A nemzetközi hírű izlandi zongoraművész, Víkingur Ólafsson (1984) a pályakezdése óta eltelt évek során a világ egyik legünnepeltebb hangszeres előadójává vált. A New York Times kritikusa „Izland Glenn Gouldjának” nevezte, a földkerekség legjelentősebb koncerttermeinek és fesztiváljainak vendége, partnerei a legfontosabb zenekarok és a legkiválóbb karmesterek. Gazdag repertoárja Bach, Mozart, Beethoven alkotásait éppúgy tartalmazza, mint Schubert, Brahms, Debussy zenéjét, de sok kortárs muzsikát is játszik Philip Glasstól John Adamsig. Elkötelezett előadója Kurtág György kompozícióinak. A Müpában a 2025/2026-os évad művészeként többször is fellép.

15 gyors kérdés Víkingur Ólafssonhoz:

A Liszt Ferenc Kamarazenekart 1963-ban alapították a budapesti Zeneakadémia vonós növendékei. Az együttes előbb Sándor Frigyes irányításával dolgozott, majd Rolla János koncertmester művészeti vezetésével vált világhírűvé. Az utóbbi években megújult zenekar jelenlegi hangversenymestere Tfirst Péter, művészeti vezetője a világhírű csellista és karmester, Várdai István.

A finn zongoraművész, karmester és zeneszerző, Olli Mustonen (1967) stílusa olyan törekvéseket fogad magába, mint a neoklasszikus, a neobarokk, a neoromantikus és a minimalista gondolkodásmód. Vonósokra komponált 2. nonettje (2000) ellenpontos szerkesztésű, virtuóz kortárs kamarazene, amelyben felködlik a múlt – Vivaldi, Mendelssohn, Schubert – zenéinek emléke.

Az első nagy bécsi klasszikus mester, Joseph Haydn (1732–1809) szimfonikus életművének csúcsa a tizenkét „londoni szimfónia”, melyet az angol fővárosban tett két látogatása (1791–92, 1794–95) alkalmából komponált. A 93. (D-dúr) szimfónia a Hanover Square Rooms falai között hangzott fel először, 1792. február 17-én. A mű Haydn érett zenekari írásmódjának reprezentatív képviselője.

A bécsi klasszikus fejlődés beteljesítője és a romantika előkészítője, Ludwig van Beethoven (1770–1827) megújította a versenymű műfaját, formáját és kifejezésmódját. Ezeket a bátor reformokat képviseli 1811-ben bemutatott, nagyszabású és gazdag hangzású V. (Esz-dúr) zongoraversenyének diadalmas energiát sugárzó zenéje, amelyet uralkodói pompa és büszke tartás jellemez.

A nonett kilenc hangszerre írt mű a kamarazene és a zenekari kompozíció határvidékén. Olli Mustonen két nonettet írt, az elsőt 1995-ben, a másodikat 2000-ben. Az előadóapparátus mindkét esetben ugyanaz a vonósegyüttes: megkettőzött vonósnégyes (kétszer két hegedű, két brácsa, két cselló) és egy nagybőgő. A 2. nonett rendkívül sikeres alkotás: a finnországi Tamperében 2000. november 18-án lezajlott ősbemutató óta sokan, sok helyszínen szólaltatták meg, nagy fesztiválokon is, és a darabból több remek hangfelvétel is készült. A négytételes opus partitúrája a Schott kiadónál jelent meg.

Joseph Haydn Johann Peter Salomon impresszárió által szervezett első londoni tartózkodása 1791. január 1-jén kezdődött. Ennek során komponálta az első hat úgynevezett londoni szimfónia (93–98.) bevezető darabjaként a 93. (D-dúr) szimfóniát. A négytételes mű ősbemutatója a londoni Hanover Square Rooms falai között zajlott le 1792. február 17-én. A szimfónia nagyszabású formai dimenziói, gazdag hangzása, meglepetés-dramaturgiája és gesztusrendszere arról tanúskodik: Haydn tudatában volt annak, hogy a rezidenciális muzsikuslét után egy világváros polgári közönségének muzsikálhat nagy koncerttermekben, és minden eszközzel ki is használta új lehetőségeit.

A szimfónia Fischer Ádám és a Dán Kamarazenekar előadásában:

Ludwig van Beethoven több fázisban reformálta meg a versenymű bécsi klasszikus modelljét. A régi ideál viszonylag rövid, szórakoztató, könnyed és virtuóz kompozíció volt, ettől elfordulva Beethoven a G-dúr zongoraversenyben és a Hegedűversenyben a hangszeres bravúrról a vallomásos hangvételre helyzete a súlyt. Az Esz-dúr zongoraverseny mással lep meg: itt a nagy formátum, a gazdag szimfonikus hangzás és a széles gesztusok méltóságteljes pompája uralkodik. A Rudolf főhercegnek ajánlott mű a zeneszerző első olyan zongoraversenye volt, melyet hallásvesztése miatt már nem ő mutatott be: a lipcsei ősbemutatón Friedrich Schneider zongorázott és Johann Philipp Christian Schulz vezényelte a Gewandhaus Zenekarát 1811. november 28-án.

Mustonen 2. nonettje nemcsak eseménydús, magasrendű polifóniájú, virtuóz kamarazene, de ravasz muzsika is. Utalásokkal teli, varázslatos világa: rejtélyes álom. Ezt már átéltem egyszer, nem éppen így, de hasonlóan! Alice a zenei Csodaországban. Vivaldi, Mendelssohn, a Négy évszak Télje, az Oktett ködlik fel. Vagy mégsem? És főként Schubert: a-moll és d-moll kvartett, c-moll vonósnégyes-tétel, C-dúr vonósötös. Pillanatok, villanások. Olyan, mintha… Jelen és múlt. Minden nyugtalanító, zavarba ejtő… Rejtvény, titok – és nincs megoldás. Alighanem a tanácstalanság és a zenei tudatalatti mélyrétegeinek felkavarása az, ami e tömör, de lenyűgözően gazdag mű célja és eszköze.

Haydn, D-dúr szimfónia: rabul ejt a telt szimfonikus hangzás gazdagsága, a sok erőteljes hangsúly, a merész eredetiségek sora (már a nyitótétel lassú bevezetése Esz-dúrba [!] modulál). De rácsodálkozunk a könnyed egyszerűségre is (nyitótétel, főtéma), megragad a zenekari írásmód elegáns virtuozitása, a sok apró hangjegyérték fürgesége. Elgondolkozunk, milyen merész a paraszti sorban nevelkedett Haydn, aki az első londoni szimfónia Largo tételében egy halk szakasz csendjébe durván belereccsenő mély fagotthang félreérthetetlen altesti humorával fricskázza meg a finnyás világvárosi polgárokat. Hatást akar kelteni, és ezt nem szégyelli. A menüett ländler-szerűen népies, a Presto rondófinálé felszabadult, lendületes és életöröm fűti.

Beethoven a G-dúr zongoraverseny és a Hegedűverseny fordulatával elveszi a versenymű műfajától az önmagáért való virtuozitás eszményét, de ad is: bensőséges hangot, vallomást, filozofikumot. Mindezen értékek nem hiányoznak az Esz-dúr zongoraversenyből sem, gondoljunk a lassú tétel meghitt hangjára, de a zeneszerző valamit fölényesen vissza is hódít: a saroktételek diadalmas erejét, sodrát – és nemes indulatokkal hitelesített virtuozitását, ami, valljuk meg, több és más, mint a korábbi. A rendhagyóan eredeti formálásról a nyitótétel megoldásai gondoskodnak, legfőbb élményünk pedig a nagy lélegzet, a kitágult dimenzió, a formátum grandiozitása.

Bensőséges vallomás és nemes virtuozitás:

Annak, aki megismerkedett Olli Mustonen 2. nonettjével, először értelemszerűen azt ajánlhatjuk, hallgassa meg a hasonlóképpen magasrendű 1. nonettet is. Itt is azt az izgalmas játékot figyelhetjük meg, milyen az, amikor az új zene a múltra utaló áthallásokkal, idézetekkel vagy álidézetekkel hozza zavarba a zenehallgatót, különös, félig álomszerű déja entendu hangulatot teremtve. Persze vannak más, allúziókkal-idézetekkel teli zenék is. Említsünk csak hármat: Luciano Berio: Szimfónia, 1968 (Mahler, Debussy, Ravel, Stravinsky), George Crumb: Black Angels, 1970 (Schubert), Alfred Schnittke: 1. szimfónia, 1974 (többek közt Csajkovszkij, ifj. Johann Strauss, Chopin). Ezek a művek azt sugallják: mindenfajta alkotás a képzelet és az emlékezet felszabadításának sokat ígérő kalandja.

Mivel Haydn 93. szimfóniája a zeneszerző 104 műből álló szimfóniatermését – a zenetörténet legimpozánsabb ilyen műfajú korpuszát – megkoronázó tizenkét, úgynevezett „londoni szimfónia” sorozatának bevezető darabja, érdemes e tucatnyi mű között keresni újabb csodákat. Hogy csak a ragadványnévvel rendelkező darabok között válogassunk: bízvást ilyennek tekinthető a 94. (G-dúr, „Meglepetés”), a 100. (G-dúr, „Katona”), a 101. (D-dúr, „Az óra”) és a 103. (Esz-dúr, „Üstdobpergés”) szimfónia. Akit Haydn gondolkodásmódjának rejtelmei érdekelnek, sokat megtudhat a zeneszerző észjárásáról Charles Rosen A klasszikus stílus című, magyarul is olvasható könyvéből (Zeneműkiadó, 1977).

Beethoven Esz-dúr zongoraversenyét délceg uralkodói tartás, fenség, pompa jellemzi. Mindez egybecseng azzal a felfogással, melyet a barokk és klasszikus esztétika és zenei jelentéstan az Esz-dúr hangnem karakterisztikumairól vallott. Hallgassunk meg tehát ennek szellemében néhány más Esz-dúr művet: Beethoven Eroica-szimfóniáját, Mozart kései „nagy” Esz-dúr szimfóniáját (K. 543). Fenség és tartás, határozottság és pompa jellemzi a 19. századból Liszt 1. (Esz-dúr) és Csajkovszkij 3. (szintén Esz-dúr) zongoraversenyét is.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele ezekbe a csodálatos művekbe is!

Írta: Csengery Kristóf

Várdai István a magyarországi és a nemzetközi zeneélet ünnepelt előadó-egyénisége. A budapesti Zeneakadémián Mező László, a bécsin Reinhard Latzko növendéke volt, 2010 és 2013 között pedig a németországi Kronberg Akadémián Frans Helmersonnál tanult tovább. Fényes sikereket ért el nemzetközi versenyeken: övé lett a Popper Dávid Nemzetközi Zenei Verseny, a Genfi Nemzetközi Zenei Verseny és az ARD müncheni Nemzetközi Csellóversenyének I. díja, valamint a moszkvai XIII. Nemzetközi Csajkovszkij Verseny III. díja, de megkapta a világ legígéretesebb fiatal zenészének odaítélt Prix Montblanc-t is. 2015-ben Baráti Kristóffal a kaposvári KaposFest Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál művészeti vezetője, 2017-ben a mannheimi Staatliche Hochschule für Musik und Darstellende Kunst professzora, 2018-ban a bécsi Universität für Musik und Darstellende Kunst cselló tanszékének vezetője lett. Szólistaként és kamaramuzsikusként világszerte rendkívüli sikerrel koncertezik, hanglemezfelvételek sokaságát készítette. Azon a Stradivari hangszeren játszik, amelyet korábban a legendás Jacqueline du Pré és Lynn Harrell használt. 2020 óta a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti igazgatója.

© Marco Borggreve

Az 1963-ban Rolla János és zeneakadémiai növendéktársai által alapított Liszt Ferenc Kamarazenekar műfajának egyik legkiválóbb képviselője. Generációs váltások, megújulási periódusok után is őrzi kimagasló művészi színvonalát és sokoldalúságát, újra és újra kiérdemelve a közönség rokonszenvét és a zenésztársadalom elismerését. Hat évtized alatt a zenekar több korszak legkiválóbb szólistáival, a világ legjelentősebb hangversenytermeiben lépett fel. Az együttes az elmúlt években Tfirst Péter koncertmester irányításával, a megszokott magas szintű művészi interpretáció és az elismerten egyedi hangzás mellett a 21. századi előadó-művészeti kihívásoknak megfelelő, szuggesztív előadásmódra törekszik. Várdai István csellóművésszel, a zenekar művészeti igazgatójával együtt vallják: a klasszikus zene fiatalos, energiákkal telített, izgalmas koncertekkel hódíthatja meg az új generációkat.

© Kőhidai Szabolcs