Kristály
A Müpa legnépszerűbb téli előadása idén is a Millenárison
A Recirquel az idei téli szezonban az évek óta telt házzal játszott újcirkusz-mese, a Kristály felújított verziójával tér vissza. Az év végi ünnepek hangulatát idéző produkció varázsvilága felnőtteket és gyermekeket egyaránt vár a Millenáris Üvegcsarnokába.
A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott, a tánc és a cirkusz elemeit ötvöző alkotás klasszikus meséket megidéző története szerint Kristály-világ úrnője elvesztette hitét az emberi érzelmekben, ezért befagyasztja a világot, és csillogó, ám jeges falak közé zárkózik. A szereplők a nézőkkel közösen kutatják a szeretet mindent átjáró melegségét és a fény reményét, hogy azok segítségével felolvasszák Kristály úrnő megdermedt szívét, és megmentsék a birodalom lakóit. A különleges játéktérnek köszönhetően a csillogó jégbe fagyott, bámulatos meseképek a közönség szeme láttára kelnek életre. Amint belépnek ebbe az illúziókkal teli, hófödte térbe, maguk is annak aktív részesévé válnak, és a fellépőkkel szinte együtt lélegezve, karnyújtásnyi távolságra követhetik a fejük felett elsuhanó artisták minden mozdulatát.
Kristály-világ úrnőjének szerepét az elmúlt évekhez hasonlóan idén is a csodás hangú Horányi Juli énekli majd, a mókás Manó szerepében pedig újra Egyed Brigittát láthatják a nézők. A társulat állandó tagjaihoz ezúttal is számos vendégművész csatlakozik, köztük az ország legbravúrosabb hiphoptáncosaival. A mesébe illő hangulatot Terjék Gábor és Mester Dávid eredeti és átdolgozott zeneművei, Kasza Emese jelmezei és Klimó Péter díszletei teszik teljessé.