A zene fővárosai: Bayreuth

Van egy bajor kisváros, amely minden nyáron a világ egyik legfontosabb zenei központjává válik. A Wagner-rajongók Mekkája, a híres Ünnepi Játékok otthona, egyben a zeneszerző végső nyughelye – sorozatunkban ezúttal Bayreuthba kalandozunk.

A nagyjából hetvenezer lakosú kisváros nevének hallatán világszerte Wagner-rajongók ezreinek párásodik be a szeme. Ők mind arra vágynak, hogy egyszer felkereshessék a zeneszerző műveinek szentélyét, vagy esetleg már jártak ott, és az élményt még az unokáiknak is mesélik. Kevés olyan, szinte szakrális tisztelettel övezett helyszíne van a zenei életnek, mint a bayreuthi Festspielhaus, ahol évről évre fesztivált rendeznek, és Richard Wagner életművének tíz meghatározó színpadi darabját játsszák – bár mostanában már megengedőbbek, és időnként a korábbi alkotások is színre kerülnek.

Abban azonban, hogy ez így alakult, a véletlen is szerepet játszott, hiszen a zeneszerző több helyszínt is számításba vett. München és Nürnberg után Hans Richter karmester javaslatára fordult a figyelme Bayreuth felé, ahol épp az vonzotta, ami azután a kisváros páratlan felemelkedését is megalapozta: korábban nem volt itt olyan jelentősebb kulturális esemény, amellyel az új fesztiválnak versengenie kellett volna. Egy csodálatos operaház azonban már állt a városban, amelyet még a 18. században építtetett Frigyes őrgróf és felesége, Vilma hercegnő. (Nagy Frigyes porosz király nővérének alakjával közelebbről is megismerkedhetett a Müpa közönsége: Hasse Artaserse című operájának 2018-as előadásában a csodálatos Anja Silja szólaltatta meg az őrgrófné leveleit.) És még egy érdekesség erről az igazi kis ékszerdobozként pompázó színházról: minden évben barokk fesztivált rendeznek benne, amelynek igazgatója a neves kontratenor, Max Emanuel Cenčić.

A Festspielhaus 1882 ben © RWA Nationalarchiv Bayreuth

De vissza Wagnerhez és ahhoz a Bayreuthhoz, amelyet 1870-ben, első látogatása során talált! A zeneszerző hamar rájött, hogy a barokk operaház nem tud annyi muzsikust befogadni, mint amennyit ő készülő nagy művében, A nibelung gyűrűjében foglalkoztatni akar, ám a város nyitottnak mutatkozott, hogy a rendelkezésére bocsásson egy beépítetlen területet, és ott épüljön fel az új színház. Ez volt a híres Zöld Domb, amelyre ma is hivatkoznak a Bayreuthi Ünnepi Játékok területeként; akkoriban a városon kívül, de még ma is távolabb a központtól.

Az építkezéshez pedig – mint tudjuk, ha máshonnan nem, A Rajna kincséből – pénz is kell. A komponistának eddigre megromlott a kapcsolata pártfogójával, II. Lajos bajor királlyal, így először megpróbált más forrásokhoz jutni (végül azonban az uralkodó is hozzájárult a költségekhez, sőt Wagner új otthona, a Wahnfried villa megépítéséhez is). Európa számos nagyvárosában – köztük 1872-ben Pesten – Wagner Társaságok jöttek létre, amelyek többek között azt a feladatot is maguk elé tűzték, hogy előteremtsék az építkezéshez szükséges anyagi fedezetet. Így alakult ki az a szokás is, hogy a szervezetek rendszeresen jegyeket kapnak az Ünnepi Játékokra, mintegy ellentételezésként.

A Bayreuthi Festspielhaus alapkőletételére 1872. május 22-én, a zeneszerző ötvenkilencedik születésnapján került sor. Bár a megnyitást 1875-re tervezték, a finanszírozási nehézségek miatt a közönség végül csak 1876 augusztusában láthatta először egyben A nibelung gyűrűje teljes ciklusát. A karmester Hans Richter volt, a közönség soraiban pedig olyan illusztris vendégek foglaltak helyet, mint I. Vilmos német és II. Péter brazil császár. A zeneszerzők közül ott volt Anton Bruckner, Edvard Grieg, Pjotr Iljics Csajkovszkij és természetesen Liszt Ferenc is.

Az elkészült színházépület Wagner sajátos elképzeléseit tükrözi. Legkülönlegesebb adottsága talán a fedett zenekari árok, amelyből a hangok nem közvetlenül érik el a nézőteret. A zene először a színpadra áramlik, és onnan az énekesek hangjával keveredve jut el a hallgatósághoz. Így a zenekar nem nyomja el a szólistákat, más operaházakhoz szokott fül számára viszont kifejezetten halknak hathatnak a hangszerek. A másik fontos szempont, hogy a közönség nem látja a muzsikusokat, hatásosabb tehát a színpadi illúzió, ami a komponista számára különösen fontos volt. Akadnak még az épületnek egyéb nevezetességei, például a hírhedten kényelmetlen székek, vagy hogy egy kellemesebb vonást említsünk, a homlokzaton található erkély, ahonnan minden felvonás előtt az adott darab egyik motívumára épülő rézfúvós fanfár hallatszik, hogy visszahívja a közönséget a nézőtérre. Ez a szokás a magyar zenerajongóknak sem ismeretlen, hiszen a Budapesti Wagner-napok is meghonosította.

Forrás: https://www.bayreuther-festspiele.de/

1882-ben Bayreuthban mutatták be Wagner utolsó színpadi művét, a Parsifalt is, ráadásul a zeneszerző szigorú kitételt szabott: megtiltotta, hogy művét bárhol máshol játsszák. A tiltás harminc éven át tartott, egészen 1913. december 31-ig (közben néhány legálisan megrendezett koncertszerű és egy illegális szcenírozott produkcióval a világ különböző pontjain), számos operaház pedig már éjfélkor belekezdett saját előadásába. Ez azonban nem kisebbítette a Bayreuthi Ünnepi Játékok hírnevét, a fesztivál a történelem viharai ellenére is annyira népszerű volt a közelmúltig, hogy hosszú évekig kellett várni, amíg valaki jegyet kaphatott. Ma már jóval egyszerűbb eljutni egy előadásra, de az intézmény így is különleges helyet tölt be a zeneszerző rajongóinak szívében. Ne feledjük azonban, ahogy a Wagner-napok egyik népszerű szuvenírjének felirata is mondja: ha nem kaptunk jegyet Bayreuthba, a Müpában is van Wagner-napok!.