A mozdulat, amely várost alapított – a Pécsi Balett portréja

Kevés magyar társulat története indul olyan erős gesztussal, mint a Pécsi Baletté. Amikor Eck Imre 1960-ban Pécsett műhelyt alapított, nemcsak egy új balettegyüttest hozott létre, hanem új gondolkodásmódot is a táncról, amire színházként és emberi drámaként tekintett. A Pécsi Balett története egyszerre mesél egy társulat megszületéséről, egy város kulturális önbizalmáról és a magyar táncművészet modern fordulatáról.

1961. január 3-án a Pécsi Nemzeti Színházban Az iszonyat balladája, a Változatok egy találkozásra és a Concerto a szivárvány színeire című művekkel olyan együttes mutatkozott be, amely már első műsorával jelezte: a táncszínpadon kortárs helyzetek, félelmek, találkozások, erkölcsi és érzelmi feszültségek is helyet kaphatnak.

Eck forradalma abban állt, hogy a balett technikai alapjait kiszabadította a megszokott dekorativitásból. A mozdulat nála állítássá vált: a test gondolkodott, vitatkozott, szenvedett, kérdezett. A klasszikus képzettség, a pantomim, a gesztusnyelv, a néptánc emlékezete és a modern színpadi kompozíció erősen személyes formanyelvvé sűrűsödött. Magyarországon a tánc Pécsett vált a társművészetekkel egyenrangú, önálló színházi nyelvvé.

A korai előadások látványvilága is az új gondolkodást szolgálta: vastraverzek, sötét terek, erős fények, groteszk pózok, csoportképek és váratlanul megtörő mozdulatok írták felül a balett ünnepélyességét. Eck számára a díszlet, a zene, a jelmez és a test egyazon színházi mondat különböző szavai voltak. Ettől vált a pécsi stílus nemcsak azonnal felismerhetővé, de annál többé is: világképpé, amelyben a szépség mögött ott húzódik egy emberi kérdés.

A társulat jelentőségét jól mutatja, hogy sikere gyorsan túlnőtt Pécs határain. Már fennállása első évtizedében játszott nagyvárosokban, kis településeken, iskolásoknak, egyetemistáknak és olyan nézőknek is, akik még soha nem láttak balettet. A tízéves jubileum idején már negyven magyar város és több mint kétszáz község szerepelt virtuális térképén, a határokon túl pedig tizenkilenc ország hatvannégy városában lépett fel. A Pécsi Balett nézők tömegeinek tette hozzáférhetővé közvetlenül megszólító színházi élményként a táncot.

Eck Imre árnyéka messzire nyúlt, műhelye nélkül másként alakul a magyar tánctörténet: a Győri Balett, a Szegedi Kortárs Balett és a kortárs tánc számos hazai iránya is olyan ösvényekre lépett, amelyet Pécs már kipróbált. A társulat története eközben folyamatosan gazdagodott. Tóth Sándor, Herczog István, Keveházi Gábor és Egerházi Attila korszaka mind azt jelezte: a Pécsi Balett neve élő, minden időszakban új tartalmakkal gazdagodó örökség.

E sorba kapcsolódott be 2005-ben Vincze Balázs, aki művészi és intézményi értelemben egyaránt új pályára állította a társulatot. A Pécsi Nemzeti Színház balett-tagozataként működő együttesnek egyszerre kellett erős, összetartó társulatot építeni, bővíteni a közönséget, újra megerősíteni a szakmai presztízst, és olyan működési formát találni, amely méltó Magyarország első modern balettegyütteséhez. Vincze korszakának nagy tétje: hogyan válhat a legenda működőképessé a 21. század intézményrendszerében?

A válasz következetes, hosszú munkával született meg. Vincze Balázs vezetése alatt a Pécsi Balett tudatosan erősítette színházközpontú arculatát: a cselekményes, tematikus, sokszor klasszikus irodalmi vagy operai anyagokra épülő nagyszínpadi produkciók mellett helyet kaptak a kísérletezőbb, kamaraszínpadi és egyfelvonásos formák is. Műsorpolitikája egyszerre számolt a tánc rétegműfaj voltával és a közönség iránti felelősséggel. A pécsi előadásokban a karakterábrázolás, az érthető dramaturgia, az erős vizualitás, a magas technikai színvonal és a zene iránti érzékenység egymást erősítő alkotóelemek.

Uhrik Teodóra és Vincze Balázs © Csibi Szilvia, Müpa

A legújabb korszak tánctörténeti eredménye az együttes 2017-es önállósodása. Pécs városa létrehozta a szakmailag és gazdaságilag önálló Pécsi Balett Nonprofit Kft.-t, amelynek első ügyvezetője Vincze Balázs lett. 56 év folyamatos fennállás után a társulat jogi és működési értelemben is önálló otthont kapott. A Zsolnay Kulturális Negyed rezidens balettegyütteseként új helyzetbe került: a város két kulturális márkaneve, a Zsolnay és a Pécsi Balett összekapcsolódott. Az önállóság nagyobb mozgásteret hozott: a hazai és nemzetközi jelenlét, a vendégalkotók bevonása és a pécsi táncélet újrapozicionálása is lezajlott.

A folyamat része a Pécsi Nemzetközi Tánctalálkozó megerősödése, illetve a társulat online kereshető archívuma. A Pécsi Balett Archívuma emléktárként és szakmai önismereti felületként is fontos: láthatóvá teszi, milyen gazdag, sokrétegű előadás- és alkotástörténet áll a mai működés mögött.

2017 őszétől Uhrik Teodóra, az alapító generáció legendás táncművésze tölti be az ügyvezetői posztot, Vincze Balázs pedig művészeti vezetőként formálja a társulat arculatát. Az egyik oldalon a kezdetek személyes emlékezete és tekintélye, a másikon a jelen repertoárját és szakmai működését szervező, hosszú távú alkotói gondolkodás áll. A mai Pécsi Balett ezáltal egyszerre őriz és alkalmazkodik. Előadásai irodalmi vagy zenei kiindulópontokat fogalmaznak újra testben, térben, ritmusban. Ebben is tetten érhető Eck Imre öröksége: a tánc akkor él, ha szépsége jelentéssel telítődik.

A Pécsi Balett az évad együtteseként ismét kiemelt figyelmet kap a Müpától. Ez egyfelől a magyar tánctörténet egyik alaptörténete, másfelől ma is működő, alakuló, nézőket kereső és megszólító műhely. Kevés társulat mondhatja el magáról, hogy egy város nevét mozdulatokkal írta be a magyar kultúrába. A Pécsi Balett igen.