Vezényel:
Szereplők:
Közreműködők:
Alkotók:
Wagner: A bolygó hollandi – opera három felvonásban, egy részben
Irodalom és élet kivételes erejű, párhuzamos hatása a zenére: a hitelezői elől menekülő komponista egy vitorlás fedélzetén szörnyű tengeri vihart él át, s ez idézi emlékezetébe nem sokkal korábbi olvasmányélményét az átok sújtotta kísértethajósról, akinek bűnéért vezekelve ítéletnapig kell a tengeren bolyongania. Mindebből természetesen romantikus opera lesz.
Richard Wagner életművének van néhány kulcsfogalma – a zeneszerző kompozíciós eszköztárából kölcsönzött szóval úgy is mondhatnánk: vezérmotívuma –, ezek egyike, sőt talán a legfontosabb: a megváltás. A megváltásra szomjazó bűnös, aki tévelyeg, és a megváltó, aki nem egy esetben nő. Mi mással válthatná meg a férfit, mint a szerelem és az állhatatos hűség erejével? A bolygó hollandi, a bayreuthi Wagner-kánon (a „bayreuthi tíz”) keletkezési idejét tekintve legkorábbi operája a már eléggé érett, de még eléggé korai művek varázslatos közvetlenségével és ugyanakkor balladai tömörséggel hat.
A Müpa választása kétszeresen is bátor és elfogulatlan volt, amikor 2015-ben az operát először műsorra tűzte: egyrészt azzal, hogy az 1841-es, egyfelvonásos első verziót választotta, másrészt azzal, hogy nyitottságát bizonyítva az innovatív szellemű Kovalik Balázsra bízta a rendezést. Kovalik, akit újraértelmező olvasataiért becsül a nemzetközi operaélet, valóban eredeti módon közelített a történethez, művészmetaforaként értelmezve a címszereplő alakját. Liang Li kínai basszus opera- és koncerténekesként egyaránt elismert. Elisabeth Strid a világ operaházainak rendszerese vendége, a Bayreuthi Ünnepi Játékokon is fellépett. Ric Furman amerikai tenort erőteljes hangjáért és lágy tónusáért dicséri a kritika. Wiedemann Bernadett repertoárján egyaránt szerepelnek Verdi drámai mezzoszoprán és Wagner alt hősnői. Franz Gürtelschmied 2014-ben a Salzburgi Ünnepi Játékokon kezdte pályafutását. A svéd John Lundgren legfontosabb Wagner-szerepei között megtalálható A bolygó hollandi címszerepe, valamint Wotan és Alberich is.
Az Európai Unió Kreatív Európa programjának társfinanszírozásával.
További érdekességek a Wagner-napokról itt.
Rendező: Müpa
Jegyzet
A Ring, Solti és a leitmotiv
15 óra alatt Sabastian Kimaru Sawe hét és félszer lefutja a maratont (megszakításokkal), egy átlagos kerti csiga végigdübörög a Petőfi híd pesti hídfőjétől a budaiig és vissza, és Tarr Béla Sátántangója is lepörög kétszer. Továbbá ennyi ideig tart Wagner Ring-ciklusának előadása is ától cettig.
Jegyzet
A valkűrök esete Tapsi Hapsival, Göringgel és a fénykardokkal
A Wagner-életmű jelentőségét talán az szemlélteti a legjobban, hogy zenéjével a legtöbben nem operaházban, de még csak nem is koncerttermekben találkozunk.
Jegyzet
20 érdekesség az idén 20 éves Wagner-napokról
2006-ban a Parsifal adta meg a kezdőhangot a Müpa egyik legszebben zengő sikertörténetéhez, amely minden elképzelést felülmúlva a nemzetközi operavilág egyik legkedveltebb találkozóhelyévé tette az intézményt. Most elárulunk 20 dolgot az idén 20 éves Budapesti Wagner-napokról.
Jegyzet
Wagner, a méz és a köpésből született isten
Hogyan lesz egy ártatlannak induló kocsmai ugratásból előbb tömegverekedés, majd vígopera-részlet? Miként ússza meg Izolda és Trisztán a keserves kínhalált egy csodalének köszönhetően? Hogyan készült a germán istenek bódító itala? Kérjük, csak akkor olvasson tovább, ha Ön már elmúlt tizennyolc éves!
Interjú
Wagnernél nincs megállás
Mindent megbeszélnek egymással, és ennek egy interjú erejéig mi is tanúi lehetünk. A Budapesti Wagner-napok művészeti vezetőit a közös munkáról, a Wagner-vezénylés kihívásairól és jövőre vonatkozó terveikről is kérdeztük.
Interjú
Korszakváltás fokozatosan
Rajna Martin, a Magyar Állami Operaház első karmestere és a Luxemburgi Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója társ-művészetivezetőként csatlakozik a jövőre húszéves Budapesti Wagner-napokhoz.
Jegyzet
Wagner-hősök nyomában
Miért nem veszi észre a naiv Siegfried az ellene szövődő ármányt, és miért kell Sentának meghalnia a bolygó hollandiért? Nézzünk egy kis Wagner-hőstipológiát a karakterek jobb megértése érdekében!
Az előadás további időpontjai
Hasonló programok
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.