Száz koncerttel ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a Grammy-díjra jelölt VOCES8 énekegyüttes. Adventi programjuk a gregoriántól a modern zenéig ível, és a magyar közönség kedvéért egy Kodály-köszöntőt is műsorukra tűztek. Barnaby Smith-t, az együttes művészeti igazgatóját kérdeztük.

Egy professzionális együttesben miként lehet ennyi időn át megőrizni az éneklés, a közös munka örömét?

Azt hiszem, az a legfontosabb, hogy mindannyian szenvedélyesen szeretjük, amit csinálunk. Az éneklés örömteli tevékenység, és már önmagában nagyszerű, hogy nap mint nap ezzel foglalkozhatunk. Különleges varázsa van annak is, amikor másokkal együtt énekelünk. Számomra ez kicsit olyan, mintha mindennap egy vacsorapartin vennék részt hét olyan emberrel, akikkel közeli kapcsolatot ápolok, a társaság kilencedik tagja pedig a közönség. Ez egy magával ragadó közösségi élmény. Persze vannak napok, amikor elfáradunk. Most például New Yorkban vagyunk, egy háromhetes turné végén, holnap utazunk haza. Nem sétálgatunk együtt egész nap a Central Parkban, de amikor este koncertet adunk, az mindig nagy öröm. Jó együtt dolgozni, jó közösen alkotni – ez a hivatásunk szépsége.

Előfordul, hogy csupán a maga örömére énekel?

Igen, ez őszintén szólva mindig így van. Amikor koncerten lépek fel, nincs is az az érzésem, mintha dolgoznék. Ma este például Beethoven- és Brahms-darabokat adunk elő New Yorkban Inon Barnatan zongoraművésszel, és ha éppen nyaralnék, akkor is boldogan választanám ezt a programot. Amúgy állandóan énekelek, a többiek szoktak is emiatt tréfálkozni velem. Szándékosan elkezdenek egy ismert dallamot fütyülni vagy dúdolni a közelemben, és figyelik, mennyi idő telik el, mire én is rákezdek. Ez a mi kis játékunk, amiben megnyilvánul az éneklés öröme.

A repertoárjuk rendkívül sokszínű, ezt tükrözi a huszadik évfordulóra megjelent album is. Mi inspirálja az együttest további felfedezésekre?

Talán az, hogy nyolcan vagyunk, és mindenkinek más az érdeklődési köre. Én például reneszánsz és barokk zenét tanultam, míg van, aki jazzéneklést – máris két véglet. Ez a szerteágazó érdeklődés izgalmassá teszi a közös munkát: folyamatosan új hangzásokkal, új kifejezésmódokkal kísérletezünk. A közönség is értékeli a változatosságot; nem egyféle stílussal találkoznak a koncertjeinken, és ez számukra is élvezetes. Ráadásul mind kíváncsiak vagyunk, nyitottan, érdeklődéssel fordulunk új helyek és emberek felé. Szívesen feszegetjük a saját hangunk határait is. Ez a kíváncsiság visz minket előre.

Mi az, ami Ön szerint igazán egyedivé teszi ezt a zenei formációt?

A kórusunk valahol félúton áll a szólistalét és a kóruséneklés között: megvan a közös hangzás szépsége, de az egyéni hangok is érvényre jutnak. Ez a kettősség tesz minket igazán különlegessé. Énekegyüttesként közvetlenül szólítjuk meg a közönséget. Egy hangszeres művésznél a hang részben mechanikus úton születik, míg az éneklés tisztán emberi. Utóbbi talán ezért érint meg sokakat olyan mélyen.

Két szólóalbuma is megjelent. Mi az, amitől a közös éneklés mégis többet ad, mint a szólistalét?

Mert valami nálunk nagyobbat, jelentősebbet hozunk létre. Amikor mind a nyolcan együtt éneklünk, a hangok felhangjai összecsengenek, és a végeredmény több, mint nyolc hang összessége – a hangzás megsokszorozódik. Amikor ez tökéletesen sikerül, az felemelő élmény. Ha szólóban énekelek, a zeneszerző szándékának közvetítőjévé válok, ám a közös éneklés valahogy még gazdagabb, még több dimenziója van.

Mint mondta, éppen az Egyesült Államokban turnéznak. Hogy érzi, hasonló a közönség nyitottsága, fogékonysága a zenéjükre az egyes országokban?

Míg tíz-tizenöt éve javarészt koncerteken találkoztunk a közönséggel, ma sokan ismernek minket YouTube-videók és Spotify-felvételek alapján. Amerikában néha már azelőtt ujjonganak, hogy egy hangot is elénekelnénk. Az emberek különböző okokból hallgatják a zenénket: az idősebbek sokszor megnyugvást, a fiatalok inspirációt keresnek benne. A kulturális különbségek is érdekesek: a német közönség visszafogott, figyelmes, az amerikaiak – mint említettem – már a koncert kezdetén lelkesek. Ázsiában – például Japánban – a hallgatók rendkívül tiszteletteljesek, olyannyira, hogy néha azt hisszük, nem tetszik nekik, amit hallanak, aztán a koncert végén robbanásszerűen tör ki a taps. Mindegyik élmény más, és mindegyik értékes.

Számos felvételt készítenek. Miben különbözik a stúdiómunka a koncertektől?

Teljesen más a kettő. A koncertteremben a hangunkkal a teret igyekszünk betölteni, a stúdióban viszont néhány centire van a mikrofon – másfajta koncentráció, más technika kell hozzá. Koncerten a közönség reakciója is alakítja az előadást, a stúdióban viszont csak egymásra figyelünk. A felvétel segít a legapróbb részletek meghallásában, esetleges korrigálásában, de vigyáznunk kell, hogy ne váljunk túlságosan „stúdióegyüttessé”, élőben sokkal szabadabban kell énekelni.

A tanítás Önnek személyesen is fontos, az énekegyüttes oktatási programjában pedig évente negyvenezren vesznek részt. Miért tekintik kiemelten fontosnak a zenei képzést?

Mert a zene jót tesz az agynak, minden életkorban, de különösen gyerekkorban segíti a fejlődést. Kutatások bizonyítják, hogy az aktív művészi tevékenységet folytató gyerekek más tantárgyakban is jobban teljesítenek. Emellett az éneklés az önkifejezés egyik formája. Megtanítja a fiatalokat, hogyan kommunikáljanak, működjenek együtt másokkal, ez pedig óriási érték a társadalomban. Sajnos a legtöbb helyen kevés támogatás jut a művészetekre, ezért mi nagyon szerencsésnek tartjuk magunkat, hogy lehetőségünk volt ilyen képzésben részesülni. Most szeretnénk viszonozni ezt, és továbbadni a tudást a következő generációknak.

A járvány után online fesztiválokat alapítottak, és képzéseik is zajlanak online. Miért vált nélkülözhetetlenné ez a csatorna?

A járvány nehéz időszak volt, ugyanakkor digitalizációra ösztönzött bennünket. A klasszikus zene világa e tekintetben lemaradásban volt. Egy YouTube-videóval egy hét alatt elérhetünk annyi embert, amennyit egy év alatt személyesen, vagy még többet. Ma már évente 80 millióan hallgatják-nézik a felvételeinket online! A digitális jelenlét nemcsak közönséget, hanem új bevételi forrásokat is jelent, ami létfontosságú a műfaj fennmaradásához.

Hogyan állította össze a budapesti koncert adventi repertoárját?

Mindig abból indulok ki, hogy olyan zenét válasszunk, amit mi is szeretünk. Ha élvezzük, amit éneklünk, azt a közönség is érezni fogja. Fontos számomra, hogy a műsor sokszínű legyen, és legyen benne valamiféle dramaturgiai ív vagy történet. Nem szeretem túl szigorúan körülhatárolni a témát, mert akkor sok jó darab kimaradna. Most is igyekeztem változatos műsort összeállítani, amelyben akadnak ismerős és új dallamok – számunkra és a közönség számára is.

Mi az, amit különösen izgalmasnak tart ezek közül?

Az, hogy orgonával énekelhetünk, lehetővé teszi, hogy olyan műveket is megszólaltassunk, amelyeket enélkül nem tudnánk. Bach például a kedvencem – de kíséret nélkül csak néhány motettáját tudjuk előadni, most viszont más Bach-műveket is elővehetünk. Lesznek a műsorban különleges angol kórusdarabok is, mint például Gibbons This is the Record of John-ja, amit szintén orgonával lehet csak szépen előadni. A program a gregoriántól a modern zenéig ível, így zenei utazás lesz a hallgatók számára is.

Felcsendül Kodály Zoltán Új esztendőt köszöntője is. Miért inspiráló Kodály zenéje?

Őszintén szólva nem sok Kodály-művet ismerek, de amit énekeltünk tőle – például a Missa brevist –, azt nagyon szeretem. Mindig felemelő látni, milyen örömmel reagál a közönség, amikor saját szerzőik zenéjét hallja tőlünk. Ez egyfajta kulturális ajándék, amit mi nagy tisztelettel adunk, és reméljük, hogy a magyar közönség örömmel fogadja majd.

Magyarul fognak énekelni?

Igen, úgy tervezzük. Talán kell majd egy kis nyelvi segítség, de megpróbáljuk!

Mik a terveik a következő évadra?

Egy pillanatra sem állunk meg, számos turné vár ránk világszerte – Sydneytől Los Angelesig –, és új albumokat is készítünk. Most például egy svéd együttessel, a Ringmastersszel dolgozunk közös lemezen, és hamarosan elkezdjük következő saját albumunk felvételeit is. Egyszóval rengeteg izgalmas projekt vár ránk.

Az interjút készítette: Seres Gerda

„A VOCES8 gyönyörű hangzása, kifogástalan összhangja a legmagasabb színvonalat képviseli” – fogalmazott az együttesről a BBC zenei magazinja. A Grammy-díjra jelölt brit formáció büszke arra, hogy zenéjével inspirálja az embereket, és megosztja velük az éneklés örömét. A világszerte turnézó oktett rendkívül széles repertoárral rendelkezik a gregoriántól a modern, kísérletező alkotásokig.

Rendszeresen koncerteznek a világ vezető zenekaraival és szólistáival is, 2005-ös megalakulásuk óta számos neves helyszínen léptek fel, többek között a Wigmore Hallban, a hamburgi Elbphilharmonie-ban, a berlini Filharmóniában, a bécsi Konzerthausban és a Sydney-i Operaházban. A sokoldalúság és a sokszínű kifejezésmód meghatározó szerepet játszik az együttes előadói és oktatási filozófiájában, amelyet online és személyesen is megosztanak.

Fassang László generációjának egyik legsokoldalúbb orgonaművésze. Kivételes adottságokkal rendelkező improvizáló muzsikusként zenei világában egyaránt fontos szerepet játszanak a klasszikus és a kortárs kísérletező műfajok és a különböző billentyűs hangszerek a zongorától a Hammond orgonáig.

Diplomáit a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a párizsi Conservatoire-on szerezte. Versenygyőzelmei közül kiemelkedik a Calgary Nemzetközi Orgonaverseny improvizációs nagydíja, valamint a Grand Prix de Chartres első díja és közönségdíja. 2004 és 2024 között a San Sebastián-i Zeneművészeti Főiskola, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára volt. 2022-től Kepes Julival közösen vezeti a Zenélj szabadon mozgalmat, melynek keretében improvizáció-workshopokat és előadásokat tart. Jelenleg a Müpa rezidens orgonistája és a párizsi Conservatoire professzora. Munkásságát 2006-ban Liszt- és Prima díjjal, 2013-ban Gramofon-díjjal ismerték el. 2016-ban a Magyarország Érdemes Művésze kitüntetésben részesült.

© Nagy Attila, Müpa