A Karóbahúzó, Giovanni úr és Coltrane

Váncsa István frappáns megfogalmazása szerint egy műalkotás csakis akkor műalkotás, ha akként fogadjuk be, és ez csak úgy lehetséges, ha már gyerekkorunkban megtanultuk, hogyan jár az ember operába, miként öltözködik ilyen alkalmakkor, milyen képeket kell vágni a nyitány alatt, és merre van a büfé. Maradjunk most a büfé problematikájánál, egészen pontosan a Müpa borszortimentjénél.

Kérjük, fogyassza felelősen az alábbi ajánlót!

III. Vlad havasalföldi fejedelem, alias Vlad Drǎculea vagy Vlad Țepeș cudar férfiú volt, igen cudar. Nem véletlenül ragadt rá a Țepeș, magyarul Karóbahúzó becenév: rövid élete alatt, 1431 és 1476 között elkövetett kegyetlenségeivel kövér köteteket lehetne megtölteni, és szadisztikus késztetései közül még csak nem is karóba húzó szenvedélye volt a legrosszabb. (A morbid részletektől megkíméljük az érzékeny lelkű publikumot.) A fejedelem története több ponton kapcsolódik a magyar történelemhez. Egyes források szerint Mátyás királyunk foglyaként, visegrádi börtönében érte a halál, a mi Igazságosunk pedig, egyfajta szívességként, levágott fejét elküldte a Vladdal korábban hadban álló törököknek. Minden bizonnyal a jeles Hunyadi-sarj is ismerte a mondást, miszerint apró ajándékok erősítik a barátságot…

Vlad hamar irodalmi figura lett. Janus Pannonius veretes disztichonokat írt foglyul ejtése alkalmából („Zengjetek ünnepi dalt! Láncot hord végre a zsarnok…”), halála után nem sokkal pedig Die geschicht dracole waide címen jelent meg német nyelvű életrajza. Igazi popsztárrá azonban Abraham „Bram” Stoker 1897-es regénye, a Drakula gróf válogatott rémtettei révén lett. A horrorklasszikusból számtalan feldolgozás született, köztük a német Friedrich Wilhelm Murnau 1922-es, fekete-fehér némafilmje, a Nosferatu. A cím kb. ennyit tesz: „Vámpír”. A karakterek nevét a Stoker-örökösökkel folytatott jogi huzavona miatt a rendező kénytelen volt megváltoztatni, így lett Drakulából Orlok gróf. Később a Nosferatu-projekt önálló életre kelt, született ilyen címen videójáték, színes horror, több heavy metal album, képregény és így tovább ‒ a Müpában pedig ugyanezen címmel láthatja majd a nagyérdemű a Győri Balett Stoker-feldolgozását szeptember 19-én. Előadás előtt és után frissítőnek kézenfekvő választás a Sauska Red (Villány, 2017), ez a vérvörös nedű…

© Hirling Bálint

*

„Finch’han dal vino / Calda la testa / Una gran festa / Fa preparar.” E sorok a világ egyik legismertebb zeneműve, Mozart 1787-ben bemutatott kétfelvonásos Don Giovannija első részében hangzanak el; „Pezsgőária” néven szokás emlegetni a betétet. (A tényszerűség kedvéért szögezzük le: magában a szövegben nem történik említés a gyöngyöző italról.) Az ária, valamint a mű komplett librettója Emmanuele Conegliano műve. Szerzőnk 1749-ben látta meg a napvilágot Velencében; a zenerajongók többsége Lorenzo da Ponte néven ismeri. A névcserére pártfogója, Da Ponte püspök iránt érzett hálája jeleként került sor, amikor a zsidónak született Emmanuele felvette a keresztség szentségét, és a római katolikus egyház kebelére tért.

Fordulatokban és kalandorkodásban bővelkedő életéről, Velencéből Drezdán, Gorizián, Párizson, Londonon stb. át New Yorkig vezető életútjáról, élelmiszer- és könyvboltosi, óraadói és operaalapítói próbálkozásairól kalandregénynek is felfogható, magyarul ‒ egyelőre ‒ nem hozzáférhető memoárjában Ponte is beszámol. A kötet igen tanulságos olvasmány, majdnem annyira, mint a kortárs Casanova emlékirata, aki nem mellesleg szintén ott volt az 1787-es ősbemutatón.

Hogy mindebből mi a tanulság, abban nem vagyok biztos. Abban viszont igen, hogy Mozarthoz pezsgő illik. Ennek megfelelően kulturált választásnak tűnik a Sauska Extra Dry pezsgője október 24-25-én, a Szegedi Kortárs Balett Amadeus című előadása előtt, közben és után.

*

Vessenek borhűtőbe, pofozzanak fel sommelier-dugóhúzóval, morzsoljanak dekantáló kannát a lepedőmre, akkor is azt gondolom: a rozé átmenet a vörös- és a fehérborok között. Tudom, a hivatalos leírások komplexebben kezelik ezt a kérdést, például a Magyar etimológiai szótár szerint a rozé kékszőlőfajták gyors feldolgozásával nyert könnyű, halványvörös vagy rózsaszínű bor. Szerintem viszont olyan, lehetőleg szőlőből készült, alkoholtartalmú ital, melyet akkor fogyasztunk, magában vagy spriccernek, amikor a vöröshöz túl meleg van, a fehérhez túl hideg. Vagyis egyfajta köztes megoldásról beszélünk, tranzícióról, az átmenetről A-ból B-be, a nyugtalanító útról, amit meg kell tennünk két pont között, melyeket biztonságosnak érzünk.

Ilyen felkavaró utazásnak tűnik Emmet Cohen Miles & Coltrane at 100 című, október 30-i előadása is a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. A harmincas évei közepén járó, New York-i születésű jazz-zongorista két, idén 100. szülinapját ünneplő ikon, a fúvós-komponista ikercsillagok, Miles Davis és John Coltrane világát idézi majd fel kvintettjével a mai zenekedvelőknek. Az előadás előtt ráhangolódásképpen hallgassuk meg Davis és Coltrane közös számát a Someday My Prince Will Come című korongról (1961). A performansz idején pedig a Sauska Rose (Villány, 2024) kortyolása ajánlott. Jó lesz ez!

*

Az International Organisation of Vine and Wine (OIV; Nemzetközi Szőlészeti és Borászati Szervezet) statisztikái szerint a fehérborfogyasztás 2010 óta aránylag gyorsan növekszik. A vörösborok népszerűsége 2007-ben volt csúcson, azóta visszaesett, a rozék piaca pedig a 2008-as globális pénzügyi válság után viszonylag lassan állt talpra. Ha azt feltételezzük (és miért ne feltételeznénk), hogy a komolyzene-rajongók borivási szokásai nem térnek el jelentősen az OIV által vizsgált populációétól, akkor abból egyetlen helyes következtetés adódhat. Nevezetesen: egy jóképű fehérkét, például a Sauska White-ját (Tokaj, 2024) a Müpa bármelyik produkciójához ajánlhatjuk Wayne Marshall orgonaestjétől (szeptember 29.) Bretz Gábor dalestjén át (október 4.) Bogdán Zsolt és a Kaláka együttes Kányádi-estjéig (november 3.)

Cheers, kippis, Prosit, és egészségünkre!