A grandiózustól a legintimebb hangzásig

Kétnapos programsorozattal ünnepli orgonájának huszadik születésnapját a Müpa. A némafilmvetítéstől az orgonaépítésen át a kortárs ősbemutatóig terjedő programskála a hangszer sokszínűségét mutatja meg. Fassang László orgonaművészt, a Müpa rezidens orgonistáját kérdeztük a kerek évforduló apropóján.

20 éves a Müpa orgonája. Két évtized egy ilyen hangszer életében nem tűnik nagy időnek.

Ha azt nézzük, hogy a Müpa orgonája egy több mint 2000 évvel ezelőtt kezdődött innovációs folyamat végeredménye, akkor 20 év valóban nem sok, ám ha szem előtt tartjuk, mennyire felgyorsult a világ fejlődése, akkor azt mondanám, két évtized már elegendő ahhoz, hogy – az innovációk mentén – az újratervezésen is gondolkodjunk. A koncerttermi gyakorlatban nagyon jól fel lehetett térképezni, hogy mit tud ez a hangszer és mire alkalmas. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy rengeteg olyan technikai megoldás jelenik meg a piacon, amivel a Müpának, ha továbbra is a legkiválóbbak közé akar tartozni, lépést kell tartania.

Azt mondod, már feltérképeztétek, mire alkalmas ez az orgona. Mit gondolsz, mitől különleges?

Két szempontból különleges. Egyrészt megvalósult egy technikailag tökéletesen működő hangszer Magyarországon, amire – ha a 20 évvel ezelőtti templomi orgonaparkot nézzük – nem nagyon volt precedens. A másik különlegessége abban rejlik, hogy az orgona a templomkarzatok zárt világából beköltözött a reflektorfénybe, egy koncerttermi környezetbe, ami lehetővé tette, hogy olyan emberek és olyan műfajokban dolgozó művészek is megismerjék, akik korábban nem kerültek kapcsolatba ezzel a hangszerrel.

© Nagy Attila, Müpa

6804 sípjával a Müpa orgonája a hangversenytermi hangszerek közt is kiemelkedően nagynak számít. Ez azt jelenti, hogy elsősorban grandiózus hangzásra képes, vagy az intimitás megjelenítésére is?

Az orgonaépítők egy ilyen nagy hangszerbe rengetegféle hangzást, hangszínt és kombinációs lehetőséget építenek be. Attól függően, hogy melyik orgonista ül oda, illetve milyen darabot játszik, a legkülönbözőbb karaktereket tudja előhívni: a grandiózustól a legintimebb hangzásig.

Te – mint a Müpa rezidens orgonistája – részt vettél már az építési folyamatban is, de előfordult, hogy a hangszer valamely erénye vagy adottsága később téged is meglepett?

Elsősorban a flexibilitása lepett meg. Mind a mai napig lenyűgöz, hogy elő lehet idézni olyan zenei folyamatokat, amelyek azt az illúziót keltik, hogy ez a hatalmas szerkezet lélegzik és él. Ez szöges ellentétben áll az orgonákra gyakran jellemző merevséggel.

Egy koncerttermi orgona alapvetően más, mint egy templomi hangszer?

A koncerttermi orgonának sokkal szélesebb palettát kell megjelenítenie – stílusok és hangerő tekintetében is. Meg kell tudni szólaltatnia az orgonairodalom egészét, Bachtól a kortárs zenéig, és időnként egyenrangú partnerként kell helyt állnia egy nagy szimfonikus zenekar mellett. Ezek a szempontok egy templomi orgonánál nem merülnek fel. De ha valaki arra kíváncsi, hogy mitől egyedülálló a Müpa orgonája, akkor azt leginkább egy orgonaexpedíción tapasztalhatja meg.

Az orgona már csak azért is rendkívüli hangszer, mert – a hegedűvel, fuvolával és más hangszerekkel ellentétben – elválaszthatatlan attól a tértől, amelybe épült. Ilyenformán összeköti a zenét és az építészetet.

© Nagy Attila, Müpa

A 20. születésnapot kétnapos programsorozattal ünneplitek április 25–26-án. Ez is lehetőséget biztosít arra, hogy megmutassátok a hangszer sokszínűségét.

Fantasztikus dolog számomra, hogy egy olyan intézménybe került ez a hangszer, mint a Müpa, ahol olyan műfajok is kapcsolatba kerülnek az orgonával, mint a kortárs zene, a jazz, a világzene vagy a népzene, ami templomi környezetben szinte elképzelhetetlen. Itt most ezekre is lesz példa. SonoStrata című koncertünkön olyan hangzások születnek meg, amelyeket korábban sehol a világon nem hallhatott a közönség. Hihetetlenül izgalmas, hogy az elektronika, a szaxofon és az orgona hányféle módon tud egymással találkozni.

Az orgonakíséretes némafilmeknek a mozikban komoly hagyományuk volt, ez a tradíció éledt újjá az elmúlt évtizedekben. Az ünnepi programsorozat keretében a szlovák származású, de Spanyolországban élő és tanító Monika Melcová érkezik a Müpába, és Buster Keaton egyik némafilmjére improvizál élő zenei kíséretet. Ez mindig izgalmas feladat, hiszen ilyen esetben tulajdonképpen a film maga jelenti a partitúrát, aminek az értelmezési lehetősége sokkal tágabb, mint egy zenei partitúráé.

Az ünnepi hétvégén gyerekeknek szóló programok is lesznek: ki lehet például próbálni az orgonaépítést kicsiben, a matinékoncertetekre pedig orgonaslágerekből válogattok. De az orgona esetében mit jelentenek a slágerek?

Olyan darabokat, amelyeket nagyon könnyű akár első hallásra is befogadni. A koncert az orgonaexpedíciók felépítését követi, tehát egymást érik a zenei illusztrációk és az ismeretterjesztő vagy akár humoros magyarázatok.

© Nagy Attila, Müpa

Erre az alkalomra Varga Judit zeneszerző is új művet komponált, amely Liszt–Dupré Ad nos ad salutarem undamával egy hangversenyen csendül fel, viszont merőben más.

Ami szerintem nagy érték, hogy a Müpában olyan művészek is kapcsolatba kerülnek a hangszerrel, akiknek korábban semmilyen kötődésük nem volt az orgonához. A felkérésnél kifejezetten szempont volt számomra, hogy olyan komponistát válasszunk, aki nem orgonistaként áll a hangszerhez, hanem zeneszerzőként ismeri meg annak lehetőségeit. A komponálási folyamat a hangszer feltérképezésével kezdődött. A darab gondolati hátterében Ikarosz mítosza áll: a mindent akarás gesztusa, a határok tudatos átlépése. Ahol a szólista eljut a fizikai teljesítőképesség határához, ott átveszi a szerepét a számítógép. A koncert orgonistája a fiatal sztár, Alexis Grizard, aki nyáron megnyerte a St. Albans-i Orgonaversenyt, ráadásul tanítványom Párizsban, az improvizáció osztályban.

Májusban ismét lesz orgonapárbaj. Miért szeretnek az orgonisták párbajozni?

Ennek hosszú időre visszanyúló hagyománya van, az első – végül hamvába holt – párbajra Johann Sebastian Bach és a kor legnagyobb francia orgonistája, Louis Marchand között került volna sor, ám a legenda szerint amikor Marchand titokban meghallotta játszani Bachot, úgy gondolta, jobb, ha továbbáll. Ez adta számunkra az orgonapárbajok ötletét, aminek kapcsán mára kialakult egy jól működő szcenárió: két térféllel, a félidőben helycserével, és sorsolással, dobókockával meghatározott elemekkel, amelyektől igazán izgalmassá válik. Május 20-án két fiatal tehetség: Gabriele Agrimonti és Niklas Jahn csapnak össze.