„Talán beköltözött a szeretet”

Június 10-én a Müpa színpadán adja elő Hungarian Astronaut című, idén harmincéves, legendás albumát az Anima Sound System. Prieger Zsolt zenekarvezetővel a lemez keletkezéséről, a jubileumi fellépésről és a színpadra merészkedésről is beszélgettünk.

Az utóbbi másfél évtizedben több jubileumi albumújrajátszó koncertje is volt már az Animának. Számodra ilyen fontosak ezek az évfordulók, vagy inkább felkéréseknek teszel eleget, esetleg valami más van mögöttük?

Esete válogatja, de ezeket a koncerteket általában felkérések, beszélgetések, közös tervezések előzik meg, nekem pedig egyre több kedvem van hozzájuk. Rengeteg kreatív utat járunk be, és minél több idő telik el egy adott lemez elkészítése óta, annál színesebbnek, strukturáltabbnak, tán még okosabbnak is érzem a zenei anyagukat. Logikus, hogy az elején, a megjelenést követően még nem így érzi az ember. Egy normális alkotó olyankor mindig a hibákat veszi észre. Egy idő után viszont kialakul valami másfajta fókusz, jobban koncentrálsz a szépségeire, amik már maximálisan túlnőttek rajtad. Akárcsak legutóbb, a Shalom újrajátszását megelőzően, úgy most, a Hungarian Astronaut jubileumi koncertje előtt is úgy érzem, mintha egy talált tárgyat vizsgálnék. Szinte egy másik ember alkotásaként tekintek rá, és élvezettel hallgatom a dalait. Ehhez kellenek az évtizedek, ebben biztos vagyok. Nem szoktam otthon csak úgy szórakozásból felrakni az Anima lemezeit, kivéve ha ilyen évfordulós bulira készülünk. A kritikus attitűd helyébe talán beköltözött a szeretet. Ha szimplán csak nosztalgikus szeretetről lenne szó, azt kevésbé élvezném, de nem akarunk leragadni a múltban. Ismét új anyagon dolgozunk, és ahhoz elég jó kiindulási alap. 2027 októberére tervezzük a Jerusalem My Love című munkánk premierjét. Ez egy konceptalbum – ilyen volt a Shalom, ami a zsidó és cigány kultúra kibontakozását kereste a Kárpát-medencében, vagy a Hungarian Astronaut is, egy hol gyermekded kitárulkozás, hol avantgárd-futurológiai értekezés a lehetőségeinkről, miközben szintén a gyökereket kereste. Jövőre majd az Anima című lemezünk lesz 30 éves, rajta a ’68 című örökzölddel, ami még mindig új és új fénytörésben mutatja meg magát – lásd a közelmúltbéli rendszerbontó koncertet, ahol rengetegen csodálkoztak rá, és kirobbanó szeretetet hozott magával. Várakozó szívvel és örömmel készülünk a müpás fellépésre. Két dobosunk is lesz, Ziskó Olivér és Rozmán Zoltán egyszerre fognak játszani. Ilyesmit még sosem csináltunk, de én már régóta szerettem volna kipróbálni. És persze ne feledkezzünk meg Bognár Szilviről, az eredeti dalok énekeséről, aki velünk lesz most is, s aki továbbra is a barátunk, évtizedek után még mindig dolgozunk együtt stúdióban is. A tervek szerint a Jerusalem My Love-on is szerepelni fog: azon egyszerre lesz népzene, közel-keleti világzene, indusztriál, ambient, kísérletezős kortárs muzsika és pop. A hasonló olvasztótégely-törekvés egy ideje már amúgy is animás gesztussá vált.

A Hungarian Astronautot már profibb körülmények között készítettétek, mint az egy évvel korábbi Shalomot?

A Shalomot részben Gencsapátiban találtuk ki, a lordos Vida Ferinél vettük fel, a Hungarian Astronauton meg Szombathely egyik külvárosában, Herényben dolgoztunk, Németh Gergőék fészerében. A végső változatot Domby Bertalan, helyi szórakoztatóipari legenda stúdiójában vettük fel, ahol az akkori szombathelyi zenei világ szinte összes előadója dolgozott, műfajtól függetlenül. Egy nagyon pici helyiséget képzelj el, balra a nappali mellett, de remek volt a hangulat.

Pár hete a Kobuciban nyitotta a koncertszezont az együttes © Kovács Bálint / Anima Sound System Facebook

A Shalomhoz képest értek akkoriban titeket új hatások?

Ez kibogozhatatlan ügy, mert egészen a mai napig egyfolytában hatásokban lubickolunk. Ebben nincs öregedés, nincs megállás. Visszakanyarodás, előrerohanás viszont nagyon is előfordulhat. Egyes életművek vagy akár komplett műfajok beemelésére is sokszor van példa. Nemrég beszélgettem valakivel a progresszív rockról – olyan zenekarokról, mint a King Crimson, a Yes vagy a korai Genesis. Tőlünk távol állónak tűnhet ez a stílus, de a mi lombikunkba ez is belefér. Most éppen sokat hallgatom az Aphrodite’s Child biblikus dalait. Aztán olyan egyéb szellemi hatásokat még nem is említettem, mint az irodalom. Mindig is próbáltam széles perspektívában gondolkozni, és azok az alkotók állnak hozzám a legközelebb, akik egyszerre csinálnak filmet, zenét, színházat, irodalmat. Egyáltalán nem érdekelnek a kategóriák. Egy Miles Davis-szóló, indusztriális metál, a punk esztétika, valami szakrális zene tömjénfüstje vagy David Bowie entitáshalmozása ugyanolyan erős hatással lehet rám. Hamarosan 60 éves leszek, és szerintem mostanra tudom ezeket az inspirációkat úgy összeolvasztani, hogy közben lubickolok az egészben. Végre boldog vagyok, és nem érzek semmilyen lelkiismeret-furdalást. Például a készülő monumentális trilógiánk miatt sem. Azért persze belegondolok, hogy minek kell nekünk 40-60 dalos művet alkotnunk, amikor a korszellemnek már régóta az felel meg, hogy az előadók szimplán egy-egy számot jelentessenek meg egyszerre. Ez engem hidegen hagy. Több új producertárssal is dolgozom, rádióműsort csinálok, társadalmi aktivizmusban veszek részt. A legújabb dalunk mottója is az, hogy „magasan szállj, nekünk ott a hazánk, ahol gyengének és szegénynek is jár méltóság”. Az ember legyen gátlástalanul szabad az alkotásban. Sajnos rengeteg szórakoztatóipari szörnyűséget látunk-hallunk a világban. A mágazoltánizmus ragadós betegség, ami még a hiphopba és akár a fröccsöntött avantgárdba is be tud szivárogni. Ha viszont gyerekkorod óta kitartóan keresed az újat, az előremutatót és az okosat-érzékenyet, akkor nem téveszted el az irányt.

Amikor annak idején megjelent a Hungarian Astronaut, hangsúlyoztad, hogy a lemeznek nincs köze Farkas Bertalanhoz, és a cím most nyilván Kapu Tibor űrutazásával sem kapott új töltetet.

Bizony nem. Ez az album a mi kvázi űrhajósságunkról szól. Arról, hogy igenis merjünk űrhajósok és merjünk magyarok lenni. Mert mi itt a magyar kultúrában fürdőzünk, ami csodaszerű. Nem engedhetjük át soha többé senkinek, nem sajátíthatja ki magának egy-egy csoport. A magyar kultúra mindannyiunké. Ahogy a nemzeti kultúrának nincs felkent papja, úgy nincs kisajátítható nemzetpolitika sem. Szivacsnemzet vagyunk, hihetetlenül toleráns és sokszínű kultúrával. Ennek a legékesebb példája pont az erdélyi gondolat. Ott nagyon szépen egymásra tapadnak korok, hatások, kultúrák. Nekem mindez végtelen mennyiségben szolgáltatja a muníciót a „magyarságomhoz”, a kultúrához. Mindeközben egyszerre tartom magamat magyarnak és világpolgárnak. Ráadásul katolikus is vagyok, annak minden asszociációjával, amiben az egyetemesség és a szabadság a legfontosabb. A katolicizmus azt jelenti, hogy egyetemesen és szabadon gondolkozol.

Mennyire tervezitek egy az egyben, az eredeti megszólaláshoz hűen előadni a lemezt?

Várhatóak meglepetések, néha még önmagunkat is meglepjük. A koncert első felében eljátsszuk a Hungarian Astronautot, utána pedig előadunk egyéb dalokat az együttes 33 éves történetéből. Egy új számot is be fogunk mutatni, egy gospel-darabot, amit a most már nemzetközileg is ismert magyar house-producerrel, Daniel Dashsel készítettünk. Hosszú koncert lesz.

Régebben mindig távol maradtál a színpadtól, és inkább a keverőpult mögött tartózkodtál, egy ideje viszont már te magad is kiállsz a közönség elé. Minek köszönhető ez a változás?

Bármennyire furcsa, de alapvetően gátlásos ember vagyok. Sokáig amolyan rendezőként, félig kívülről figyeltem-irányítottam a produkciót. Aztán időközben a rendező médiummá is vált, s mivel az Animában mindig is folyamatosan cserélődtek a frontemberek, több énekesnő váltotta egymást, én lettem a színpadon az állandó elem. A társadalmi aktivista hozzáállás és a férfi princípium egy ideje meg is ért arra, hogy kiegészítse az erős feminin energiát a színpadon. Öt hölgy van most az Animában, a Müpa-koncertre hatodikként Szilvi is érkezik, sőt a tavaszi telt házas évadnyitónkon Fanni is visszatért. Ja, és még egy fontos szempont a frontemberkedéshez, hogy a mindig nyugodt és vicces Fűzfa Máté személyében végre megtaláltam azt az embert, akire rá lehet bízni a keverőpultot.