„A folyamatos változás inkább inspirál, mint félelemmel tölt el”

A 30 éves Söndörgő a 2025/26-os évad együtteseként több alkalommal is megcsillogtatja a Müpában muzsikájának sokszínűségét. Klasszikus interjú helyett ezúttal arra kértük a zenekar tagjait, közös történetükből válasszanak ki számukra meghatározó momentumokat, hogy e mozaikokból álljon össze a teljes kép.

A MESTERRŐL – Eredics Áron

Nagy mesterünk Versendi Kovács József tamburaprímás, ő adta tovább nekünk a tamburazene hagyományait. A vele való találkozás ugyanolyan alapvető volt a Söndörgő életében, mint apáink, a Vujicsics iránymutatása. Józsi mohácsi cigányzenész dinasztia leszármazottja, aki lenyűgöző tudással rendelkezik. Játéka egészen egyedi, sehol a világon nem tamburáznak így. Vendéglátós hátteréből adódóan számára magától értetődő, hogy mindent magas színvonalon kell játszania – műfaji korlátok nélkül. Neki köszönhetően ébredtünk rá arra, mennyi mindenre alkalmas a tambura hangszercsalád. Hatása a zenekar játékán is érezhető, hiszen úgy kezdtük használni ezeket a hangszereket, ahogyan az az elődeinkre még nem volt jellemző.

A lénye is meghatározó volt számomra, az, ahogyan a fiatal generációkkal bánt. Nem végzett tanárember, mégis az egyik legjobb zenepedagógus, akit ismerek. Érdekes kérdés, hogy mi tesz valakit jó mesterré. Tőle tanultam az életigenlés, életszeretet fontosságát. Hogy teljesen mindegy, az ember milyen körülmények között él, magának teheti az életét boldoggá. Józsi és családja erre példa számomra. És ha számba akarom venni, mi mindent tanultam tőle, akkor feltétlenül meg kell említenem azt is, hogy tőle tudom, hogyan kell jó halászlevet főzni.

© Csibi Szilvia, Müpa

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRŐL – Eredics Dávid

A vendégművészekkel közös munka mindig új irányba vitte a zenei gondolkodásunkat. Régi barátom, Wertetics Szlobodán még a banda tagja volt, amikor hozott egy kazettát, amit az utazások során sokat hallgattunk. Ferus Mustafov macedón szaxofonművész és zenekarának kölni koncertfelvétele volt. Egyszerűen behúzott minket a zenéjéből sugárzó energia, ezért rögtön bakancslistára tettük a vele való együttműködést.

Amikor a 2000-es évek elején elkezdtük szervezni a szentendrei Söndörgő Fesztivált, az volt a célunk, hogy ne csak népzenei berkekből hívjunk fellépőket. Eleinte magyar előadókban gondolkodtunk (hogy egyet említsek, a Hot Jazz Band is zenélt nálunk), de idővel Szlobodán segítségével eljutottunk Mustafovhoz. Nagyon nyitott volt, azonnal közölte, hogy bármikor szívesen lát minket Szkopjében.

Egy ideig a Vujicsicséhoz hasonló úton jártunk, ám gondolkodásmódunkat, zeneiségünket folyamatosan formálták az együttműködések – például Mustafovval. Szakmailag is fel kellett hozzá zárkóznunk, és izgalmas új irányokat fedeztünk fel vele. Egy ilyen elképesztő tudású szaxofonostól az ember nem is elsősorban dallamokat vagy technikát tanul, sokkal inkább gondolkodást, illetve azt a képességet, hogy zenélés közben a lehető legnagyobb energiákat mozgassa meg. Közös lemezünk is készült vele, és sokat játszottunk együtt. Sajnos már nincs köztünk, de a Müpában az egyik koncertünkön az unokájával, Fercho Mustafovval közösen fogunk játszani.

AZ ÚJ UTAKRÓL – Eredics Benjamin

Az első indiai koncertturné számomra rendkívüli élmény volt. 14 évvel ezelőtt a dániai World Music Expón hallott minket egy indiai koncertszervező, és meghívott minket egy fesztiválra. Első alkalommal Tompos Kátya is velünk jött. Egy szúfi fesztiválon játszottunk, és először éltük meg azt, hogy egy ilyen közösségben mintha megállna az idő. Egy másik bolygóra kerültünk. Nem egyedüli európai zenekarként érkeztünk, de furcsán kilógtunk. Egészen más zenét játszottunk, mint az ott fellépők többsége, mégis hihetetlen nyitottsággal fogadták, és műfajtól függetlenül utat talált a közönséghez.

Nagyon szerencsésen alakult az életünk, mert rengeteg inspiráló muzsikussal találkoztunk, és ebből mindig sokat merítettünk. Minden zenész más „nyelvezetet” használ, és bár ez sokszor – az évszázados-évezredes hagyományban – magától értetődőnek tűnik, jó rácsodálkozni arra, milyen remekül működik, milyen erősen hat. Valahogy így képzelem azt, ahogyan a szüleink generációja fiatalon találkozott az autentikus népzenével, és közülük sokan erre tették föl az életüket. A folyamatos változás inkább inspirál, mint félelemmel tölt el. Biztosan meg lehetne úszni, hogy mindig új utakat keressünk, én mégis azt élvezem leginkább, amikor a komfortzónánkon kívüli, elsőre talán ijesztő helyzetekből kell kihoznunk valami izgalmasat.

2024-ben apák és fiúk közösen ünnepelték a Vujicsics 50 éves fennállását a Müpa színpadán © Csibi Szilvia, Müpa

APÁKRÓL ÉS FIÚKRÓL – Eredics Salamon

A Roskildei Fesztivál Európa egyik első nagy, szabadtéri rockfesztiválja volt, amit Woodstock ihletésére, eleinte Mick Jaggerék cuccaival rendeztek meg Dániában. Nagyon sokat hallottunk róla otthon, mert apánk a Vujicsiccsal fellépett ott 1983-ban, és mesélt például arról, hogy az ő napjukon a sztárfellépő a legendás basszusgitáros, Jaco Pastorius volt. Változnak az idők, mert mire minket meghívtak, a fő műsorsávban Rihanna énekelt. Nagyon örültünk a lehetőségnek, és amikor megérkeztünk, egyszer csak megjelent egy nyolcvan év körüli, botra támaszkodó férfi azzal, hogy kik a Vujicsics fiai. Mondtuk, hogy mi vagyunk azok. Kiderült, hogy ő szervezte ide az apák fellépését 30 évvel ezelőtt! Megölelgetett minket, örült, hogy most a fiúkat is hallhatja. Euforikus élmény volt az a koncert.

Már gyerekkorunkban megfertőződtünk a magyarországi délszláv és balkáni népzenével, és a Vujicsics miatt már volt egy mintánk arról, miként érdemes ennek az értékeit színpadon megmutatni. A Söndörgőnek ez volt a bölcsője, és az őserő, amit ebben a zenében éreztünk, számunkra is inspiráló volt, ma pedig ezt az erőt már a saját „szavainkkal” igyekszünk kifejezni.

AZ ÖSSZHANGRÓL – Dénes Ábel

A legmeghatározóbb élmény számomra az volt, amikor 2021 augusztusában a Városmajori Szabadtéri Színpadon játszottunk. 2019 decemberében csatlakoztam a Söndörgőhöz, de a járvány miatt ez volt az első igazán nagy fellépésem velük, amikor több száz embernek muzsikálhattunk. Ott ismerkedtem meg Sebestyén Mártával, akinek a neve minden népzenével foglalkozó ember számára fogalom.

Nem volt egyszerű bekerülni egy összeszokott csapatba. Az első néhány év arról szólt, hogy megtaláljam a helyem az együttesben, ami addigra olajozottan működött, hiszen Salamon belépésével ők négyen már 15 éve muzsikáltak együtt. Ráadásul az összeszokottságuk nemcsak a zenekari létből, hanem a testvéri kapcsolatból is fakad, ez pedig egészen rendhagyó és izgalmas töltetet ad a dolognak.

Amiért szerintem megkerestek, az az, hogy bár a Söndörgő az anyanyelvi szinten „beszélt” népzene felől indult, a műfaji határok hamar elmosódtak, és más hatások is előtérbe kerültek. Én hasonlóképpen a népzene megismerésével kezdtem, de aztán jazzt tanultam, jelenleg is a Zeneakadémia jazzbőgős mesterképzésére járok, ez pedig összhangban van az együttes zenei nyitottságával.

© Csibi Szilvia, Müpa

A cikk eredetileg a Müpa Magazin 2024/25-ös évadának 4- számában jelent meg.