Az előadás megtekinthető a honlapunkon és YouTube-csatornánkon.


Liszt Ferenc sokszínű egyéniség volt, életműve ennek megfelelően igen sokfajta alkotást tartalmaz. A Müpa és a Budapesti Fesztiválzenekar Liszt-Berlioz-maratonjának záróhangversenyén három alkotása kerül egymás mellé - három külön világ, melyből az első a vallásos legendaábrázolás, a második a középkori halálkultusz felidézése, a harmadik népies műdalok által ihletett, 19. századi szalondarabok divatjának jegyében fogant.
Liszt varázslatosan gazdag zongoratermésében külön fejezetet képviselnek a vallásos zongoraművek, melyek nem liturgikusak, ám hangvételük és témájuk a hit világához kapcsolja őket. Ezek különleges szépségű példája az 1863-ban keletkezett Két legenda, melyek Assisi, illetve Paolai Szent Ferenc életének egy-egy epizódját dolgozzák fel. Az ezúttal zenekari változatban felcsendülő Paolai Szent Ferenc a hullámokon jár legfőbb jellemzője a himnikus emelkedettség.
Bár az 1838 és 1859 között zongorára és zenekarra komponált Haláltánc a gregorián Dies irae dallamát parafrazeálja, mégsem annyira vallásos témájú, mint inkább az elmúlás döbbenetét kifejező középkori halálkultusz visszhangja, melyet a pisai Campo Santo freskója ihletett, s amely virtuozitása mellett zordságával nyűgözi le hallgatóját.
A Magyar rapszódiák népies műdalok nyomán komponált virtuóz zongorasorozatából az egyik legcsillogóbb a második, melyet, akárcsak a II. legendát, ezúttal zenekari átiratban hallhatunk, emlékezve arra, hogy a 19. századi gondolkodásmód egyik fontos eleme volt a zeneművek átiratokban való népszerűsítése.
Az 1983-ban alapított Budapesti Fesztiválzenekar új igényességet hozott a magyar zenekari kultúrába, és Fischer Iván művészeti vezetésével a világ egyik legjobb együttesévé vált.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar, Müpa