytalanabbá válik. Ez már nem a magányos igazságtévő hősök kora, akik egykor még úgy érezhették, hogy valamilyen közösség nevében/érdekében cselekednek, csupán magányos emberek, akiknek aránytalanul nagy terhet kell cipelniük. A sorozat záró darabja bizonyos értelemben kilóg a sorból. Wim Wenders filmje, a Távol és mégis közel (1993) már egy új korszakba lép át, hiszen 1989-ben leomlik a berlini fal, és Európában sok minden megváltozik. A német film is. De ez már egy másik történet, amelynek itt és most mi is szereplői vagyunk.