„Attól, hogy van recept, még nem biztos, hogy mindenki meg tudja csinálni”

Bár podcastból rengeteg létezik, Román Balázs mégsem hisz abban, hogy ne férne el köztük egy újabb. A Betone kreatív producere szerint inkább az a kérdés, találunk-e olyan megközelítést, amelyre a közönség rezonálni tud. A Müpa új podcastja, az ARTÉRIA apropóján arról beszélgettünk vele, mitől működik két ember együtt, van-e receptje a jó podcastnak, és meddig tart még a műfaj felfutása.

Ebben a podcastrengetegben tűzhet ki az ember maga elé olyan ambiciózus célt, hogy valami újat csináljon?

Maximálisan. Podcastból valóban nagyon sok van, de ugyanezt elmondhatjuk a YouTube-videókról vagy a televíziós műsorokról is – mégis folyamatosan születnek újak. Szerintem inkább az a kérdés, képes-e az alkotó olyan tartalmi területet vagy megközelítést találni, amelyre egy kisebb-nagyobb közönség rezonálni tud és relevánssá válhat számára. Minden médiatípusban óriási a kínálat, mégis mindig akad olyan műsor, amely képes emberek sokaságát leültetni, és rávenni őket arra, hogy végighallgassák.

Te nagyon sok podcastot hallgatsz. Mennyi időt adsz egy ismeretlen műsornak, mielőtt kikapcsolod?

Rengeteg műsorba – köztük nemzetközi produkciókba is – belehallgatok. Általában már az első pár percben eldől, van-e gusztusom hozzá. Ha ezen a szűrőn átmegy, egy epizódnyi türelmet biztosan szavazok neki. Az első néhány perc tehát kulcsfontosságú: kiderül, képes-e lekötni a figyelmemet, van-e benne valami, ami miatt kíváncsi leszek a folytatásra.

Amikor a Müpával közösen elkezdtetek gondolkodni az ARTÉRIÁn, mi volt az alapgondolat?

A felvetés a Müpától, Réti Mártontól érkezett. Azzal kerestek meg minket, hogy olyan műsort szeretnének, amely a hétköznapi élet és a művészet metszéspontjait keresi. Ez valójában nagyon tág terület, hiszen a művészet szinte mindig a hétköznapi életből merít, annak tapasztalatait fogalmazza meg a saját nyelvén. Az érdekes kérdés inkább az volt, hogyan lehet ebből olyan műsorformátumot létrehozni, amely közérthető, és amelyben a hallgató vagy a néző valóban azt érzi: ez róla is szól. Szerintem ezt sikerült megugranunk. Az ARTÉRIA intellektuális műsor, de közben egyáltalán nem távolodik el a hétköznapi emberi élet kérdéseitől. Sőt, tulajdonképpen épp ezekről szól.

A Müpa és a Betone együttműködésében készülő ARTÉRIA podcastban Csorba Lóci beszélget ismert alkotókkal és vendégeivel © Pályi Zsófia, Müpa

Csorba Lóci minden adásban két vendéggel beszélget, akik gyakran egészen más területről érkeznek. Mitől működik jól egy páros?

Ez fantasztikusan izgalmas helyzet, és egyáltalán nem egyszerű. Olyan embereket keresünk, akiknek határozott véleményük és valódi mondanivalójuk van, és mindehhez kellő karizma is társul. Ez alatt azt értem, hogy képesek úgy megszólalni, hogy az emberek odafigyeljenek rájuk. Mindig azt kérdezem magamtól: ha ez az ember egyedül állna a színpadon, és előadást tartana, bent maradna-e a közönség a teremben?

De itt még ez sem elég: olyan embereket kell egymás mellé ültetnünk, akik együtt is jól működnek. Fontos, hogy ne feszüljenek be egymástól, hanem inkább előhozzanak valamit a másikból. Ketten többek legyenek mint kettő. Egy ilyen páros megtalálása rengeteg előkészítést és szervezőmunkát igényel.

Hogyan választjátok ki azokat a témákat, amelyekben a művészet és a hétköznapi élet valóban összeér?

A témaválasztás talán a legfontosabb. Olyan kérdésekből indulunk ki, amelyekkel a hétköznapokban mindannyian találkozunk: ilyen a lámpaláz, az önkifejezés vagy a kreativitás. Aztán megnézzük, hogyan jelenik meg mindez a művészetben, milyen dilemmákat vet fel, és mit tud hozzátenni ahhoz, amit a saját életünkben megtapasztalunk.

A kreativitásról és önkifejezésről szóló epizódban például azt járjuk körül, van-e különbség a művészi és a hétköznapi kreativitás között. Nem akarom lelőni az epizód poénját, de kiderül, hogy nagyon hasonló a gyökerük. Nem feltétlenül kreatívabb az, aki a zenében vagy más művészeti ágban fejezi ki magát, mint az, aki ügyesen megold egy családi konfliktust, vagy megszervez egy utazást, egy születésnapot.

Van receptje a jó podcastnak?

Szerintem van. De ugyanúgy, ahogy a kajáknál: attól, hogy van recept, még nem biztos, hogy mindenki meg tudja csinálni. És ezzel nem azt mondom, hogy nekünk mindig sikerül. Vannak azért alapszabályok, amelyeket érdemes betartani. Fontos a műsorvezető és a vendégek kiválasztása, hogy olyan emberek kerüljenek a műsorba, akiknek a karaktere, a személyisége átjön a kamerán és a mikrofonon.

Aztán vannak egészen profán szempontok is. Sok tartalmat kell készíteni ahhoz, hogy egy műsorformátum népszerűvé váljon, és szorgalmasan, megfelelő rendszerességgel kell publikálni, jó hang- és – ha van mozgókép – képminőségben. A televízióban egy adott idősávnak eleve van közönsége. A YouTube és a podcast világában viszont magát a csatornát és annak a közönségét is fel kell építeni. Azt kell elérni, hogy ne egyszerűen egy legyél az ezerből, hanem az az egy, amit megnéznek, megosztanak, és amiről utána beszélgetni szeretnének.

Téged milyen tartalmak érdekelnek igazán?

A napi politika és a közélet fogyasztóként érdekel, de nem érzek késztetést arra, hogy ilyen témákkal foglalkozó műsorokat készítsek. Hozzám inkább azok a tartalmak állnak közel, amelyek inspirálják az embereket, segítenek nekik, esetleg egy kicsit jobbá teszik a napjukat. Ez most nagyon fennkölten hangzik, de alapvetően erről van szó. A feel good műsorok jobban esnek nekem.

A nagyon rövid formátumok kevésbé érdekelnek. A podcast alapvetően long form műfaj. Persze készülnek hozzá shortok, rövid videók, de ezek elsősorban a népszerűsítését szolgálják. Maga a podcast arra ad lehetőséget, hogy érdekes, intellektuálisan izgalmas kérdésekről hosszabban beszélgessünk. Engem leginkább ez mozgat.

Hol tart most a podcast? Még mindig a felfutását éljük, vagy már kezd telítődni a piac?

A különböző médiatípusok életciklusa nagyon hosszú. Elég arra gondolni, mióta van velünk a rádió vagy a televízió. És szerintem az az igény is megmarad, hogy akkor is szeretnénk tartalmat fogyasztani, amikor nem tudunk vagy nem akarunk képernyőt nézni – például utazás közben, vagy amikor éppen mással vagyunk elfoglalva. Ezt az igényt sokáig a rádió szolgálta ki, a podcast pedig tulajdonképpen egyfajta on-demand rádióként lépett be az életünkbe.

A podcast első nagy felfutó hulláma nagyjából 2015 és 2025 közé tehető. Most, a YouTube térnyerésével egyre dominánsabbá válnak a videós podcastok. Persze lehet azon gondolkodni, hogy ha valami már videó is, akkor podcastnak nevezzük-e még, de szerintem nem ez az igazán érdekes kérdés. Sokkal fontosabb, hogy a közönség hogyan szeretne tartalmat fogyasztani, és erre milyen választ adnak a tartalomkészítők. Én egyelőre nem látom ennek a végét.

Miből fogjátok tudni az első évad végén, hogy az ARTÉRIA elérte, amit szerettetek volna?

Ha számottevő közönséghez jutunk el, az már választ ad arra, hogy jók voltak-e a témafelvetéseink, érdemes volt-e a művészet és a hétköznapi élet metszéspontjait keresni. Nekem személy szerint – és szerintem ezt a stáb nevében is mondhatom – már maga a műsorkészítés akkora inspiráció és örömforrás, hogy ezért is megérte. Persze nem azért csináljuk, hogy mi boldogok legyünk, szükség van a közönség pozitív visszajelzésére. De azt gondolom, hogy ha az alkotók élvezik, amit csinálnak, az a végeredményen is meglátszik. Bízom benne, hogy ez segít abban, hogy minél több emberhez eljussanak ezek a beszélgetések.

Az ARTÉRIA új epizódjait keressétek kéthetente a Youtube-on, a Spotify-on, az Apple Podcasten és több másik ismert podcast lejátszóban.