Kettő szünettel
A „Duna-parti Bayreuth”, azaz a Müpa Budapesti Wagner-napok elnevezésű, évente megrendezett fesztiválján 2013-ban újabb művel bővült a repertoár, mégpedig a német zeneszerző vígoperájával, A nürnbergi mesterdalnokokkal. A Wagner zenéjét anyanyelvi szinten beszélő, Wagner-dirigensként is magasan jegyzett, Bayreuthban többször vendégeskedő Fischer Ádám erre a produkcióra is világhírű énekeseket hozott a Müpába.
Eric F. Halfvarsont már a Parsifal Gurnemanzaként és A nibelung gyűrűje-ciklus Hagenjeként is láthattuk-hallhattuk. A Wagner-napokon első ízben lépett fel Klaus Florian Vogt és Annette Dasch. A nürnbergi mesterdalnokokban ekkor debütált a dán Bo Skovhus, aki egyszerre tanult orvosnak és énekesnek. Pályaválasztását végül egy fergeteges Don Giovanni-alakítás könnyítette meg; azóta rendre járja a világ nagy operaházait, s az osztrák állam „Kamaraénekes” címét is elnyerte. Szintén új fellépőként üdvözölhettük ebben a produkcióban a brit operaénekesek egyik kiválóságát, James Rutherfordot. Az előadás rendezője, díszlet- és jelmeztervezője összeszokott csapatot alkot, hiszen Michael Schulz, Dirk Becker és Renée Listerdal együtt dolgozott a Weimarban színre állított, majd DVD-n is kiadott teljes Ring-tetralógián, amelyet a közönség és a kritika egyaránt nagy lelkesedéssel fogadott. Michael Schulz 2013 tavaszán a Salzburgi Húsvéti Ünnepi Játékokon Wagner Parsifal című operáját rendezte.
A felvétel a Müpa 2013. június 15-i előadásán készült.
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – háromfelvonásos opera (német nyelvű előadás, magyar szövegvetítéssel)
Művészeti vezető és vezényel: Fischer Ádám
Szereplők: James Rutherford – Hans Sachs, Eric F. Halfvarson – Veit Pogner, William Saetre – Kunz Vogelgesang, Blazsó Domonkos – Konrad Nachtigall, Bo Skovhus – Sixtus Beckmesser, Sebestyén Miklós – Fritz Kothner, Horváth István – Balthasar Zorn, Csapó József – Ulrich Esslinger, Lars-Oliver Rühl – Augustin Moser, Piotr Prochera – Hermann Ortel, Cserhalmi Ferenc – Hans Schwarz, Nagy Zoltán – Hans Foltz, Klaus Florian Vogt – Walther von Stolzing, Uwe Stickert – David, Annette Dasch – Éva, Gudrun Pelker – Magdaléna, Pintér Dömötör – Éjjeliőr
Közreműködők: a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara, a Magyar Rádió Énekkara (karigazgató: Somos Csaba), Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás)
Alkotók: Michael Schulz – rendező, Dirk Becker – díszlet, Renée Listerdal – jelmez, Gábor Sylvie – rendezőasszisztens és játékmester
Rendező: Müpa
Jegyzet
A valkűrök esete Tapsi Hapsival, Göringgel és a fénykardokkal
A Wagner-életmű jelentőségét talán az szemlélteti a legjobban, hogy zenéjével a legtöbben nem operaházban, de még csak nem is koncerttermekben találkozunk.
Jegyzet
20 érdekesség az idén 20 éves Wagner-napokról
2006-ban a Parsifal adta meg a kezdőhangot a Müpa egyik legszebben zengő sikertörténetéhez, amely minden elképzelést felülmúlva a nemzetközi operavilág egyik legkedveltebb találkozóhelyévé tette az intézményt. Most elárulunk 20 dolgot az idén 20 éves Budapesti Wagner-napokról.
Jegyzet
Wagner, a méz és a köpésből született isten
Hogyan lesz egy ártatlannak induló kocsmai ugratásból előbb tömegverekedés, majd vígopera-részlet? Miként ússza meg Izolda és Trisztán a keserves kínhalált egy csodalének köszönhetően? Hogyan készült a germán istenek bódító itala? Kérjük, csak akkor olvasson tovább, ha Ön már elmúlt tizennyolc éves!
Interjú
Wagnernél nincs megállás
Mindent megbeszélnek egymással, és ennek egy interjú erejéig mi is tanúi lehetünk. A Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőit a közös munkáról, a Wagner-vezénylés kihívásairól és jövőre vonatkozó terveikről is kérdeztük.
Interjú
Korszakváltás fokozatosan
Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója társ-művészetivezetőként csatlakozik a jövőre húszéves Budapesti Wagner-napokhoz.
Jegyzet
Wagner-hősök nyomában
Miért nem veszi észre a naiv Siegfried az ellene szövődő ármányt, és miért kell Sentának meghalnia a bolygó hollandiért? Nézzünk egy kis Wagner-hőstipológiát a karakterek jobb megértése érdekében!
Hasonló programok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.