Purcell
Trumpet Tune

Martini
D-dúr toccata

J. S. Bach
Schafe können sicher weiden, BWV 208

Schneider
Vivaldissimo – I. Allegro

Bovet
Suite pour Souvigny – XI. Moulins-i karácsonyi ének

Takemitsu
Paths

Jongen
Sonata Eroïca, op. 94

Dupré
Változatok egy karácsonyi dallamra, op. 20

Rachmaninov
Vocalise, op. 34, No. 14

Petr Eben
Ablakok – IV. Arany ablak

Liszt – Tabajdi Ádám
Szerelmi álmok, No. 3

Gershwin
Rhapsody in Blue

Tabajdi Ádám – orgona
Pálfalvi Tamás, Kresz Richárd – trombita

A koncert főszereplője az orgona és a trombita, valamint két kiemelkedő művész. Tabajdi Ádám Budapesten és Párizsban végezte tanulmányait, új területeket felfedező, találékonyan szerkesztett műsorai a fiatal generáció egyik legizgalmasabb képviselőjévé avatják.

© Hiroharu Takeda

Pálfalvi Tamás előbb a Bard College ösztöndíjasaként New Yorkban képezte magát, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen 2016 májusában mesterdiplomát szerzett, s azóta sikerrel építi nemzetközi karrierjét. Néhány mű idejére Kresz Richárd csatlakozik hozzájuk, ő szólistaként és – akárcsak Pálfalvi Tamás – az In Medias Brass rézfúvóskvintett tagjaként szintén aktív szerepet játszik a hazai zenei életben. Előadásukban tizenkét zeneszerző műveiből csendül fel színes válogatás, a megszólaló darabokból örömteli hangulat és ünnepi emelkedettség sugárzik. Az orgonahangzás alighanem a legalkalmasabb arra, hogy előhívja ezeket az érzéseket, a trombita pedig még több ragyogást kölcsönöz a műsornak.

A tizenkét komponista között találunk olyanokat, akiknek neve talán kevésbé cseng ismerősen, de műveik ma már a 20. századi orgonazene klasszikusai. Ilyen a belga orgonista-zeneszerző, Joseph Jongen (1873–1953), aki izgalmas, új színekkel bővítette a 19. századi iskolák vívmányait – többek közt éppen Sonata Eroïca című darabjában –, valamint a nála bő évtizeddel fiatalabb, francia Marcel Dupré (1886–1971), a monumentális gótikus katedrálisáról híres Rouen szülötte, a 20. századi orgonamuzsika megkerülhetetlen alakja. Kettejüktől egy-egy nagyobb szabású, egytételes, negyedórás alkotás hangzik fel, míg a műsor harmadik hangsúlyos műve az amerikai George Gershwin (1898–1937) örökzöldje, a Rhapsody in Blue, amely ritkán hallható, de annál izgalmasabb átiratban szólal meg. Jongen, Dupré, Gershwin: három különböző zenei világ, kompozícióik a kísérletező, újdonságokat kereső húszas-harmincas évek atmoszféráját idézik. A koncert különlegességei közé tartozik a cseh Petr Eben (1929–2007) Marc Chagall üvegablakai által ihletett, négyrészes orgonaciklusának Arany ablak tétele, valamint a majdnem pontosan harminc éve elhunyt Toru Takemitsu (1930–1996) szólótrombitára írott darabja. Két ma élő kortárs zeneszerző is bekerült a válogatásba: a német Enjott Schneider (1950) Vivaldi művészete előtt tiszteleg két trombitára és orgonára írt Allegrójával, míg a svájci Guy Bovet (1942) a kilencvenes években komponálta karácsonyiének-feldolgozását, amely témaválasztásával ily módon Dupréhez kapcsolódik. A különleges hangzású, néha meglepően újszerű zenék között két slágerre is rácsodálkozhatunk – Liszt Ferenc (1811–1886) Szerelmi álmok című sorozatának harmadik darabja és az orosz Szergej Rachmaninov (1873–1943) Vocalise-a a megszokottól eltérő feldolgozásban hangzik fel. A régebbi korokat két barokk zeneszerző, Henry Purcell (1659–1695) és Johann Sebastian Bach (1685–1750) képviseli, valamint a tizennégy éves Mozartot is mentoráló minorita szerzetes, Giovanni Battista Martini (1706–1784), aki a barokk és a klasszika határán alkotta meg virtuóz orgona-trombita duóját.

A karácsonyi repertoár hatalmas: évszázadok alatt megannyi ének született és vált népszerűvé. A francia noël és az angol carol repertoárja például rendkívül gazdag, ezek a tradicionális dallamok számos nyugat-európai zeneszerző fantáziáját megmozgatták.

Souvigny temploma

Az eddig több mint háromszáz kompozíciót jegyző Guy Bovet a Franciaország közepén található Souvigny több száz éves temploma számára, annak 1780-as években készült orgonájára írta ma hallható darabját. A neves pedagógus és hangszertörténész sorozatából a befejező tételt halljuk, amely egy, a Souvigny melletti Moulins-ből származó karácsonyi éneket dolgoz fel változatos variációsorozatban. Ebben Marcel Dupré hetven évvel korábbi, 1922-ben írt kompozícióját követi, mely szintén egy noëlre írt variációsorozat, de míg Bovet darabja rövid, Dupréé nagyívű kompozíció, amelyben a zeneszerző tökéletes egyensúlyt teremt a fantáziaszerű tételek és a szigorúan kötött – például különféle típusú kánonokat alkalmazó – zenei szerkesztésmódok között.

Petr Eben Ablakok című, 1977-ben készült sorozata a 20. századi orgona-trombita repertoár sarokköve; a jeruzsálemi Hadassah Medical Center zsinagógájának belső terét ünnepi díszbe öltöztető, Marc Chagall által tervezett színes ólomüvegekre a zeneszerző úgy tekintett, mint spirituális erejű fényforrásokra. A fényt a szólótrombita jeleníti meg, amely szabadon játszik a Csajkovszkij 1812-nyitányából ismert liturgikus ének dallamára, Chagall orosz–zsidó gyökereire utalva.

Az orgona „a hangszerek királynője”; mindenféle hangszín és hangszín-kombináció létrehozására alkalmas. Mondhatnánk, nem illik hozzá más instrumentum, mivel „összeférhetetlenül” tökéletes szerkezet. Kétségtelen, hogy olyan hangszerek, mint a hegedű, a fuvola vagy a cselló, csak akkor „működnek jól” az orgonával, ha utóbbi a hangszín és a hangerő megfelelő kiválasztásával alkalmazkodik hozzájuk. A trombitánál erre nincs szükség, hiszen hangja tud átható is lenni, de az orgona lágyabb regisztereivel is képes finoman összeolvadni. Érdemes erre is figyelni a koncerten – katonás karaktere ellenére van egy hajlékony, éneklő „énje” is. Érdekes, hogy ezt a tulajdonságát igazán csak a 20. században kezdték kiaknázni, például népszerű darabokból készült átiratokban.

Az egykor kizárólag harci jeladásra használt hangszerben meglepően érzékeny zenei kifejezőerő rejlik, ezt hallhatjuk Bach Vadászkantátájának részletében, a Schafe können sicher weiden (A juhok biztonságban legelészhetnek) kezdetű ária átiratában is. A jó uralkodó és alattvalóinak viszonyát jelképesen megjelenítő tétel tartalmát, a szelíd, békés, idilli, „jászolközeli” hangulatot tökéletesen teremti meg a trombita és az orgona kettőse, ráadásul a visszhangeffektusok is nagyszerűen érvényesülnek.

A hangszer hagyományosabb arcát mutatják meg azok a kompozíciók, amelyek a trombitát az ünnepélyes karakter megteremtéséhez hívják segítségül. Ilyen Henry Purcell emelkedett hangzású Trumpet Tune című kompozíciója, amely tételtípus többször előfordul nagyobb szabású műveiben. A második világháborús filmzenéiről is ismert Enjott Schneidert Vivaldi kéttrombitás versenye inspirálta Vivaldissimo című háromtételes concertójának megírására. (Ebből a barokkosan örökmozgó nyitótételt halljuk.)

A japán Takemitsu egy másik nagy hatású, de a 20. században élt zeneszerző előtt tiszteleg egyik utolsó művével: a Paths (Utak) című, hatperces trombitamonológ a lengyel Witold Lutosławski halálára íródott. A hangzó sírfeliratot az Esz–E–A (SEA – tenger) motívum különféle változatai szövik át.

Van a trombita és az orgona univerzumának egy érdekes metszéspontja: a trombita elnevezésű regiszter. A Müpa orgonájának 92 regisztere között hat ilyen található, mindegyik más-más árnyalatú és más hangtartományban szól.

A Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája

Ezeken kívül különleges hangszínt hoznak az orgonahangzás amúgy sem szegényes világába az úgynevezett spanyoltrombita-regiszterek, amelyekkel a Müpa hangszere szintén rendelkezik, és ezt a közönség nemcsak hallja, hanem láthatja is. A 18. század elején spanyol és mexikói orgonák mintájára terjedt el ez a fajta sípsor, amelyet vízszintesen építenek be, közvetlenül a hallgatóság felé irányítva őket. Ma már a francia „trompette en chamade” (= szignáltrombita, rohamtrombita) szakkifejezéssel illetik ezt a harsány regisztert, mert az egyik legjelentősebb orgonaépítő, Aristide Cavaillé-Coll tökéletesítette a 19. században.

Az orgona mára univerzális hangszerré vált, nincs olyan zenemű, amelyet ne lehetne megszólaltatni rajta. Nem csoda hát, ha George Gershwin eredetileg zongorára és jazz-zenekarra fogalmazott Kék rapszódiájából is készült orgonaátirat. A különböző regiszterek kiemelik a darab hangszínváltásait, amelyek a kompozíció színességét és jóleső kiszámíthatatlanságát is tükrözik. Bármilyen furcsa, de az amerikai szerző ugyanazt a kötetlen műfajt választotta, mint Liszt Ferenc a Magyar rapszódiákban: egytételes, egyvelegszerű kompozíciót írt, amelyben különböző hangulatú szakaszok követik egymást. A részeket rejtett, a hallgató számára nem nyilvánvaló tematikus összefüggések kapcsolják össze, ezért is érezzük a darabot szervesnek, egységesnek, természetesnek és sodró lendületűnek. Véletlen egyezés, hogy Marcel Dupré is ez idő tájt alkotta meg francia tradicionális éneken alapuló variációsorozatát, és éppen amerikai turnéja alatt, állítólag egy vasúti kocsiban, miközben az egyik városból a másikba utazott. Az orgonista-zeneszerző, akit az orgona Paganinijének is neveznek, csodagyerekként kezdte pályáját. Az 1920-as években tíz koncerten, két sorozatban játszotta el Bach összes orgonaművét kotta nélkül, és őt tartják a 20. század egyik legnagyobb improvizátorának is.

Joseph Jongen Liège-ben született, akárcsak César Franck, akinek művészete nagy hatást gyakorolt rá. Emiatt is érdekes belehallgatni a koncert kapcsán Franck zenéjébe; az orgona hangzását szimfonikus zenekarra átültető d-moll szimfóniába és a Prelúdium, korál és fúga című nagyívű zongoradarabba. Eben művéről a 20. századi nagy olasz színkeverő, Ottorino Respighi gregorián énekek szimfonikus zenekari feldolgozásait tartalmazó sorozata, az Üvegablakok (Vetrate di chiesa) is eszünkbe juthat az 1920-as évekből. Említettük, hogy Dupré is ebben az időben jegyezte le döcögő vasúti kocsikban fantasztikus színvilágú karácsonyi orgonadarabját – nos, ezután érdemes meghallgatni Bárdos Lajos kórusművét, megannyi magyar énekkar kedvelt repertoárdarabját, az éteri tisztaságú Aranyszájú angyalt, amely szintén e francia dallamot dolgozza fel. Ami a trombita sokoldalúságát illeti: bár szélesebb körben csak a 20. században figyeltek fel rá, már Joseph Haydn is írt olyan trombitaversenyt, amely éppen a hangszer erejét és gyengéd hangzásra való alkalmasságát aknázza ki. Az akkor hatvannégy éves zeneszerzőt a kor legnagyobb trombitaművésze és újítója, Anton Weidinger játéka ihlette e remekmű megalkotására.

Anton Weidinger

Ő fejlesztett ki egy különleges, hétbillentyűs hangszert, amellyel a kromatikus skála mind a tizenkét hangja megszólaltathatóvá vált. (Találmányát pár évtizeddel később kiszorította a modern, szelepes trombita.) Végzetül szólnunk kell az orgona és a trombita korábbi összefonódásáról is: a 17. századi Angliában dívott a voluntary műfaj, amely istentiszteletek előtt és után játszott, többnyire rögtönzött orgonadarabokat jelentett. Ezek altípusa volt az a fajta darab, amely a trombitaregisztert állította előtérbe. Jeremiah Clarke 1700 körül írt egy rövid kompozíciót, amelyet sokáig Purcellnek tulajdonítottak, és Trumpet Voluntary címmel ismertek. A Dánia hercegének indulója (Prince of Denmark’s March) ma is az egyik leghíresebb trombitás zenemű, korábbi nevét azonban – a népszerűség átkaként – máig sem sikerült aktualizálni.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele ezekbe a csodálatos művekbe is!

Írta: Várkonyi Tamás

Tabajdi Ádám a fiatal magyar orgonaművész-generáció kiemelkedő alakja, aki a párizsi Notre-Dame-székesegyház orgonista-gyakornokaként és a szapporói Kitara Koncertterem rezidens orgonistájaként szerzett széles körű nemzetközi tapasztalatokat. Zenei gondolkodását az analitikus megközelítés, a technikai felkészültség, valamint a hangszerismeret összhangja határozza meg.

2023-ban a Longwood Gardens Nemzetközi Orgonaversenyen 3., míg 2021-ben a Toulouse-i Nemzetközi Orgonaversenyen 1. díjat nyert. Magyarország nagy székesegyházai és a Müpa mellett a közönség hallhatta őt a versailles-i Királyi Kápolna zenei sorozatainak közreműködőjeként, a chartres-i katedrálisban és Japán jelentős koncerttermeiben is. 2020-ban szimfonikus zenekari átiratokkal, köztük Bartók Táncszvitjének saját orgonaátiratával jelent meg első lemeze.

© Kondella Misi

Pálfalvi Tamás 2009-től 2012-ig a New York-i Bard College ösztöndíjasaként végezte felsőfokú tanulmányait, és már elsőéves hallgatóként megnyerte a Bard College Concerto Versenyt. Ezt követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen képezte tovább magát, itt Boldoczki Gábor tanítványaként szerezte meg mesterdiplomáját 2016-ban.

Még középiskolásként megnyerte az országos trombitaversenyt, amelyet több más sikeres nemzetközi megmérettetés követett. Számos magyar és külföldi együttessel, művészpartnerrel adott közös koncertet megannyi neves helyszínen; barokk trombitán 2014-ben mutatkozott be a Bolognai Fesztiválon. 2018 óta tagja az In Medias Brass rézfúvósegyüttesnek, 2019 szeptembere óta a Zeneakadémia oktatója.

© Dominik Odenkirchen

Kresz Richárd 2008-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, azóta szólistaként és kamarazenészként is a hazai zenei élet aktív résztvevője.

Közreműködött többek között a Danubia Zenekar, a Budafoki Dohnányi Zenekar, a Concerto Budapest és az UMZE Kamaraegyüttes koncertjein, valamint a Magyar Állami Operaház előadásain.

© Szecsődi Balázs

Pálfalvi Tamás mellett ő is tagja a 2010 óta működő In Medias Brass rézfúvósötösnek, emellett a szentendrei Vujicsics Tihamér Zeneiskola tanára. Olyan neves trombitaművészek mesterkurzusain vett részt, mint Reinhold Friedrich, Bo Nilsson és Niklas Eklund, számos rézfúvósversenyen ért el előkelő helyezést szólistaként és kamarazenészként egyaránt; doktori disszertációját Dubrovay László rézfúvóskvintettjeiről írta.