Angola nemzeti hőse és a boldogság dalnoka: Bonga

Képzeljük el, hogy a svéd olimpiai, világ- és Európa-bajnok rúdugró, Armand Duplantis megunja a rekordok hajszolását, zenei karrierbe kezd, új műfajt teremt, amivel még nagyobb sztárrá válik, és még öregkorában is koncertezik. Pár évtizeddel korábban pontosan ugyanezt tette Bonga, aki már végig is járta a fent vázolt utat. De várjunk csak… Duplantis nemrégiben tényleg zenei karrierbe kezdett!

Az angolai születésű zenész hazáját elhagyva Portugáliába költözött, ahol atlétaként egy időre ő tartotta a 400 méteres síkfutás országos rekordját, majd inkább zenei karrierbe fogott, kulcsszerepet vállalt hazája függetlenedésében és egy új műfaj megteremtésében. Később a világzene egyik első sztárjaként tündökölt, de még most, 84 évesen is fantasztikus koncerteket ad. A Sodade című világslágert ismertté tevő legendát azonban nem csak ezért kell látni!

José Adelino Barceló de Carvalho, ismertebb nevén Bonga 1942. szeptember 5-én született az Afrika déli részén található Angola északnyugati csücskében. Tizenöt éves korában figyeltek fel énekesi képességeire, ám másban is tehetségesnek bizonyult. Mégpedig annyira, hogy fiatalon inkább a sport volt az élete, mint a zene. Mivel Angola ekkoriban még portugál gyarmat volt, az atlétikában, azon belül is a 400 méteres síkfutásban jeleskedő José a Benfica atlétikai ágának igazolt sportolója lett. Miközben ebben a számban ő tartotta a portugál országos rekordot, egyre jobban elmerült a zenében és az angolai függetlenségért vívott gerillaharcban is. Végül feladta ígéretes sportkarrierjét, hogy kizárólag a dalokra koncentráljon, de a portugál diktatúra elől végül Hollandiába kellett menekülnie.

A dekolonizációs harcban fontos fordulópont volt, amikor 1972-ben az afrikai portugál gyarmatok szélesebb politikai autonómiát harcoltak ki. Ettől persze Angola még nem lett teljesen független, de az események alakításában a zene is komoly szerepet játszott. Mi több, Bonga is, hiszen dalaiban az angolai függetlenedés szószólója volt, egyre emelkedő népszerűségével pedig befolyást is tudott gyakorolni az ezzel kapcsolatos folyamatokra.

Az Angola 72 című album egyúttal műfajteremtő is, hiszen a sembának elnevezett zenei világban leginkább a Bongát érő hatások egyesültek (persze más angolai zenészek is hozzátették a magukét): a helyi ritmikus tradicionális zene mellett ott voltak a portugál évek alatt felszedett zenei inspirációk – főleg a fado –, illetve a merengős morna (a Zöld-foki Köztársaság tradicionális zenei, költészeti és táncos műfaja – a szerk.), valamint annak némileg gyorsabb, modernebb formája, a coladeira befolyása is, hiszen a lemezt a Zöld-foki-szigetekről származó muzsikusokkal készítette. Mindehhez jött később némi afrokubai hatás, valamint a szamba, még később pedig a karibi ritmusok. Bonga ekkor még nem portugálul, hanem anyanyelvén, kimbundu nyelven énekelt. Harcos szövegeinek köszönhetően a melankolikus album gyorsan nemkívánatos lett hazája és a gyarmattartó ország, Portugália hatóságai számára.

Miközben Bonga egy rotterdami zöld-foki közösségben húzta meg magát és szedett fel még több ottani zenei hatást, elkészült második albumával, az Angola 74 című anyaggal is. Ez a lemez már némileg színesebbre és változatosabbra sikerült, és ezen szerepel a Sodade című, ötvenes évekbeli zöld-foki-szigeteki morna is, amelyet majd húsz évvel későbbi feldolgozásával Cesária Évora tett igazán világhírűvé. Évora és Bonga később természetesen közösen is felvették a dalt, és rengetegszer elő is adták koncerten.

Angola végül 1975-ben vált független állammá, Bonga pedig azóta is nemzeti hős, hiszen első két albumával sokat tett hazája szabadságáért. És sokat tett a semba zenéért is, hiszen ez a két album a korszak legjobb lemezei közé tartozik. A hetvenes évek második felében Bonga újabb és újabb albumokkal jelentkezett, dalai egyre dúsabb hangszerelésűek és boldogabbak lettek. A szövegekben is átvette a főszerepet a harmóniát közvetítő pozitív vibrálás, a sembából pedig kifejlődött az afrokubai lüktetésű, táncos elemekkel átszőtt műfaj egy lassabb sodrású válfaja, a kizomba.

Későbbi lemezeit hol ez, hol más uralta: a nyolcvanas évekből kiemelkedik a Kualuka Kuetu (1983), a kilencvenesekből a Roça de Jindungo (1997), amelyen már a karibi zenei hatások, a zouk stílus jegyei is könnyen fülbe szöknek. A boldogságbomba-albumok közül tényleg bármelyikre érdemes lecsapni, ha szembejön egy lemezboltban. Még a nyolcvanas évekbeli poposabb hangszerelésű dalokba is nagyon gyorsan bele lehet feledkezni – csak hagyni kell, hogy vigyenek magukkal a táncba.

A Portugáliába visszatérő, Lisszabonban letelepedő Bonga a 21. században már abszolút legendaként alkotott és koncertezett. Nagyon ajánlott meghallgatni 2000-es, Mulemba Xangola című akusztikusabb albumát, de még eddigi utolsó kiadványa, a 2022-es Kintal da Banda is jelentős – egyfajta gyerekkori nosztalgia, az angolai családi házak udvarának, a család és a szomszédság összetartó erejének emléke élteti. Ugyanaz a szeretet hatja át, mint a legtöbb Bonga-szerzeményt és -felvételt.

És ugyanez várható szeptemberi koncertjén is: egy több mint öt évtizedes fényes karrier ünnepe, amit nem szabad kihagyni.