Karzatkoncertek
A Müpa Karzatkoncert című sorozatán nem csupán a világ legnagyobb koncerttermi orgonái között számon tartott hangszerünk páratlan hangzását ismerheti meg, de a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet is – szó szerint – teljesen más fénytörésben láthatja. Sorozatunk másik különlegessége, hogy a nagyjából egyórás orgonaestjeinket kizárólag a karzatokról hallgathatja a közönség.
A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben máskor csak a mennyezet alá függesztve látható – az orgona felső részét kitakaró – hangvetőt (canopyt) leengedjük egészen a földszintig, a teret sejtelmes, mégis látványos fénybe burkoljuk, nézőink pedig az orgonával egy szinten foglalhatják el helyüket. Ezeknek köszönhetően a megszokottnál sokkal közvetlenebb hangi és vizuális élményben lehet része, ha velünk tart a koncerteken, amelyek során a hangszer sokak által ismert slágerdarabjai mellett igazi ínyencségek is elhangzanak.
A Karzatkoncerteken az új orgonistageneráció képviselői, Tüzes Marcell Sámuel és Jakab Hedvig mutatja meg a közönségnek, melyek azok a komolyzenei darabok, amelyeket egy lakatlan szigetre magukkal vinnének. A klasszikus orgonaesteken túl a Karzatkoncert - filmzenék orgonán című sorozatunkban Kaposi Brúnó és Gedai Ágoston napjaink legmeghatározóbb mozgófilmes élményeink zenei betéteit adják elő.