A valkűrök esete Tapsi Hapsival, Göringgel és a fénykardokkal

Egyetlen zeneszerzőt sem övez annyi ellentmondás, mint Richard Wagnert. Személye és zenéje senkit nem hagy hidegen, mintha másfél évszázados távlatból is éppúgy vonzaná a heves vitákat és megosztó helyzeteket, mint életében. Aligha lenne ellenére, ha mindezt tudná. Ennél már csak az töltené el nagyobb büszkeséggel, ha látná, milyen mély gyökereket eresztett munkássága a 21. század popkultúrájában.

A Wagner-életmű jelentőségét talán az szemlélteti a legjobban, hogy zenéjével a legtöbben nem operaházban, de még csak nem is koncerttermekben találkozunk. A legfontosabb slágerek nemcsak az elkötelezett Wagner-hívők fülében duruzsolnak, hanem jó eséllyel azokéban is, akik soha életükben nem tervezték és tervezik végighallgatni a Ring-tetralógiát. Hogy honnan ismerős mégis a Wagnerverzum? Azt csak megtippelni lehet. A lista elején biztos, hogy az Apokalipszis most brutális kulcsjelenete áll, amiben az amerikai légierő a Walkűrök lovaglására mészárolja le az észak-vietnámi lakosságot. De a sorban ott szerepelhet a Bolondos dallamok Tapsi Hapsija, kémfilmek egész sora, vagy éppen Chaplin Diktátora is – amikre majd még visszatérünk.

Wagner műveinek komplexitása, forradalmi újításai láthatatlanul szövik át a kultúra minden rétegét, a filmipartól kezdve a színházon és a videójátékokon keresztül a zeneiparig. Ma már senki nem lepődik meg azon, ha egy színházban elsötétül a nézőtér, ha valaki monumentális univerzumot épít szuperképességű hősökből, vagy ha egy filmben minden szereplő saját zenei motívumot kap. Wagner főbb műveinek megszületése, később pedig az ezeknek otthont adó bayreuthi Festspielhaus megnyitása előtt azonban az összes ilyen húzás ismeretlen volt a közönség számára.

A századforduló IMAX-élménye

A legtöbb karrierhez hasonlóan Wagneré sem rögtön a csúcsról indult. Sőt, eleinte kimondottan kínos bukások, halmozódó adósságok és visszautasítások kísérték – de különösen nehéz emberekhez méltóan neki is megvolt a véleménye az őt bíráló intézményrendszerről.

Wagner kezdetektől fogva jegyzeteket készített a színpadtechnikát forradalmasító ötleteiről, amik aztán gyorsan túl is léptek a pusztán mechanikai kereteken. Olyan élményt kívánt nyújtani nézőinek, ami az utolsó porcikájukat is áthatja, és aminek egyszerre része a zene, a költészet, a színjátszás, a díszlet, a fény, a mitológiai történetmesélés és a színpadi technika. Így vált a kor – és napjaink – legfontosabb gondolatává a Gesamtkunstwerk, vagyis az „összművészet”, a totális hatás elmélete.

A Ring-tetralógia a maga 16 órájával minden immerzív produkció őse. Csak egy példa az 1876-os ősbemutatóról: Fafnert, a sárkányt egy Londonból rendelt, gőzzel működtetett, vászonból és fából készült mechanikus bábbal jelenítették meg, amit vetítési effektekkel tettek még élethűbbé. De nem csak a látvány volt forradalmi.

A monumentális darabban generációkon átívelő konfliktusok, szerelmek alakítják a történetet, amiben istenek, mágikus lények és emberek egyaránt felemelkednek és elbuknak. Nehéz követni? Nem kimondottan, ha mellé tesszük, hogy a Ringben minden karakter, érzés és tárgy saját zenei vezérmotívumot kapott, így kis gyakorlással német nyelvtudás nélkül, csukott szemmel is követhetővé válnak a színpadi események. Mindezeket egybevéve máris világossá válik, hogy miért volt olyan vonzó a wagneri életmű Hollywood számára.

Gesamtkunstwerk nélkül Erő sincs

A hangosfilmek elterjedésével a filmzene hirtelen a hollywoodi gépezet egyik legfontosabb alkotóelemévé vált, a korszak nagy zeneszerzői pedig szinte kivétel nélkül Wagner köpönyegéből bújtak elő. Elég csak Max Steinerre gondolni, akinek olyan filmek köszönhetik a zenéjüket, mint a King Kong, az Elfújta a szél vagy a Casablanca. Virtuóz módon felépített zenei világában nemegyszer saját témák keveredtek híres slágerekkel (például az ikonikus, eredetileg 1931-es As Time Go By-jal), miközben a dallammotívumok éppen úgy kapcsolódtak karakterekhez, érzelmekhez és eszmékhez, ahogyan azt Wagner több mint fél évszázaddal korábban megálmodta.

Néhány évtizeddel később John Williams emelte végképp mainstreammé ezt a nyelvet a Star Wars-sagában, ahol Darth Vader, Leia, Yoda, sőt, maga az Erő is saját dallamot kapott. Csak egy gyors összehasonlítás erejéig érdemes megjegyezni, hogy a Ring-tetralógia megközelítőleg 100 vezérmotívumot tartalmaz, míg a Star Wars a maga szerteágazó univerzumával, spin-offjaival és egyebeivel durván 60-70 visszatérő motívumot könyvelhet el.

Chaplin és a wagneri örökség

Hollywood viszonya Wagnerhez azonban sokáig korántsem volt egyértelmű. Miközben a filmzeneszerzők átvették monumentális hangszerelési gyakorlatát és a vezérmotívumok rendszerét, a 30-as években Wagner műveit – részben hírhedt antiszemitizmusa, részben a náci birodalom általi kulturális kisajátítása miatt – szinte teljesen negligálta a filmipar. Ez a gyakorlat csak Amerika hadba lépésével változott meg a 40-es évektől, amikor is egy szereplő intrikus vagy fenyegető voltát semmi nem tudta egyértelműbbé tenni, mint egy wagneri dallam. Így történhetett meg az is, hogy 1945-ben a Bolondos dallamok Tapsi Hapsija (Herr Meets Hare) szemben találja magát Hermann Göringgel, miközben sorra csendülnek fel részletek A walkürből, a Siegfriedből és A nürnbergi mesterdalnokokból.

Különös módon éppen Charlie Chaplin tett kísérletet arra, hogy visszahódítsa Wagnert a náci diktatúrától. Az 1940-es Diktátor legismertebb jelenetében az árulkodó nevű vezér, Hynkel, a Tannhäuser nyitányára jár táncot a lebegő földgömbbel – és ezzel tökéletesen illeszkedett is saját kora filmnyelvéhez. Chaplin azonban ennél tovább ment. A zárójelenetben elhangzó pacifista monológ után ismét felcsendül a Tannhäuser, ekkor azonban már nácik helyett a beköszöntő béke és az opera eredeti tartalmához is jobban illeszkedő megváltás képkockáit látjuk peregni.

A Wagner körüli ellentmondások valójában soha nem oldódtak fel, és jó eséllyel még hosszú évtizedekig nem is fognak. Provokatív, ambivalens és mai mércével nézve nehezen felmenthető alakja mégis alapjaiban írta újra saját kora és az elkövetkező másfél évszázad kultúrájának működését. Aki nem hiszi, járjon utána. Vagy ami még egyszerűbb: nézzen meg egy tetszőleges operát, rajzfilmet, videójátékot, mémet, blockbustert, művészfilmet vagy színházi előadást.