A mozdulat próbája
A nézők a karmestert figyelik a pódiumon, a produkció mögött azonban hónapok előkészítő munkája, három szimfonikus zenekar – összesen több mint kétszáz zenekari muzsikus – és számos szakember együttműködése áll. A Solti Nemzetközi Karmesterverseny kulisszái mögé pillantottunk: mit figyel a zsűri, hogyan készülnek a zenekarok, és miből ismerhető fel egy autentikus dirigens?
Mire a közönség számára elkezdődik a verseny, és a karmester felemeli a kezét, a háttérben már rengeteg dolog történt. Vass András művészeti konzulens szerint a legfontosabb olyan szakmai és emberi körülményeket teremteni, amelyek között a versenyző a lehető legtöbbet mutathatja meg magából, a közönség pedig magas színvonalú esemény részesévé válik. A művészeti bizottság és a zsűri tagjai a repertoár kialakításán túl egyenként több száz órát fordítottak az egész világról beérkezett pályázati videóanyagok értékelésére.
Az igazságosság itt nem azt jelenti, hogy valamiféle sablonos gondolkodás mentén ugyanazokat a zenei gondolatokat és ugyanazt a gesztusrendszert szeretnék minden dirigenstől látni, hanem azt, hogy az időkeretek és a feladatok egyértelműek, miközben maga a versenyhelyzet megőrzi egy valódi próba kiszámíthatatlanságát. A Pannon Filharmonikusok például éppen ezért az elődöntő repertoárját több felkészítő karmesterrel sajátítja el: már a verseny előtt eltérő elképzelésekkel találkoznak, így nem egyetlen interpretáció visszajátszására vannak kondicionálva, inkább a jelöltek gesztusainak érzékeny követésére készülnek. A próbálásra fordítható szigorú időkorlát azt is megmutatja, hogy mely versenyzők képesek tömören fogalmazni, gyorsan reagálni és valódi változást elérni.
A zsűri elhelyezése sem véletlen: a zenekar mögött, a versenyzővel szemben foglalnak helyet. Így ugyanabból az irányból figyelhetik őt, ahonnan a muzsikusok: láthatóvá válik nemcsak a kézmozdulat, hanem a szemkontaktus, a mimika, a testbeszéd és az is, hogy a dirigens hogyan osztja meg figyelmét az egyes szólamok között. Vass András szerint a karmesterségben a technikai tudás mellett a színpadi jelenlét, a kisugárzás, az érzelmi intelligencia és az emberi-zenei empátia teszi lehetővé, hogy egy együttes a karmester elképzeléseit a lehető legtökéletesebben öntse hangzó formába.
A pécsi elődöntőben a versenyzők Stravinsky, Dohnányi, Kodály és Bartók műveivel állnak a Pannon Filharmonikusok elé. Már itt kiderülhet, ki képes rövid idő alatt intenzív emberi és zenei kapcsolatot létesíteni egy összeszokott együttessel, és ki áll a zenekar elé készre érlelt elképzelésekkel.
A karmesteri tekintély nem feltétlenül látványos mozdulatokban mérhető. Pinchas Steinberg, a zsűri elnöke koncertmesterként gyakran két percen belül megérezte, hogy valaki valóban vezeti-e a zenekart, vagy csupán az ütemet taktírozza. Ezt kisugárzásnak nevezi, olyasminek, amit nem lehet megtanulni: vagy megvan valakiben, vagy nincs. A technika csak eszköz, és minden karmesternek más a technikája; az számít, képes-e általa kifejezni a zenét, és milyen hangzó eredmény születik.
Mei-Ann Chen a karmester és a zenekar első találkozását tréfásan egy villámrandihoz hasonlítja. A kémia szerinte harminc másodperc, de legfeljebb három perc alatt egyértelműen megmutatkozik. Teljes egyetértés ritkán alakul ki egy zenekaron belül, de ha a karmester a muzsikusok többségét maga mellé tudja állítani, Chen szerint máris elnyerte a szakma „valódi díját”.
Az erős zenekar ugyanakkor egyszerre ajándék és kihívás. Chen egy versenyautóhoz hasonlítja: hozzáértő kézben rendkívüli teljesítményre képes, bizonytalan irányítás mellett viszont gyorsan leleplezi a vezetői hibákat. Markáns, saját hanggal rendelkező együttesnél a jelöltnek meg kell győznie a muzsikusokat saját interpretációjáról; egy kevésbé egységes zenekarnál viszont neki kell közös hangzást és zenei meggyőződést teremtenie.
A középdöntőben a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara dolgozik a versenyzőkkel. Mozart- és Puccini-áriák, valamint kortárs zenekari művek között kell majd gyorsan váltania az együttesnek. Héja Domonkos szerint ez a rugalmasság a Rádiózenekar működésének történetileg kialakult része: a felvételek, a sokszínű repertoár, az operaprodukciók és a kortárs zene olyan reagálóképességet kívántak meg, amelyet az együttes generációkon át megőrzött.
A versenyzők számára az énekessel végzett munka külön vizsga. Héja arra hívja fel a figyelmet, hogy az énekes hangszere a saját testében van, ezért teljesítménye számos fizikai és lelki tényezőtől függ. A karmesternek érzékelnie kell a légzést, biztonságos közeget kell teremtenie, és úgy vezetnie az előadót, hogy az énekes közben ne érezze korlátozva magát.
Roberto Paternostro ezért is tartja fontosnak, hogy a jelöltek az opera- és a koncertrepertoárban egyaránt megmutatkozzanak. Egy szimfonikus hangversenyen jó eséllyel az történik, amit a próbán meghatároztak – az operában viszont bármi előfordulhat. Az operavezénylés állandó éberséget követel, és a koncertpódiumon is érzékenyebbé teszi a karmestert a szólistákra. Paternostro világos előzetes koncepciót vár, de ugyanilyen fontosnak tartja a figyelmet: a karmesternek tudnia kell, mit akar hallani, ugyanakkor reagálnia kell arra is, amit a zenekar és a szólista ad. Szerinte a karmester csak akkor ismer igazán egy darabot, ha már „volt a kezében” pódiumon.
A döntőben a Nemzeti Filharmonikus Zenekar elé már a hatalmas nemzetközi mezőny legjobbjai állnak. Vashegyi György főzeneigazgató érzékeny, a vendégkarmesterek gesztusaira rendkívül rugalmasan reagáló együttesként jellemzi a zenekart. Hozzáfűzi: éppen ez teheti tisztán hallhatóvá és láthatóvá a finalisták közötti legfinomabb különbségeket.
A gálán a versenyhelyzet valódi koncerthelyzetté alakul. Vashegyi szerint ekkor jelenik meg az a bizonyos „többlet”, amelyet a próba és a karmesteri munka csak előkészíthet. Itt már nem csupán az derül ki, hogy a versenyző képes-e világosan dolgozni egy zenekarral, hanem az is, hogy elképzelését milyen mértékben tudja egyedi, élő előadássá változtatni.
A Solti Nemzetközi Karmesterverseny nem pusztán azt méri, hogy ki dirigál pontosan, ki próbál hatékonyan vagy rendelkezik a leglátványosabb technikával. A valódi kérdés az: ki tud figyelni, reagálni, bizalmat ébreszteni és közös zenei akaratot teremteni. A pálca csak eszköz; a vezetői minőség akkor válik hallhatóvá, amikor a zenekar már nem csupán követi a karmestert, hanem vele karöltve vesz részt a zenei anyag megformálásában.
