Nyertesek

A közel négyszáz jelentkező közül négy karmester jutott be a Solti Nemzetközi Karmesterverseny döntőjébe, amelynek a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterme adott otthont. A döntősök világhírű zeneművek vezénylésével mérték össze tudásukat, a versenyt követő gálán pedig kihirdették a zsűri díjazottjait.

A Pinchas Steinberg vezette zsűri döntése alapján első helyet nem adtak át, a második helyezést Drummado Wijnhamernek, a harmadik helyezést pedig Yu-Te Wunak ítélték, aki egyben a közönségszavazás győztese lett.

II. hely

Drummado Wijnhamer (Hollandia) a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem mesterszakos hallgatója. 2025-ben több rangos verseny díjazottja volt, többek között elnyerte a Középnémet Zeneakadémiák Karmesterversenyének első díját, amelynek döntőjében az MDR Lipcsei Szimfonikus Zenekarát vezényelte. Olyan európai zenekarokkal is dolgozott, mint a Drezdai vagy a Rotterdami Filharmonikusok, idéntől pedig a Német Zenei Tanács Karmesterfórumának ösztöndíjasa.

III. hely

Yu-Te Wu (Tajvan, Kína) repertoárja az operától a szimfonikus és kortárs zenéig terjed. A finn LEAD! Alapítvány ösztöndíjasaként Jukka-Pekka Saraste és Paul Hughes mentorálja. Jelenleg a Guandu Filharmonikus Zenekar zeneigazgatója, emellett a Tajvani Nemzeti Szimfonikus Zenekar, valamint a Taojüani Szimfonikus Fúvószenekar és a Con Bello Szimfonikus Fúvószenekar asszisztens karmestere.

Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok
QualitySystCert_ISO9001