18981_wagner_lohengrin_210612.jpg
komolyzene, opera, színház
Wagner: Lohengrin
2021. június 15. kedd
16:00 - 22:00
Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem
Müpa saját produkció
Az előadás elmarad

Tájékoztatjuk kedves látogatóinkat, hogy a járványhelyzetre való tekintettel, művészeink és nézőink biztonságát szem előtt tartva a Müpa jelenleg zárva tart, az épület látogatókat nem fogad.

A belépők árát visszatérítjük: jegyét ide kattintva, bérletben szereplő előadásra szóló jegyét pedig ezen az oldalon tudja visszaváltani.

Megértését és együttműködését köszönjük!

Wagner

Lohengrin

Wagner Lohengrinje még nem zenedráma: romantikus opera, amelyben fontos a titok, a tilalom és a megváltás mozzanata, utóbbi visszautal A bolygó hollandira és a Tannhäuserre, de előre is – egészen az életművet záró Parsifalig. A teljes wagneri œuvre egyik legvonzóbb alkotása: tisztaság, nemesség és a középkori mondák légköre hatja át. A Müpa előadása sok éve aratott sikert, öröm lesz hozzá visszatérni, a szereposztásban bekövetkezett változások pedig az újdonság varázsát kölcsönzik a produkciónak.

Talán nem mindenki tartja számon, de őseinkről is szó esik Wagner Lohengrinjében. Mindjárt a cselekmény legelején Madarász Henrik király mondja el az összegyűlt brabanti nemeseknek, hogy keletről a magyarok fenyegetik az országot… A Lohengrin érett remekmű, ám A bolygó hollandival és a Tannhäuserrel együtt Wagner korai termésének képviselője. A „hattyús lovag” története azonban korai volta ellenére csodálatosan mutat előre a kései Wagner művészete, jelesül a Parsifal felé, hiszen hasonló szellemiség hatja át: hőse egy Grál-lovag. Lohengrin, ahogyan a mű végén – a Nászinduló mellett az opera másik leghíresebb részletében, a Grál-elbeszélésben – megvallja, Parsifal fia, s az az éteri tisztaság, amellyel a zenei megszólalásmód alakját felruházza, érzékletesen előlegezi azt a hasonlóképpen emelkedett hangot, amely a Parsifalra jellemző. Emellett azonban az alkotásból nem hiányoznak egy vérbeli romantikus opera kellékei: titok, fogadalom, ármány, gonosz varázslat, sőt azt is megtudjuk, hogy a mű démoni nőalakja, Ortrud boszorkány. A korai és az érett wagneri világ ismertetőjegyeinek elragadó elegye: ez a Lohengrin.

Rendező: Müpa

Jegyzet

A Ring, Solti és a leitmotiv

15 óra alatt Sabastian Kimaru Sawe hét és félszer lefutja a maratont (megszakításokkal), egy átlagos kerti csiga végigdübörög a Petőfi híd pesti hídfőjétől a budaiig és vissza, és Tarr Béla Sátántangója is lepörög kétszer. Továbbá ennyi ideig tart Wagner Ring-ciklusának előadása is ától cettig.

Jegyzet

A valkűrök esete Tapsi Hapsival, Göringgel és a fénykardokkal

A Wagner-életmű jelentőségét talán az szemlélteti a legjobban, hogy zenéjével a legtöbben nem operaházban, de még csak nem is koncerttermekben találkozunk. 

Jegyzet

20 érdekesség az idén 20 éves Wagner-napokról

2006-ban a Parsifal adta meg a kezdőhangot a Müpa egyik legszebben zengő sikertörténetéhez, amely minden elképzelést felülmúlva a nemzetközi operavilág egyik legkedveltebb találkozóhelyévé tette az intézményt. Most elárulunk 20 dolgot az idén 20 éves Budapesti Wagner-napokról.

Jegyzet

Wagner, a méz és a köpésből született isten

Hogyan lesz egy ártatlannak induló kocsmai ugratásból előbb tömegverekedés, majd vígopera-részlet? Miként ússza meg Izolda és Trisztán a keserves kínhalált egy csodalének köszönhetően? Hogyan készült a germán istenek bódító itala? Kérjük, csak akkor olvasson tovább, ha Ön már elmúlt tizennyolc éves!

Interjú

Wagnernél nincs megállás

Mindent megbeszélnek egymással, és ennek egy interjú erejéig mi is tanúi lehetünk. A Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőit a közös munkáról, a Wagner-vezénylés kihívásairól és jövőre vonatkozó terveikről is kérdeztük.

Interjú

Korszakváltás fokozatosan

Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója társ-művészetivezetőként csatlakozik a jövőre húszéves Budapesti Wagner-napokhoz.

Jegyzet

Wagner-hősök nyomában

Miért nem veszi észre a naiv Siegfried az ellene szövődő ármányt, és miért kell Sentának meghalnia a bolygó hollandiért? Nézzünk egy kis Wagner-hőstipológiát a karakterek jobb megértése érdekében!

  • Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok
QualitySystCert_ISO9001