Müpa Magazin+ / Ráadásul
Jazz_c_Hirling-Bálint_MÜPA_372116.jpg

© Hirling Bálint, Müpa

Vigyázz, kész, rajt: pénteken startol a Jazz Showcase!

2025. 02. 04. Müpa

Az idén felnőttkorba lépő Jazz Showcase elsődleges célja, hogy nívós megmutatkozási lehetőséget biztosítson a jazzutánpótlásnak, minél többeknek csináljon kedvet ehhez a rendkívül változatos műfajhoz, emellett pedig minden évben egy feledhetetlen hétvégi műsorfolyammal örvendeztesse meg a rajongókat.

Délutánonként a feltörekvő tehetségeké a színpad és a lehetőség, hogy megnyerjék maguknak a neves szakemberekből álló nemzetközi zsűri és a közönség szavazatait. Pénteken a Lukács Márton Trió és a Négyessy Barnabás Quartet, szombaton a Horváth Balázs Quartet és a Tilia zenekar, vasárnap pedig a Dilladelphia és a Horváth Szabolcs Quartet mutatkozik be.

Esténként pedig, ahogyan az lenni szokott, a jazz világában már nevet szerzett, elismert művészek koncerteznek a Fesztivál Színházban. Várallyay Petra Circles in Motion című lemezét mutatja be, Gerlóczy Zsigmond zongorista-zeneszerző és a francia gitáros, Antoine Boyer a Future Sounds album dalait hozzák el a Müpa közönségének, míg a francia Underground Canopy tagjai a budapesti imprószcéna szereplőivel egyesítik erejüket egy fergetegesnek ígérkező estére.

A háromnapos jazzmaratonra pedig tökéletes felkészítő „edzés" az idei fellépők legjobb dalaiból összeállított Spotify-listánk.


General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register