Liszt-Berlioz-maraton

2021. február 6.

Liszt és Berlioz nemcsak kor- és pályatársak voltak – két 19. századi romantikus –, de barátok és fegyvertársak is. Ahogyan korábban Schumann és Mendelssohn, Debussy és Ravel műveit, most az ő alkotásaikat is együtt mutatja be a közönségnek a Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar páratlanul népszerű zeneszerző-maratonja.

Beethoven követőiként, az általa kijelölt csapáson tovább haladva alkották meg életművüket a romantika nagyjai: Schumann, Mendelssohn, Wagner és a többiek. Ketten közülük, Hector Berlioz és Liszt Ferenc különösen közel álltak egymáshoz: mindketten a programzene zászlóbontói voltak, megreformálták a szimfonikus zenét és a versenymű műfaját, lelkesedtek a Faust-témáért és Byronért. Ahogyan életútjuk is sok ponton találkozott, műveik is számos hasonló vonást mutatnak, érdemes tehát egymás mellé helyeznünk e két alkotó munkásságát.

A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar zeneszerző-maratonja rendkívül változatosan, sokéle nézőpontból kínál ízelítőt a két kivételes oeuvre-ből. Hallunk szóló zongorakoncerteket és kétzongorás hangversenyt, lesz mesélős beavatómatiné a gyerekek számára. Megszólal Liszt két zongoraversenye és Prométheusz című szimfonikus költeménye, Berlioz Fantasztikus szimfóniája és Harold Itáliában című „rangrejtett brácsaversenye”, mely Paganini megrendelésére készült. Bepillanthatunk a kóruskomponista Liszt műhelyébe, sőt még jazzfeldolgozásokban is meghallgathatunk néhányat a két zeneszerző művei közül.

A délelőtt kezdődő és késő estig tartó, tizenegy eseményt magába foglaló koncertfolyamban, amelyet ezúttal a Müpa Home közvetítéssorozatában élvezhetnek a szép muzsikák szerelmesei, felvonul a magyar zeneélet számos kiválósága. Hallhatjuk Bogányi Gergely, Báll Dávid, Fejérvári Zoltán, Balog József, Palojtay János és Balogh Ádám zongorázását, Szűcs Máté brácsajátékát, Káel Norbertet és a Jazzical Triót, a Szent Efrém Férfikart. A gyerekeknek szánt matiné műsorát a kiváló fagottművész, Lakatos György vezeti. Pódiumra lép a Máv Szimfonikus Zenekar Daniel Boico, az Óbudai Danubia Zenekar Hámori Máté, a Győri Filharmonikus Zenekar Berkes Kálmán vezényletével. A Pannon Filharmonikusokat Vass András, az eseménysort záró Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván irányítja. Kalandozzunk együtt egy teljes napon át Berlioz és Liszt művészetének vadregényes tájain!

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa hírlevél
Iratkozzon fel a Müpa hírlevelére és értesüljön elsőként programjainkról! Feliratkozom