A Ring a világ körül

Ne higgye senki, hogy Wagner négy operából álló ciklusát, A nibelung gyűrűjét csak Bayreuthban lehet meghallgatni, hiszen mára már Budapest a rajongók második számú célpontja. De a teljes tetralógiát a világ számos pontján műsorra tűzik még – erről mesélünk most.

A Rajna kincse, A walkür, a Siegfried és Az istenek alkonya – ez a négy opera a maga 15–18 órás összidejével, több mint 30 egyedi szerepével az operairodalom legnagyobb vállalkozása. Richard Wagner éppen azért hozta létre saját színházát Bayreuthban – pontosan százötven éve, 1876-ban –, hogy ne kelljen a 19. századi operaházi rutinokhoz igazodnia, és a Ring a saját elképzeléseinek megfelelő módon kerülhessen színre.

Ám A nibelung gyűrűje, azaz a Ring korán kiszabadult a „szentélyből”, és csakhamar az operaházak egyik legnagyobb intézményi próbatételévé vált: a tetralógia megmutatja, hogy van-e megfelelő énekesgárdája, zenekara, elég kitartó közönsége, türelme és önbizalma ahhoz, hogy négy estén keresztül eljátssza az istenek világának összeomlását.

A Wagner-szentély, a bayreuth-i Festspielhaus © Enrico Nawrath

Az első teljes Ring-ciklust Bayreuthon kívül 1879-ben, Lipcsében hallotta a közönség Angelo Neumann vezetésével. Ez a társulat később turnéra indult Európában: Londonba, Breslauba, Hannoverbe, Amszterdamba, Brüsszelbe, Velencébe, Bolognába, Rómába, Torinóba, Triesztbe, Grazba, de még Budapestre is elhozta a Ringet.

Az angol Bayreuthot Oxford és Birmingham között félúton találjuk: a Longborough Festival ötszáz fős színházában minden évben többször is felcsendül a tetralógia, idén éppen Carmen Jakobi rendezésében, egy hét alatt, ahogy azt kell. Jövőre a müncheniek is hallhatják a teljes ciklust, hiszen a Bajor Állami Operaház a budapesti rendhez hasonlóan, két egymást követő héten tűzi műsorra a tetralógiát.

New Yorkban először 1889-ben hallották a teljes Ring-ciklust, a Metropolitan Operában az az Anton Seidl vezényelt, aki korábban dolgozott Bayreuthban is, majd Amerikában vált a német repertoár sztárkarmesterévé. Csaknem egy évszázaddal később, James Levine karmester és Otto Schenk rendező realista, nagyoperai produkciója hódított a közönség körében: a zöldellő erdőkkel borított színpad, valamint a kardokkal, sisakokkal felszerelt szereplőgárda legfeljebb a rendezői színház rajongóit idegesítette, a nagyérdemű rajongott érte. A modern rendezések kedvelői Robert Lepage 2012-ben bemutatott Ring-ciklusában találták meg a maguk világát, amelynek középpontjában egy 45 tonnás, számítógép-vezérelt, forgó és billenő szerkezet, a huszonnégy hatalmas alumíniumlapból álló híres-hírhedt „Machine” állt.

Londonban a Covent Gardenben működő Royal Opera House színpadán látható Wagner operaciklusa. Keith Warner rendezése 2007-ben három teljes évadon át futott sikerrel, majd 2012-ben újra visszatért. Most éppen a neves ausztrál rendező, Barrie Kosky új produkciója megy, a tetralógiából minden évben csak egy opera van repertoáron. A teljes ciklus a 2027/28-as évadban állhat össze.

A milánói Scala a Ring 1876-os ősbemutatójának 150. évfordulójára új produkcióval készül: a ciklust a skót David McVicar rendezi. Az énekesgárda ismerős lehet a budapesti közönségnek, hiszen Michael Volle énekli Wotant, Camilla Nylund Brünnhildét, Klaus Florian Vogt pedig Siegfriedet. Az elmúlt években csak az egyes operákat adták elő, de idén márciustól – Wagner akaratának megfelelően – a teljes Ring látható lesz egy héten belül.

A Wagner-kultusz egyik legérdekesebb fejezetét Európán kívül írták. Az Egyesült Államok északnyugati szélén fekvő Seattle a hetvenes években vált a wagneriánusok egyik meghatározó találkozóhelyévé, miután egy fiatal társulat egy hét alatt előadta a teljes Ring-ciklust – erre 1939 óta nem volt példa az országban. De ez még semmi! A Seattle Opera egyes előadásait angolul énekelték, ami újabb közönséget vonzott, és lebontotta az elitizmus falait. A helyi Wagner-reneszánsz kulcsfigurája Glynn Ross volt, ugyanaz az impresszárió, aki pár évvel korábban a Who együttestől megrendelte a Tommy című rockoperát. Noha a Seattle Operából az angol nyelvű előadások mára kikoptak, a színház afféle amerikai Bayreuthként funkcionál. Igaz, jelentős játszóhelyek vannak a nyugati part másik két fővárosában, San Franciscóban és Los Angelesben is.

Az ausztrál Wagner-kultuszban az Adelaide-ben bemutatott 2004-es Ring jelentett valódi áttörést. Az első teljes egészében ausztrál alkotógárdával létrehozott produkció akkora művészi és közönségsikert aratott, hogy nemzetközi kritikusok is „Wagner-zarándokhellyé” nyilvánították a délausztrál várost, az előadás pedig tíz Helpmann-díjat nyert. Legközelebb 2013-ban vállalkoztak a teljes Ring előadására, Melbourne-ben. A rendező Neil Armfield, a karmester a finn Pietari Inkinen volt, az eseményt pedig a helyi rajongók történelmi pillanatként élték meg.

Ázsiában viszont egyelőre nem születtek igazán fontos produkciók. 2005-ben Szöulban egy héten belül elhangzott a Ring, de az a Mariinszkij Színház vendégjátéka volt, Valerij Gergijev vezényletével. A Hongkongi Filharmonikusok Jaap van Zweden vezényletével négy év alatt hozták össze a koncertszerű előadásokat, Pekingben jelenleg is évente „épül” a ciklus, 2026-ban a Siegfried következett.

Wagner varázslatos operaciklusa idén százötven éves. „Valami történt Bayreuthban, amire még az unokáink és az ő gyermekeik is emlékezni fognak” – írta orosz tudósítóként Pjotr Csajkovszkij az első, 1876-os bayreuthi előadásról.

A budapesti Wagner-ünnep azonban világszerte páratlan esemény: a Müpa akusztikája, az elsőrangú szereplőgárda, az eredeti recepthez való hű ragaszkodás, az Ausztriából, Németországból vagy akár Japánból érkező hűséges közönség teszi azzá. A nagy Bayreuth százötven éve az, ami, mi pedig húsz éve büszke „kis Bayreuth” vagyunk.