Coltrane bronz szobra az Észak-Karolina állambeli High Point belvárosában (Thomas Jay Warren, 2006)
A jazzpróféta
John Coltrane 100
A jazz világának egyik legjelentősebb szaklapja, a JazzTimes az ezredfordulóra különleges számot jelentetett meg, amelynek vezércikkében háromszáz meghatározó zenészt kérdeztek arról, kit tartanak a műfaj legnagyobb hatású alkotójának. A jazzben járatosak számára nyilván nem meglepő, hogy John Coltrane neve a top 5-ben szerepelt.
Azt, hogy a tenor- és szopránszaxofonon játszó zeneszerző jelentősége az elmúlt huszonhat évben sem csökkent, mi sem mutatja jobban, mint hogy évente több olyan új kiadvány is megjelenik, amelyen a játéka hallható, annak dacára, hogy már majdnem hatvan éve halott. Egy zenész hatása abban is lemérhető, mennyire forognak közkézen a szerzeményei, hány őt követő muzsikust inspirál műveinek feldolgozására, továbbgondolására. Trane – ahogy kortársai gyakorta becézték Coltrane-t – ebben a tekintetben is kiemelkedő. Legalább harminc, a mai napig izgalmas darabja kötelező része a jazz-zenészek repertoárjának, de vannak olyan jazzsztenderdek is – például a My Favorite Things –, amelyek ma már szinte magától értetődően az ő verziójában szólalnak meg. Természetes ezért, hogy számos, a kompozícióit újraértelmező album született. Ilyen példának okáért az After the Rain (amelyen a John McLaughlin vezette trió dobosa maga Elvin Jones volt a legendás Coltrane Quartetből) vagy a Pursuance: The Music Of John Coltrane című Kenny Garrett-lemez – csupán azokat említve, amelyek a polcomon sorakoznak. Az ősz folyamán ezekhez hasonló, Coltrane által ihletett koncerteket hallhat a magyar közönség is világsztárok tolmácsolásában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán.
Elsőként Emmet Cohen lép fel saját kvintettjével, a Trane-hez hasonlóan szintén száz évvel ezelőtt született, az említett toplistán mellette álló Miles Davis előtt is tisztelegve. A formációból ki kell emelnünk Tivon Pennicott szaxofonost, akit ugyan a hazai közönség valószínűleg egyelőre kevésbé ismer, de elképzelni sem lehetne nála megfelelőbbet egy Coltrane tematikájú koncerten. Volt szerencsém őt élőben hallani New Yorkban – feledhetetlen élményeim között tartom számon azt az estét. Szemben vele, a Coltrane 100 című koncert zenekarvezetője, a csodálatos tenoros, altklarinétos és fuvolás, Joe Lovano neve minden bizonnyal ismerősen cseng a hazai jazzrajongók körében is. Legutóbb éppen a Müpában hallhatta őt a magyar közönség Jakob Bro zenekarának szólistájaként. A most hetvenhárom éves Lovano ahhoz a generációhoz tartozik, amelynek Coltrane alapélmény volt a jazzel való megismerkedéskor – nemcsak a játékát hallgatta, de tanulmányozta, egyenesen magába szívta harmonikus gondolkodásmódját és azt, ahogy Trane képes volt új dimenziókat nyitni egy-egy jazzsztenderdben.
Annál is inkább, hiszen édesapja, Tony „Big T” Lovano nemcsak ismerte Coltrane-t, de egy jam session alkalmával játszott is vele. Lovano sohasem utánozta „mesterét”, játékán mégis minden pillanatban érezni a coltrane-i szellemiséget. Ezen a koncerten a Grammy-díjas nagybőgős-basszusgitáros, Linda May Han Oh mellett az a Jeff „Tain” Watts dobos alkotja majd a ritmusszekciót, aki korábban sok más zenészen kívül Coltrane fiával, Ravival is zenélt együtt.
A Coltrane munkássága előtt tisztelgő évfordulós sorozatot a szaxofonos Branford Marsalis és az énekes Dianne Reeves által vezetett zenekar zárja. Az ő megközelítésük igen rendhagyó, amennyiben Coltrane életének egy nehezebb szakaszához, illetve az ehhez kapcsolódó, 1963ban Johnny Hartmannal közösen rögzített és még ebben az évben megjelentetett albumhoz nyúlnak vissza. Számunkra nehéz elképzelni, de Trane mára etalonná vált tenorszaxofon-hangzása akkoriban túlságosan impulzívnak és „dühös nek” hatott, amiért gyakorta és élesen támadta a kritika, így kiadója, az Impulse kifejezett kérésére dolgozott együtt életében először (és utoljára) egy énekessel, hogy bemutassák művészetének a kor számára is befogadhatóbb oldalát. Az eredmény egyáltalán nem lett kommersz, sőt, az együttműködésből egy csodálatos hangzású, balladisztikus zenei anyag született. Marsalis és Reeves még a Müpát is útba ejtő világ körüli turné előtt, 2026 őszén tervezik kiadni lemezüket, amellyel Coltrane és Hartman kuriózumnak számító közös albuma előtt hajtanak fejet.
Coltrane azonban nem csak egy nagy hatású zenész volt, aki mély nyomot hagyott a jazzben és az egész emberiség zenéjében. Karizmatikus személyiségének, mély gondolkodásának köszönhetően A Love Supreme című albumához kötődően született meg az úgynevezett spirituális jazz. Nem véletlen, hogy a jazz történetében egyedülálló módon róla nevezte el magát egy keresztény közösség, miután a San Franciscó-i Saint John Coltrane African Orthodox Church alapítói, Franzo és Marina King egy Coltrane-koncert során spirituális élményt éltek át. Emmet Cohen pontosan erre az aspektusra fókuszált, amikor legújabb, Universal Truth című lemezanyagát írta. Az album címére utalva így fogalmazott: „John Coltrane egyértelműen valami magasabb rendűt keresett – a mennyeket, az egyetemes igazságot.”
A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2025/26-os évadának 4. számában jelent meg.