Lehet-e a h-moll misét a liturgia alatt játszani? Kell-e különleges jelentést tulajdonítani egy fuvolaszólamnak? Előhangunk aktuális epizódjában Hózsa Zsófia ezúttal Fazekas Gergely zenetörténésszel beszélget Bach h-moll miséjének keletkezéstörténetéről, a hatalmas mű szerkezetéről.

A beszélgetés meghallgatásával nézőink akár a Müpa felé tartva is rá tudnak hangolódni a koncertre.

Előhang

Johann Sebastian Bach (1685–1750) a barokk korszak egyik legnagyobb, egyben utolsó, összegző mestere. Bár pályafutása során több kortársával ellentétben nem tett külhoni tanulmányutakat, és a kor legdivatosabb műfaját, az operát sem művelte, hatalmas életművet hozott létre, csúcsteljesítmények sokaságával. E kimagasló monumentumok egyike a h-moll mise, amely sok szempontból különleges.

Rendhagyó, hogy a lutheránus mester a missa tota: a teljes latin nyelvű miseciklus – a Kyrie, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei – szövegeinek megzenésítésére vállalkozott, holott egyházának istentiszteletein a hívek akkoriban csak a rövid, úgynevezett Kyrie-Gloria-misékkel találkoztak. Meglepő, hogy a mise keletkezését nem ösztönözte megrendelés, a mű mégis létrejött. Egyedülálló, hogy a hatalmas alkotás a zeneszerzőnek nem egyetlen korszakát reprezentálja, hanem több életszakasz terméséből összeállított kompiláció, amely legalább negyedszázad zenéjéből válogat, sok tétel esetében korábbi (nemegyszer német nyelvű) műveket dolgozva át.

A barokk korszak egyik legkiemelkedőbb művének kezdete:

Mindezek után csodálatra méltó, hogy a mozaikszerű kompozíció mégis a stílusegység élményét nyújtja. Végül meggondolkodtató, hogy a nagy művet, amely Bach pályafutása végéhez közeledve, nagy erőpróbáinak egyikeként jött létre, valószínűleg nem adták elő a zeneszerző életében.

A produkció irányítója, a francia Laurence Equilbey olyan mesterektől tanult, mint Nikolaus Harnoncourt, Claudio Abbado vagy Eric Ericson. Saját alapítású együtteseit kezdettől maga vezeti, a barokk, a romantika és a klasszika remekművei mellett felfedezésre váró ritkaságokat – többek között női zeneszerzők műveit – is szívesen tolmácsolva. Kórusa, az accentus 1991-ben, zenekara, az Insula Orchestra 2012-ben alakult. Az énekkar a Roueni Operaház rezidens együttese, a korhű hangszereken játszó zenekar otthona a Párizstól nyugatra fekvő Seguin-sziget kulturális központja, a La Seine Musicale. A produkció szólistái a spanyol Núria Rial (szoprán), a német Anna Lucia Richter (mezzoszoprán), Werner Güra (tenor) és Gerrit Illenberger (bariton) a nemzetközi élvonalat képviselik. Négyük közül hárman a Bázeli Zeneakadémia növendékeként egyazon világhírű énekpedagógus, Kurt Widmer tanítványai voltak – a szólistakvartett vokális felfogása tehát egységesnek ígérkezik.

Bach életének egyik fő alkotása, a h-moll mise több kérdést vet fel. Sokan nem értik, miért írt a lutheránus zeneszerző latin szövegű katolikus misét. Nem a latin szöveg meglepő, hiszen a lutheránus vallásgyakorlat is ismerte a kéttételes, úgynevezett Kyrie-Gloria-miséket – ilyen műből Bach ötöt is írt. A h-moll mise esetében az a különleges, hogy Bach a teljes miseciklus, a missa tota megzenésítésére vállalkozott. Az utókor sem arról nem tud, hogy megrendelés ösztönözte volna a kivételes monumentum megalkotását, sem arról nem áll rendelkezésre adat, hogy speciális alkalomra készült volna a kompozíció.

További zavarba ejtő tény, hogy a mise nem az alkotói pálya egy meghatározott időszakában keletkezett, hanem utólagos kompiláció: összeállítás eltérő időszakokban készült részletekből, ráadásul ezek között több olyan is akad, amely német nyelvű művek átdolgozása. Bach élete végéhez közeledve, 1748–49-ben kezdte megszerkeszteni a h-moll misét, de a Kyrie és a Gloria már 1733-ban készen állt.

A mű, amit szerzője sosem hallhatott teljes egészében:

Fennmaradt az eredeti kézirat, de az autográfnak nincs címlapja, viszont az alkotást Bach négy elkülönülő részre osztotta. Az első a Missa, ez tartalmazza a már említett Kyriét és Gloriát (1733). A második a Symbolum Nicenum, vagyis a Credo (1748–49), a harmadik a Sanctus (1724), végül az utolsó rész az Osanna, a Benedictus, az Agnus Dei és a Dona nobis pacem (1748–49). Ha Bach összegző szerző, a h-moll mise összegző mű.

Christoph Wolff Bach-monográfiája táblázatban mutatja be a mise keletkezéstörténetét, a négy rész mellett feltüntetve azokat a műveket (főként egyházi kantátákat), amelyek részletei átdolgozva bekerültek a nagy korpuszba. Elgondolkodtató, hogy egy mozaikszerű alkotás, egy magasrendű szellemi patchwork esetében, amely az életmű több időszakából markol össze különböző eredetű zenéket, hogyan lehetséges a stílusegység, amely ennek ellenére megvalósul. Az utolsó meghökkentő tény: valószínű, hogy a mise teljes egészét Bach életében nem adták elő.

A h-moll mise előadó-apparátusa öt szólista (két szoprán, egy-egy tenor, alt, illetve basszus), négyszólamú vegyeskar – amely számos részletben ötszólamúként működik, az Osanna esetében pedig kettős kórusra vált –, és fúvósokat (fuvolák, oboák, fagottok), köztük rézfúvókat (három trombita, egy kürt) és timpanit is felvonultató barokk zenekar, valamint continuo-csoport (csellók, bőgők, fagottok, orgona, csembaló). A mise tételeinek száma 27 (a Kyrie 3, a Gloria 9, a Symbolum Nicenum 9, a Sanctus 2, az Osanna, a Benedictus, az Agnus Dei és a Dona nobis pacem 4 tétel).

Christoph Wolff így ír a mű szerkesztésmódjáról: „a h-moll mise […] dimenzióit tekintve a Máté-passió megfelelője, ám egyszersmind páratlan alkotás, nemcsak az arculatát meghatározó kórusfúgák miatt, hanem azért is, mert kizárólagosan a kontrapunktikus feldolgozásokra összpontosít. Semmi máshoz nem fogható dimenziók kölcsönhatásának lehetünk tanúi, vokális ellenpont feszül hangszeres ellenpontnak és viszont, a stílusok vokálisan és hangszeresen is megfogalmazódnak, s a sokféle vokális szövet […] hatalmas arányú, összetett partitúrában egyesül.” Ez a jellemzés világossá teszi, hogy a h-moll mise a barokk stílus kompozíciós arzenáljának legmagasabb rendű eszközeit használja.

A Cum Sancto Spiritu nagyszabású kórusfúgája:

Ugyanakkor, mint minden remekműé, a h-moll mise olvasata is többrétegű. Az egyszerűbb-érzékibb közelítésmód számára kínál megújuló örömöt a műfaji sokszínűség. Kórustétel, duett, szólóária sorjázik a változatosság állandó élményét nyújtva, s ugyanezt a gazdagságot teszi még érzékletesebbé a hangszerelés seregnyi színe: a fafúvós és rézfúvós árnyalatok választékossága és az üstdob használatának pompája. A Kyrie komor hömpölygése, a diadalmas 3/8-os Gloria a trombiták fényével, az archaikus stílusú, szigorú szerkesztésű Credo, az Et incarnatus est misztikus titokzatossága, a Sanctus ujjongásának lökésszerű hanghullámai, a Gratias témáját ismétlő Dona nobis pacem emelkedő dallamának áhítatos áradása: néhány a h-moll mise nagy pillanatai közül.

Adj nekünk békét:

A h-moll mise Bach életművében azon alkotások közé tartozik, amelyek esetében nem csupán megírt egy kompozíciót, hanem a mű létrehozásával többletszándéka volt: demonstrálni kívánta a szűkebb és tágabb nyilvánosság, a zenében járatosak és járatlanok, a kortársak és az utókor előtt saját tudását, mesterségbeli és művészi kiválóságát. Több dokumentum tanúsítja, hogy Bach önmagát elsősorban nem annyira zeneszerzőnek, mint inkább a zene tudósának tekintette. Christoph Wolff szerint „[…] a h-moll mise megfelel Bach amaz örökös szándékának, hogy felülmúlja önmagát és másokat”.

A sokszor emlegetett bachi alázatnak és szerénységnek látszólag ellentmond a csúcsteljesítmény létrehozásával járó büszkeség – de az ellentmondás valójában csak látszólagos. Bach nem véletlenül írta oda kézirataira az S. D. G. betűket. Soli Deo Gloria: egyedül Istené a dicsőség. Munkájában a zeneszerzőt János evangéliumának szelleme vezette: „Én vagyok az igazi szőlőtő, s Atyám a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen.” De említhetnénk a talentumokról szóló példabeszédet is Máté evangéliumából, amely hasonlóképpen a tehetség megmunkálását, a rábízott értékek megsokszorozását jelöli meg a teremtmény feladataként.

Bach lehetetlennel határos csúcsteljesítményeiben a ma emberének nem a modern kor megalomániájának előképét, hanem a teremtő szorgalom alázatát kell látnia, amely tudja: a mű nem az övé, hanem azé, akinek kegyelméből létrejött. Mindehhez persze meg kell értenünk Bach hitét, és legfőképpen meg kell értenünk a szerepet, melyet ez a hit a zeneszerző alkotótevékenységében játszott. Ennek megfelelően a h-moll mise mellé olyan más Bach-csúcsteljesítmények élményét érdemes felsorakoztatnunk, mint a d-moll chaconne, a Goldberg-variációk, a Máté-passió, a Musikalisches Opfer, a Die Kunst der Fuge, a Das Wohltemperierte Klavier. Valamennyi a lehetetlen megkísértése a büszkeség és az alázat jegyében.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele ezekbe a csodálatos művekbe is!

Írta: Csengery Kristóf

Anna Lucia Richter 1990-ben született Kölnben, hivatásos muzsikusok családjában. Sok éven át a kölni dóm leánykarában énekelt. 2004 és 2008 között Bázelben Kurt Widmer növendéke volt, 2009-ben a Kölni Zeneművészeti Főiskolán fejezte be tanulmányait. 2012-ben megnyerte a zwickaui Nemzetközi Schumann Versenyt.

Olyan karmesterekkel működött együtt, mint Valerij Gergijev és Vaszilij Petrenko, olyan hangszeres előadókkal, mint a zongoraművész Gerold Huber és a lantvirtuóz Luca Pianca. Repertoárján megtaláljuk Monteverdi, Telemann, Hasse műveit, de énekel Schubertet és Mahlert is. A német énekesnő harmincéves koráig szopránként lépett közönség elé, 2020-ban azonban az izraeli énekmester, Tamar Rachum segítségével mezzoszopránná képezte át magát.

© Jessy Lee

Az opera, az oratorikus repertoár és a dalirodalom világában egyaránt otthonos német tenor, Werner Güra Münchenben született 1964-ben. Tanulmányait előbb a Salzburgi Mozarteumban végezte, majd Bázelben Kurt Widmer, Amszterdamban Margreet Honig növendékeként képezte tovább magát. Részt vett Ruth Berghaus és Theo Adam mesterkurzusain.

Fellépett Frankfurt, Bázel, Drezda és Berlin operaszínpadain, énekelt Bach, Händel, Mendelssohn és Schumann oratorikus alkotásaiban, lemezre rögzítette Schubert Téli utazás című dalciklusát és Brahms Szerelmi dalkeringőit. Olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Peter Schreier, Wolfgang Gönnenwein, Frieder Bernius, Philippe Herreweghe, René Jacobs és Nikolaus Harnoncourt. A Zürichi Művészeti Főiskola tanára.

© Marco Boggreve

Gerrit Illenberger a Baden-Württemberg tartománybeli Heidenheimben született. A német bariton Münchenben végezte felsőfokú zenei tanulmányait, magánúton Hartmut Elbert növendékeként, a Zene- és Színművészeti Főiskolán Andreas Schmidt és Christian Gerhaher osztályában. Tudását olyan művészek mesterkurzusain tökéletesítette, mint az amerikai bariton, Thomas Hampson.

Művészi teljesítményével többek közt München, Drezda, Berlin, Modena közönsége előtt aratott sikert. Énekelt Händel, Mozart, Weber, Rossini, Verdi, Wagner, Richard Strauss, Puccini operáiban, Bach Máté-passiójában és Mendelssohn Éliásában. Mielőtt végleg a zenének szentelte volna magát, mérnöki alapdiplomát, majd repülőmérnöki mesterdiplomát szerzett a Müncheni Műszaki Egyetemen.

© Alexey Testov

A francia karmesternő, Laurence Equilbey 1962-ben született Párizsban. Zenei stúdiumai kezdetén zongorázott, fuvolázott, énekelt, később zenetudományt és zeneszerzést tanult. Bécsben Nikolaus Harnoncourt óráit látogatta, képezte magát Párizsban, Londonban és Skandináviában, olyan mestereknél, mint Claudio Abbado, Eric Ericson, Jorma Panula és Colin Metters. Kórusvezető és zenekari dirigens egy személyben.

1991-ben megalapította az accentus kamarakórust, 2012-ben az Insula orchestrát – ezeket vezeti azóta is, munkássága e két együtteshez kapcsolódva bontakozott ki. Erős érdeklődéssel fordul a régizene historikus előadópraxisa felé, de foglalkoztatja a kevéssé ismert művek előadása, s ezen belül a női komponisták alkotásainak felfedezése is.

© Julien Benhamou

Az Insula orchestra historikus hangszereken játszó muzsikusok együttese, melyet Laurence Equilbey alapított 2012-ben. Otthonuk a Seguin-szigeten – Párizstól nyugatra, Boulogne-Billancourt és Sèvres között – található kulturális központ, a La Seine Musicale. Repertoárjuk a barokk, a klasszika és a romantika mesterműveiből áll, különös hangsúllyal a kevéssé ismert kompozíciók újrafelfedezésén. Felléptek Párizs, Hamburg, Köln, Essen, Salzburg, Bázel hangversenytermeiben, de sikert arattak Abu-Dzabi és New York közönsége előtt is. Munkásságukat olyan művek újszerű előadása fémjelzi, mint Mozart Requiemje és Koronázási miséje, Gluck Orfeusz és Eurüdiké, Weber A bűvös vadász című operája, Haydn A teremtés című oratóriuma vagy Beethoven Hármasversenye.

Koncertmester
Stéphanie Paulet

I. hegedű
Aude Caulé
Paul-Marie Beauny
Cécile Garcia
Laure Massoni
Te-Eun Kim
Kasumi Higurashi

II. hegedű
Pablo Gutiérrez Ruiz
Adrien Carré
Catherine Ambach
François Costa
Arnaud Bassand
Nathalie Cannistraro

Brácsa
Brigitte Clément
Lika Laloum
Julien Lo Pinto
Benoit Morel

Cselló
Marco Frezzato
Pablo Garrido
Pauline Lacambra

Nagybőgő
Roberto Fernández de Larrinoa
Clotilde Guyon

Lant
André Henrich
Fuvola
Anna Besson
Morgane Eouzan

Oboa
Jean-Marc Philippe
Maria Raffaele
Raphaël Cohen-Akenine

Fagott
Alejandro Pérez Marin
François Charruyer

Kürt
Georg Koehler
Trombita
Serge Tizac
Jean Bollinger
Emmanuel Alemany
Timpani
Francisco Manuel Anguas Rodriguez

Csembaló
Eloy Orzaiz Galarza

Orgona
Olivier Houette

Az accentus hivatásos énekesek kamarakórusa, mely Laurence Equilbey kezdeményezése nyomán alakult meg 1991-ben. 1998 óta a Roueni Operaház rezidens együttese. Repertoárja a 17. századi kompozícióktól a kortárs zenéig terjed. Az utóbbi jelentős szerepet játszik előadói tevékenységükben, e műveket gyakran szólaltatták meg a világhírű svéd kóruskarnagy, Eric Ericson betanításában. Énekelték Pascal Dusapin és Luciano Berio műveit, az Ensemble InterContemporain társaságában világ körüli turnén vettek részt. Diszkográfiájukban megtaláljuk Haydn, Mozart, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Liszt, Brahms, Dvořák, Rachmaninov, Richard Strauss, Schönberg, Janáček, Fauré, Ravel, Poulenc termését. Az accentust máig Laurence Equilbey vezeti.

Karigazgató
Jonathan Sells

Korrepetitor
Philip Richardson

A koncerten az accentus mellett a Monteverdi Kórus néhány énekese is közreműködik.

Szoprán I.
Ulrike Barth
Pauline Feracci
Anne-Emmanuelle Davy
Marie Picaut
Rachel Allen
Charlotte La Thrope
Cressida Sharp

Szoprán II.
Geneviève Cirasse
Jennifer Gleinig
Emily Armour
Theano Papadaki
Lorna Price

Alt
Gabrielle Desalbres
Pauline Leroy
Guilhem Terrail
Francesca Biliotti
Francis Gush
Hamish Mclaren

Tenor
Martin Candela
Alexandre Jamar
Benoît-Joseph Meier
Rory Carver
Ed Hastings
Gareth Treseder
Will Wright

Basszus
Sébastien Brohier
Matthieu Heim
Pierre Virly
Samuel Evans
Michael Lafferty
George Vines

© Mirco Magliocca