Kettő szünettel
Művészeti vezető és vezényel:
Szereplők:
Közreműködők:
Alkotók:
Wagner: Trisztán és Izolda – Háromfelvonásos opera
A két halhatatlan szerelmes története már a 19. századot megelőző időkben is az egyetemes művelődéstörténet maradandó része volt, megkerülhetetlenné és egy korszak jelképévé azonban alighanem a romantika tette. Richard Wagner zenedrámája ugyanis arra vállalkozott, hogy a kor két nagy kultuszát egyesítse.
A romantika egyik nagy témája természetesen a szerelem. Senki sem tudott olyan lángolón és szenvedélyesen szeretni, mint a regényesség korának hősei. A szerelem volt az a fény, amely ragyogásával elárasztotta a romantika korszakát, uralkodva költészeten, zenén, festészeten. Ugyanakkor ennek a kornak volt egy másik nagy témája is, a kontraszt jegyében: a sötétség, az éjszaka, a halál. Novalistól Caspar David Friedrichig az éjszakának szentelt műalkotásokkal van tele a 19. század, és a halálkultusz nyomot hagyott a romantikus versekben, prózában, zenében is. Wagner az 1850-es évek második felében úgy alkotta meg az immár túlcsorduló korszakába jutott romantika egyik legnagyobb mesterművét, a középkori monda nyomán saját szövegre megírt Trisztán és Izoldát, hogy az a heterogén romantikus gondolkodásnak mintegy gyújtópontjaként funkcionált, egyesítve a szerelemittas életérzést a halálkultusszal. Ezért olyan hatalmas a feszültség ebben a műben.
Tizenharmadik évében a Budapesti Wagner-napok működésének új korszakába jutott: elérkezett a pillanat, amikor egy fontos alkotást a fesztivál történetében immár második verzióban visznek színre. Parditka Magdolna és Szemerédy Alexandra 2010-es produkciója után most a kiváló olasz színházi rendező, költő és dramaturg, Cesare Lievi álmodja színpadra új felfogásban a tragikus sorsú szerelmesek történetét. Peter Seifert keresett német hőstenor, Lohengrin-alakítását egy kritikus „a Wagner-éneklés világraszóló eseményének” nevezte. Az izraeli Daniel Boaz a bécsi Staatsoper tagja; a Wagner-operák bariton szerepeit is mindig nagy sikerrel énekli. Neal Cooper a Covent Gardenben is Melot szerepében debütált. Allison Oakes nevét akkor ismerhette meg a világ, amikor berlini Deutsche Operben nagy sikert aratott a Salome címszerepében, a trieszti Teatro Giuseppe Verdi új Trisztán és Izolda-produkciójában pedig Izoldát énekelte nagyszerűen. Schöck Atala Bayreuthban Pierre Boulez és Fischer Ádám vezényletével a Parsifalban lépett fel, Frickaként a Müpa produkciójában is részt vett. Fischer Ádám 2001-ben debütált Bayreuthban, művészi teljesítményét az Opernwelt „Az év karmestere” címmel ismerte el. Kossuth-díjas, a bécsi Staatsoper tiszteletbeli tagja, a Budapesti Wagner-napok művészeti koncepciójának megalkotója.
További érdekességek a Wagner-napokról itt.
Rendező: Müpa
Jegyzet
A Ring, Solti és a leitmotiv
15 óra alatt Sabastian Kimaru Sawe hét és félszer lefutja a maratont (megszakításokkal), egy átlagos kerti csiga végigdübörög a Petőfi híd pesti hídfőjétől a budaiig és vissza, és Tarr Béla Sátántangója is lepörög kétszer. Továbbá ennyi ideig tart Wagner Ring-ciklusának előadása is ától cettig.
Jegyzet
A valkűrök esete Tapsi Hapsival, Göringgel és a fénykardokkal
A Wagner-életmű jelentőségét talán az szemlélteti a legjobban, hogy zenéjével a legtöbben nem operaházban, de még csak nem is koncerttermekben találkozunk.
Jegyzet
20 érdekesség az idén 20 éves Wagner-napokról
2006-ban a Parsifal adta meg a kezdőhangot a Müpa egyik legszebben zengő sikertörténetéhez, amely minden elképzelést felülmúlva a nemzetközi operavilág egyik legkedveltebb találkozóhelyévé tette az intézményt. Most elárulunk 20 dolgot az idén 20 éves Budapesti Wagner-napokról.
Jegyzet
Wagner, a méz és a köpésből született isten
Hogyan lesz egy ártatlannak induló kocsmai ugratásból előbb tömegverekedés, majd vígopera-részlet? Miként ússza meg Izolda és Trisztán a keserves kínhalált egy csodalének köszönhetően? Hogyan készült a germán istenek bódító itala? Kérjük, csak akkor olvasson tovább, ha Ön már elmúlt tizennyolc éves!
Interjú
Wagnernél nincs megállás
Mindent megbeszélnek egymással, és ennek egy interjú erejéig mi is tanúi lehetünk. A Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőit a közös munkáról, a Wagner-vezénylés kihívásairól és jövőre vonatkozó terveikről is kérdeztük.
Interjú
Korszakváltás fokozatosan
Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója társ-művészetivezetőként csatlakozik a jövőre húszéves Budapesti Wagner-napokhoz.
Jegyzet
Wagner-hősök nyomában
Miért nem veszi észre a naiv Siegfried az ellene szövődő ármányt, és miért kell Sentának meghalnia a bolygó hollandiért? Nézzünk egy kis Wagner-hőstipológiát a karakterek jobb megértése érdekében!
Az előadás további időpontjai
Hasonló programok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.