Müpa Magazin+ / Ráadásul
Karmesterpalca.jpg

Pályakezdőként állnak színpadra, külföldig repítheti a fiatal karmestereket a verseny

2026. 02. 27. Tuska Borbála

Ígéretes fiatal tehetségek számára nyújt bemutatkozási lehetőséget a Solti Nemzetközi Karmesterverseny, amelyet 2026. október 1. és 10. között rendez meg a Müpa és a közmédia. A karmesterversenyeknek hazánkban gazdag múltjuk van, és számos fiatal dirigenst indítottak el a pályán. Hogy kik ők, és mi lett velük azóta, cikkünkből kiderül!

Az első és egyben legjelentősebb megmérettetés a Magyar Televízió Nemzetközi Karmesterversenye volt, amely 1974-ben indult útjára. A győztes a hatalmas sikert arató Kobajasi Kenicsiró lett, akihez záporoztak a meghívások Európából, Amerikából és Ázsiából is. „A karrieremben 180 fokos fordulatot jelentett a budapesti karmesterverseny, amely hirtelen meghozta a népszerűséget” – fogalmazott korábban a japán mester. Kobajasi a verseny után Ferencsik János segédkarmestere lett a Magyar Állami Hangversenyzenekarnál (ma Nemzeti Filharmonikusok), ahol 1987-től öt évig első karmesterként is tevékenykedett, később pedig megkapta a zenekar örökös tiszteletbeli elnök-karnagya címet.


Nagy jelentőséggel bír számára a MÁV Szimfonikus Zenekar is, őket dirigálta ugyanis a karmesterverseny döntőjében. Az együttesnek 2010 és 2012 között vezető karmestere és művészeti vezetője volt, majd 2014-ben, versenygyőzelmének 40. évfordulóján állandó tiszteletbeli vendégkarmesteri címmel tüntették ki. Kobajasi a Solti-versenyen is fontos szerepet tölt be, mivel elvállalta a fővédnökséget.

Az Operaházig vezette őket a verseny

Az MTV Nemzetközi Karmesterversenye rajta kívül több pályakezdő művésznek jelentett ugródeszkát. Az 1974-ben második helyezést elérő Medveczky Ádám is sokat profitált belőle: Ferencsik János ezek után nevezte ki a Magyar Állami Operaház karmesterévé, illetve a Zeneakadémia tanára lett. Medveczky több alkalommal is hangoztatta, hogy sosem szerette a vetélkedést, mégis hálával gondol vissza a versenyre, mert ott tanulta meg, hogyan lehet a legnagyobb nyomás alatt is megvalósítani a művészi elképzeléseket.

Kocsár Balázs 2022-ben a Parsifal próbája közben © Posztós János, Müpa


A nagy népszerűségnek örvendő televíziós versenyt összesen tíz alkalommal rendezték meg, utoljára 1998-ban. Kocsár Balázs volt az első magyar dirigens, aki győztesként került ki a megmérettetésből 1992-ben. Számára is ez nyitotta meg az utat az Operaház felé, ahol a későbbiekben hat évig főzeneigazgató volt. Kesselyák Gergely, aki harmadik helyezettként robbant be a köztudatba 1995-ben, a verseny utáni években a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója, majd rövidesen a Bartók Plusz Operafesztivál alapítóinak egyike lett: neki is ekkor kezdődött kapcsolata az Andrássy úti dalszínházzal.


Kesselyák Gergely és a Nemzeti Filharmonikus Zenekar próbálnak a 2020-as Covid járvány alatti autósmozi koncertre © Pályi Zsófia, Müpa


A televíziós sorozat utolsó győztese Héja Domonkos volt, aki nemcsak az első díjat, hanem a közönségdíjat és a Solti György-különdíjat is elvitte. A győzelemnek köszönhetően kapott felkéréseket az Operaháztól, és ez indította el külföldi karrierjét is, amelynek jelenlegi állomása az Augsburgi Állami Színházban betöltött főzeneigazgatói pozíciója. 2025 májusa óta ő a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek főzeneigazgatója, szakmai tekintélyét pedig az is jelzi, hogy meghívták a Solti-verseny nemzetközi zsűrijébe, ahol rajta kívül olyan neves karmesterek ülnek majd, mint Pinchas Steinberg (elnök), Roberto Abbado, Bogányi Tibor, Mei-Ann Chen, Mikko Franck, Roberto Paternostro, Anu Tali és Vashegyi György.


Héja Domonkost legutóbb a Győri Filharmonikus Zenekar élén láthatta az Angol Maraton közönsége © Posztós János, Müpa

De nem ő az egyetlen a zsűritagok között, aki egy versenynek köszönheti az áttörést: Bogányi Tibor 2000-ben ért el második helyezést a Jorma Panula Nemzetközi Karmesterversenyen, ami megalapozta finnországi karrierjét, a tajvani–amerikai Mei-Ann Chen pedig 2005-ben történelmet írt azzal, hogy ő lett a dániai Malko Nemzetközi Karmesterverseny első női győztese.

Új generáció, új megmérettetések

Visszatérve a magyarországi versenyek történetéhez, szerencsére azt láthatjuk, hogy az ifjú tehetségek az elmúlt évtizedben is találhattak lehetőséget a bemutatkozásra. 2017-ben próbát tehettek az egyszeri alkalommal megrendezett Maestro Solti Nemzetközi Karmesterversenyen, de nívós platformnak számít a 2015-ben indult Doráti Antal Nemzetközi Karmesterverseny is, amelynek rezidens együttese a MÁV Szimfonikus Zenekar. A versenyt eddig négyszer rendezték meg, és bár magyar győztest még nem avathattak, 2025-ben Vida Bernadett kiemelkedően szerepelt, hiszen a közel négyszáz versenyzőből egyetlen magyarként jutott be a legjobb hat közé. Ugyancsak érdemes kiemelni a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt, amelyet 2023-ban dirigensek számára hirdettek meg, valamint a szegedi Fricsay Ferenc Nemzetközi Karmesterversenyt is.



Ehhez a sorhoz csatlakozik a Solti Nemzetközi Karmesterverseny, amely elsősorban a nagy múltú MTV-s televíziós kihívás hagyományaira épít. Az eseményre a világ minden tájáról lehet jelentkezni, a kiválasztottak pedig Magyarország három legjobb akusztikájú koncerttermében, a pécsi Kodály Központban, a Zeneakadémia Nagytermében, valamint a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében állhatnak pódiumra. A fordulókat a tévés és online közvetítések révén világszerte követheti a nagyközönség, így a kiemelkedő tálentumok reflektorfénybe kerülnek, ami számos lehetőséget nyithat meg számukra. Nemzetközi szinten is felfigyelhetnek rájuk koncertszervezők, ügynökségek és zenekarvezetők is, ez pedig olyan típusú „láthatóságot” jelent, amely más körülmények között nemigen valósulhatna meg. Ezenkívül természetesen a személyes találkozások és új ismeretségek is sokat nyomhatnak a latban a versenyzők jövőjét illetően. A feltételek tehát adottak, hogy a jövő csillagai a világ színe előtt is megmutathassák nem mindennapi kvalitásaikat.


Cikkajánló
Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok