Tizenegy esztendővel első teljes müpabeli bemutatója után, 2019 júniusában Wagner Nibelung-tetralógiája Hartmut Schörghofer nagy sikerű rendezői koncepcióját megőrizve, de azt több szempontból felfrissítő felújításban, megújult koreográfiával, színpadi mozgásokkal és vetített filmekkel került közönség elé. Ezt a régi-új Ringet láthatja most második alkalommal a közönség.
A Siegfriedben A walkür mítoszi súlya és tragikuma után átmenetileg ismét erősebben érvényesülnek a meseszerű elemek: a félelem nélküli hős, a germán mitológia „Erős Jánosa”, erdő, gonosz törpe, mesebeli kard, küzdelem a sárkánnyal, találós kérdések. De azért egy másik műfaji és jelentésrétege is megfigyelhető a történetnek. Wotan - a Vándor - megöregedett és megkeseredett, Siegfrieddel való találkozása pedig korokon és műfajokon túlmutatóan örökérvényű ábrázolása a generációk szembenállás...ának. A fiatal unja az akadékoskodó „Öreg kérdezőt” (Alter Frager) - mert nem tudja, kivel beszél… De aztán ott a mű végén az ujjongó egymásra találás: az ifjú hős felhág a sziklára, áthatol a lángfalon és felébreszti az alvó Brünnhildét.
A címszereplő a Bayreuthban is sorozatos sikereket arató hőstenor, a tavaly megismert Stefan Vinke, aki Stolzingi Waltertől Trisztánig az összes Wagner-tenorszerepben excellál. Brünnhilde ismét a nagyszerű Catherine Foster, akivel a Budapesti Wagner-napok közönsége 2010-ben, valamint A walkür és Az istenek alkonya tavalyi produkcióiban is találkozhatott. A Wagner-napok karmestere, Fischer Ádám részletgazdag és lendületes vezénylése, ahogy az elmúlt években, minden bizonnyal ismét felszínre segíti a gazdag partitúra valamennyi színárnyalatát.
Zenedráma három felvonásban (felújított, német nyelvű előadás, magyar és német szövegvetítéssel).
Rendező: Müpa
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.