Művészeti vezető és vezényel:
Szereplők:
Közreműködők:
Alkotók:
Wagner: Tannhäuser – háromfelvonásos opera
Wagner operáinak legfőbb éltető eleme a feszültség. Ez az elektromos erőtér az, amely minden művében megszületik, s amely mágnesként vonzza magához az iránta fogékonyakat. Feszültség – a magasrendű művészet módján, elvek ütköztetésével – már a három korai „német romantikus operában” is kitermelődik, így a Tannhäuserben is.
Közhely, de nem árt elismételni: Wagner a maga hol középkori, hol a meghatározatlan mitikus időkben játszódó történeteiben soha nem az elmúlt évszázadok emberéről, s nem is a mondák isteneiről, óriásairól, törpéiről beszélt, mindig a saját koráról, a saját korát szólítva meg. A Tannhäuser lovagkori elbeszélése, Wartburg várával, dalnokversennyel, Vénusz-barlanggal és római zarándoklattal: mindez a 19. századról, az erőteljesen bontakozó polgári korszak eszmevilágáról és erkölcseiről szólt. Az opera egymásnak feszülő két ellentétes eszméje: a végletes érzékiség és a végletes aszkézis. Erről, e két eszme harcáról szól a Tannhäuser – vagyis a 19. századról, amely a kapitalizmust felépítő, győztes polgársággal együtt kitermelte a képmutatást is. Maga Wagner is végletes: a „kéj fertőjét” állítja szembe a „szent megtisztulással” – számára a középút szintézise nem létezik. Holott a termékenyen polgári gondolkodás – ma már így látjuk – mindig a szilárd egyensúlyt képviseli. De hát Wagner művész volt: nem dicsérni, hanem bírálni akarta a polgárt…
Matthias Oldag sikeres rendezése viszont konstruktív egyensúlyt teremt a rendezői modernizmus és a hagyományos esztétikából sarjadt ötletek között, s ezáltal azokat is képes megszólítani, akik az újra vágynak – de azokat is, akik a hagyományban keresnek fogódzót. Bretz Gábor többek közt a milánói Scala, a Sydney-i Opera és a Salzburgi Ünnepi Játékok ünnepelt szólistája. Stephen Gould Tannhäusert tartja legkedvesebb szerepének. Markus Eiche a Bayreuthi Ünnepi Játékokon a Tannhäuser Wolframját, A Rajna kincse Donnerjét és Az istenek alkonya Guntherjét énekelte. A német Jürgen Linn repertoárján Wagner összes jelentős bariton szerepe megtalálható. Szabóki Tünde, a Budapesti Wagner-napok állandó résztvevője Ausztria és Németország színpadain is otthonosan mozog. Sophie Koch Mozart- és Richard Strauss-szerepekkel indította karrierjét, amely jelentős Wagner-szerepekkel is bővült.
További érdekességek a Wagner-napokról itt.
Rendező: Müpa
Jegyzet
A Ring, Solti és a leitmotiv
15 óra alatt Sabastian Kimaru Sawe hét és félszer lefutja a maratont (megszakításokkal), egy átlagos kerti csiga végigdübörög a Petőfi híd pesti hídfőjétől a budaiig és vissza, és Tarr Béla Sátántangója is lepörög kétszer. Továbbá ennyi ideig tart Wagner Ring-ciklusának előadása is ától cettig.
Jegyzet
A valkűrök esete Tapsi Hapsival, Göringgel és a fénykardokkal
A Wagner-életmű jelentőségét talán az szemlélteti a legjobban, hogy zenéjével a legtöbben nem operaházban, de még csak nem is koncerttermekben találkozunk.
Jegyzet
20 érdekesség az idén 20 éves Wagner-napokról
2006-ban a Parsifal adta meg a kezdőhangot a Müpa egyik legszebben zengő sikertörténetéhez, amely minden elképzelést felülmúlva a nemzetközi operavilág egyik legkedveltebb találkozóhelyévé tette az intézményt. Most elárulunk 20 dolgot az idén 20 éves Budapesti Wagner-napokról.
Jegyzet
Wagner, a méz és a köpésből született isten
Hogyan lesz egy ártatlannak induló kocsmai ugratásból előbb tömegverekedés, majd vígopera-részlet? Miként ússza meg Izolda és Trisztán a keserves kínhalált egy csodalének köszönhetően? Hogyan készült a germán istenek bódító itala? Kérjük, csak akkor olvasson tovább, ha Ön már elmúlt tizennyolc éves!
Interjú
Wagnernél nincs megállás
Mindent megbeszélnek egymással, és ennek egy interjú erejéig mi is tanúi lehetünk. A Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőit a közös munkáról, a Wagner-vezénylés kihívásairól és jövőre vonatkozó terveikről is kérdeztük.
Interjú
Korszakváltás fokozatosan
Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója társ-művészetivezetőként csatlakozik a jövőre húszéves Budapesti Wagner-napokhoz.
Jegyzet
Wagner-hősök nyomában
Miért nem veszi észre a naiv Siegfried az ellene szövődő ármányt, és miért kell Sentának meghalnia a bolygó hollandiért? Nézzünk egy kis Wagner-hőstipológiát a karakterek jobb megértése érdekében!
Hasonló programok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.