Müpa Magazin+ / Ráadásul
heja_domonkos_balogh_zoltan_mti.jpg

© Balogh Zoltán / MTI

Héja Domonkos a Rádiózenekar új főzeneigazgatója

2025. 04. 16. Müpa

Május 1-jétől Héja Domonkos Liszt-díjas, Gundel Művészeti díjas és Junior Príma díjas karmester veszi át a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek főzeneigazgatói posztját. „A Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara Magyarország legszebben hangzó zenekara, mely olyan hangzásbéli tradícióval rendelkezik, ami párját ritkítja itthon. Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy egy olyan, több mint 80 éves múlttal rendelkező együttes élére állhatok, melyet szakmailag nagyra tartok” – mondta el a zenekar sajtótájékoztatóján.

Héja 2005-től 2012-ig a Chemnitzi Opera első karmestere volt, 2011 és 2013 között a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatójaként és vezető karmestereként dolgozott, 2015-től pedig a Staats Theater Augsburg főzeneigazgatójaként tevékenykedett. Gyakori vendégművésze többek között a Kassai Állami Filharmóniának, a Macedón Filharmonikus Zenekarnak, a Tokyo City Philharmonic Orchestrának, valamint a berlini Deutsches Symphonische Orchesternek, illetve az MDR Szimfonikus Zenekarának, de a Müpában is gyakori vendég a karmesteri pulpituson.


Címkék
További híreink
Hírek
Visszavonul Maria João Pires

A portugál zongorista november 1-jén, a Helena Vaz da Silva díj átvételekor jelentette be, hogy mintegy hat évtizedes karrier után végleg búcsút int a színpadnak. 

Hírek
Nemzetközi karmesterversenyt hirdet a Müpa

Az intézmény a közmédiával közös szervezésben, rangos hazai és nemzetközi partnerek közreműködésével hívja életre a Solti Nemzetközi Karmesterversenyt, amelynek célja, hogy felfedezze és támogassa a kivételes tehetségű fiatal dirigenseket.

Hírek
Szervezd meg a saját Müpa-évadodat!

A 20. születésnapját egész évben ünneplő Müpa októberben újabb szenzációs meglepetéssel rukkol elő: megjelent AZ ÉVAD, az intézmény saját stratégiai társasjátéka.

Hírek
Az Előhang következő adásának vendége: Fassang László

Az évad második Előhang epizódjában Hózsa Zsófia vendége Fassang László orgonaművész volt, akivel a Liszt Ünnep nyitókoncertjének kulisszatitkairól beszélgettek. 

Hírek
Krasznahorkai László kapta az irodalmi Nobel-díjat

Kertész Imre 2002-es elismerése után Krasznahorkai a második magyar író, akinek a Svéd Királyi Akadémia odaítélte a díjat.

Hírek
Már meghallgatható az évad első Előhang epizódja!

A 2025/26-os évadban is folytatódik podcastsorozatunk, az Előhang, amelyben nem csak beszélünk az elhangzó művekről, de egy-egy részletet meg is mutatunk, így nézőink akár a Müpa felé tartva is tökéletesen rá tudnak hangolódni az esti előadásra.

Cikkajánló
Programajánló
Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok