Noha Anglia szigetország, a középkor és a kottaírás elterjedése óta zenéje állandó kölcsönhatásban áll a kontinensével. Mindazonáltal mindig is sajátos színfoltot képviselt az európai zenei palettán: egy kicsit külön(c) világot, amelynek mássága a mindennapi élet számos területén ma is érzékelhető. Először a 15. században alkotó John Dunstable keltett feltűnést egyéni stílusával, a „contenance angloise” (angol jelleg) fogalommá vált az európai zenei gondolkodásban. Száz évvel később élt John Dowland és William Byrd, az angol reneszánsz két zeneszerző-óriása, majd újabb száz esztendő elteltével, 1659-ben megszületett Henry Purcell, akinek örökségét sok tekintetben a németből angollá lett Georg Friedrich Händel vitte tovább. Purcell után azonban egészen Edward Elgar megjelenéséig nem született jelentős zeneszerző Anglia területén. („Ez az a fajta zene, amit Purcell óta nem hallott az ország” – mondta Elgar Enigma-variációiról Gustav Holst, A bolygók zeneszerzője.) Elgar nem tartozott azok közé, akiket igazán foglalkoztatott a zenei múlt, Purcell kivételes jelentőségét azonban ő sem vitatta. Benjamin Britten ezzel szemben több szálon is kapcsolódott a barokk mesterhez: Purcell halálának 250. évfordulójára legalább negyven vokális kompozícióját dolgozta fel, és ugyanerre az alkalomra írta meg II. vonósnégyesét, amelyet hét 78-as fordulatszámú lemezoldalra rögzítettek 1946-ban. A nyolcadikon a kvartett azt a merész Purcell-fantáziát játssza, amelynek egyik szólama egy tartott C hang – ezt Britten szólaltatta meg brácsán. Ugyanebben az évben írta meg Purcell témájára a Fiatalok zenekari kalauzát, amellyel széles tömegek előtt tette ismertté nemcsak saját nevét, de Purcellét is. Elgar művészete iránt nem mutatott különösebb érdeklődést: ő már egy más világ gyermekeként született – Elgar számos militáns hangvételű művével ellentétben Britten elkötelezett pacifista volt. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Gerontius álma című Elgar-oratórium első része és a Thomas Mann regényéből készült Britten-opera, a Halál Velencében zárójelenete egyaránt a halál megrendítően érzékletes zenei ábrázolása.

Britten Purcell-átiratai:

Az 1857-ben született Edward Elgar Wagner és Brahms zenéjén nevelkedett, és élete egyik meghatározó eseményeként tartotta számon, hogy hegedűsként közreműködhetett Dvořák VI. szimfóniájának és Stabat materének angliai előadásain, melyeket maga a cseh zeneszerző vezényelt. A század végére azonban kialakította egyéni, ízig-vérig angol zenei stílusát, hírnevét pedig az 1899-ben bemutatott Enigma-variációkkal alapozta meg – amelyet később még a köztudottan kritikus Gustav Mahler is műsorra tűzött –, de különleges oratóriuma, a Gerontius álma, valamint I. szimfóniája szintén hatalmas sikert aratott.

Ezen az 1926-os felvételen ma is meghallgathatjuk, hogyan vezényelte Elgar saját leghíresebb művét:

Az operán kívül szinte minden műfajban alkotott, életműve összesen kilencven számozott, valamint nem kevés számozatlan opust foglal magában. Zeneszerzői lendülete azonban az 1900-as évek elején alábbhagyott, és bár az első világháború után még megírt három kamaraművet és egy csellóversenyt, életének utolsó egy-két évtizedében, 1934-ben bekövetkezett haláláig már csak elvétve komponált. Akárcsak Richard Strauss, ő is túlélte saját korát – a karmesterek, akik műsoron tartották műveit, kiöregedtek vagy meghaltak, de súlyos csapásként élte meg felesége 1920-as halálát is. Ahogyan kottáiban nemegyszer alkalmazza a nobilmente (nemesen) előadói utasítást, úgy zenéjét is arisztokratikus fogalmazásmód, visszafogott elegancia jellemzi, műveinek hiteles tolmácsolásához ezért kitűnő arányérzékre és túlzásoktól mentes előadásmódra van szükség. Elgar számára hobbijai nem kevésbé voltak fontosak, mint a zenei önkifejezés. Amatőr vegyészként festői környezetben fekvő, dél-angliai vidéki házának hátsó kertjében rendezte be laboratóriumát, szerette a futballt, kedvenc csapatának himnuszt is komponált. Fiatal éveiben szenvedélyesen kerékpározott, özvegyként pedig sofőrjével vitette ki magát a szabadba, de amazóniai utazásra is vállalkozott. A jövővel nem sokat törődött, tanítványai sem voltak, hatása azonban az angol – és amerikai – zene további fejlődésére elvitathatatlan.

A második világháború utáni évtizedek angol zenekultúrájának meghatározó alakja, Benjamin Britten 1913-ban, a zene védőszentje, Szent Cecília napján született. Ő volt az, akinek Purcell Dido és Aeneasa után kétszázötven évvel sikerült új életre keltenie az angol opera műfaját; tizenhárom operája közül a Peter Grimes, A csavar fordul egyet, a Billy Budd és az Albert Herring ma is a repertoár része. Kilencvenöt opusszámmal ellátott műve között sokféle műfaj képviselteti magát: legkevésbé a szimfonikus zene, annál inkább az angol kórus- és énekes hagyomány. Megannyi vokális darabja közül is kiemelkedik a monumentális Háborús rekviem. Emellett gazdag kamarazenei termést is hagyott maga után, a legkülönfélébb hangszerekre és hangszer-kombinációkra komponált – még gitárra is, ami ritkaságnak számít a klasszikus zeneszerzők körében. Finom lelkű és finom modorú, szerény és alázatos ember volt, aki azonban művein keresztül nem félt állást foglalni politikai vagy társadalmi kérdésekben. Operahősei hús-vér emberek, a 20. századi lélek minden összetettségével.

Benjamin Britten a Háborús rekviemet vezényli:

Britten nem tartozott a nagy újítók vagy modernisták közé, műveivel sosem engedte el a közönség kezét, mégis egyéni hangot tudott kialakítani. Széles irodalmi érdeklődését, művészi nyitottságát tükrözi az az antológia, amely az általa megzenésített verseket gyűjti egybe; több mint 350 költemény olvasható benne, mások mellett kínai, olasz, francia, orosz és német nyelven. Természetesen az angol irodalommal is szoros kapcsolatot ápolt; több mint nyolcvan angol költő szövegét zenésítette meg. Muzsikusként is elragadó volt, őszinte és természetes; a hidegháború idején szoros művészbarátságot kötött a Szovjetunió két nagy muzsikusával, Szvjatoszlav Richterrel és Msztyiszlav Rosztropoviccsal, utóbbinak számos művet is komponált. Mindketten visszajáró vendégei voltak a Kelet-Angliában ma is működő Aldeburgh Fesztiválnak, amelyet Britten, valamint zenész- és élettársa, a tenor Peter Pears alapított 1948-ban.

A korabeli Londonban Henry Purcell operája, a Dido és Aeneas nem aratott tartós sikert. A közönség jobban szerette a prózai színházat és zenét ötvöző kisebb produkciókat, úgynevezett masque-okat, amelyekben dialógusok, dalok, táncok, kórus- és zenekari tételek váltakoztak egymással ötletes díszletek között. Halála előtt három évvel a harminchat esztendős Purcell is írt ilyen műfajú zenés, allegorikus darabokat Shakespeare Szentivánéji álom című színművének közjátékaiként, ez az öt masque lett ismert A tündérkirálynő című semi-operaként. A zeneszerző talán legizgalmasabb és legváltozatosabb színpadi zenéje karakteres angol stílusban íródott, mesteri barokk ellenpontművészettel kiegészülve. Humor és költészet hatja át, álomvilág és a képzelet birodalma elevenedik meg benne leleményes hangszerelési megoldásoknak, Purcell utánozhatatlan hangulatábrázoló művészetének köszönhetően. A számos színes részlet közül kiemelhetjük a részeg költő jelenetét vagy a megejtően szép álomjelenetet. A tündérkirálynőt csak 1901-ben fedezték fel, kottája az 1876-ban alapított és 1965-ig működő Purcell Társaság összkiadásában jelent meg. A bolygók című szimfonikus zenekari ciklus zeneszerzője, a szintén angol Gustav Holst mutatta be a Morley College zeneművészeti hallgatóinak közreműködésével 1911-ben.

Tony Palmer filmje Purcellről:

Az ismertetőket írta: Várkonyi Tamás

Dömötör Emőke szoprán jelenleg Hermine Haselböck növendéke a Grazi Zeneművészeti Egyetemen, korábbi tanárai Csereklyei Andrea, Lax Éva és Schultz Katalin voltak. 2021 óta tagja a Vashegyi György vezette Purcell Kórusnak, melynek koncertjein több alkalommal szólószerepekben is közreműködött. A régizene iránti elkötelezettségét többek között a mainzi Barokk Vokális Akadémián mélyíthette el, ahol olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Gotthold Schwarz, Alessandro De Marchi és Paul Goodwin.

Szutrély Katalin a Zeneakadémián végzett karvezetés szakon, ugyanott később doktori (DLA) fokozatot is szerzett. Énekesként elsősorban a dal- és oratóriumirodalom területén mozog; operaénekesként Charpentier, Purcell, Rameau, Leclair, Händel, Mozart és Wagner művei előadásában vett részt. 2025-ben többek közt Nitocris (Händel: Belshazzar), Elettra (Mozart: Idomeneo), Raffaele (Haydn: Il ritorno di Tobia) szerepeiben hallhatta a közönség, valamint megszólaltatta Mozart c-moll miséjét (szoprán II.) és Strauss Négy utolsó énekét is.

Leggyakrabban a budapesti Purcell Kórus és Orfeo Zenekar társaságában lép fel – Vashegyi György vezetésével –, de rendszeresen énekel a Capella Savaria, a Concerto Budapest és a Szent István Filharmonikusok zenekari produkcióiban is. Dalénekesként két legfontosabb zongorista partnere Berecz Mihály és Somlai Petra.

Borka Ákos bariton a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett tanulmányai után 2013-ban csatlakozott a Purcell Kórushoz, amelynek hamarosan állandó tagjává, illetve szólistájává vált. Széles szólórepertoárján barokk és klasszikus művek mellett romantikus és kortárs kompozíciók is megtalálhatók. Fellépett Orff Carmina Buranájában és Liszt Krisztus című oratóriumában, az Apa szerepét énekelte Humperdinck Jancsi és Juliska című operájában, szimfonikus kísérettel adta elő Schubert dalait, szólistaként közreműködött Bach passióinak, számos kantátájának és egyházi kompozíciójának megszólaltatásában. Pályája során olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Bart Van Reyn, Helmuth Rilling, Andreas Ottensamer, Vajda Gergely és Vashegyi György, a Purcell Kórus alapítója.

Najbauer Lóránt közgazdászként végzett a Kaliforniai Egyetemen, majd a Yale Egyetemen szerzett opera szakos mesterdiplomát. Számos zenei versenyen ért el előkelő helyezést; első lett a Virginia Hawk Énekversenyen, a Musical Merit Foundation versenyén és a H. B. Goodlin-ösztöndíjprogramban. Széles repertoárján megtalálható a barokk zene, Mozart operái, valamint a legjelentősebb oratorikus művek. Szólistaként olyan együttesekkel dolgozott, mint a Vox Luminis, a Freiburgi Barokk Zenekar, a B’Rock Orchestra, az Oh! Orkiestra, a Helsinki Barokk Zenekar és a Finn Barokk Zenekar. Fellépett már a Carnegie Hallban, az amszterdami, illetve a brugge-i Concertgebouw-ban, a madridi Teatro Realban, a San Diegó-i Operában, a Hernei Régizenei Napokon, a Bostoni Régizenei Fesztiválon, de rendszeres közreműködője a hazai koncertéletnek is, visszatérő közreműködője az Orfeo Zenekar koncertjeinek. Mások mellett olyan művészekkel lépett pódiumra, mint Helmuth Rilling, Ramón Vargas, Ferruccio Furlanetto vagy Christopher Maltman.

Vashegyi György a historikus előadásmód hazai úttörője: a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapítójaként több mint három évtizede tölt be meghatározó pozíciót az ország zenei életében. Nemzetközileg is elismert művész, aki a francia barokk és romantikus operák újrafelfedezésében vállal kiemelt szerepet, együttműködve a Versailles-i Barokk Zenei Központtal és a velencei Palazzetto Bru Zane intézettel. Több mint hetven lemezfelvételt készített, melyekkel rangos díjakat nyert, köztük Diapason d’Ort és ICMA-t. 2022 óta a Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója. Irányítása alatt a zenekar repertoárja új művekkel frissült, a tudatos műsorpolitika és a kiemelkedő művészi igényesség pedig tovább erősítette a Nemzeti Filharmonikusok rangját a hazai és nemzetközi zenei életben. Vashegyi György 2023 óta a hiánypótló munkát végző Haydneum – Magyar Régizenei Központ művészeti vezetői feladatait is ellátja. Munkásságát Kossuth-díjjal és számos nemzetközi kitüntetéssel ismerték el.

© Csibi Szilvia

A Purcell Kórust Vashegyi György alapította 1990-ben, az angol barokk szerző Dido és Aeneas című operájának koncertszerű előadására. A kórus és egy évvel később létrehozott testvéregyüttese, az Orfeo Zenekar ma a magyar és nemzetközi régizenei élet meghatározó szereplője. Repertoárjuk gerincét a Gesualdótól Mendelssohnig terjedő periódus zenéje alkotja, de alkalmanként megszólaltatnak későbbi kompozíciókat is. Az alapítóval végzett három évtizedes formáló és alakító munkának köszönhetően a kórus hangzását és stílusismeretét a nemzetközi sajtó is elismeréssel méltatja, felvételeiket számos rangos lemezdíjjal jutalmazták. Állandó partnerével közös munkája mellett a Purcell Kórus számos együttes és fesztivál meghívásának is eleget tett Magyarországon, valamint Európa-szerte, olyan karmesterek vezényletével, mint Marcus Creed, Ottavio Dantone, Philippe Herreweghe, René Jacobs, Nicholas McGegan, Bart Van Reyn, Helmuth Rilling és Masaaki Suzuki.

© Nagy Attila

A Capella Savaria Magyarország legrégebbi korhű hangszereken játszó együttese, mely 1981-ben alakult meg Szombathelyen, Németh Pál irányításával. A Liszt-díjas együttes nagyszámú régizenei hanglemezt készített, köztük sok úttörő, világelső felvételt is – lemezeik több mint kétharmada a world premiere recording feliratot viseli. A kezdeti időktől máig töretlen együttműködésük a jeles brit karmesterrel, Nicholas McGegannel, aki ma a Capella Savaria első vendégkarmestere. Európa huszonkét országában, Észak- és Dél-Amerikában, valamint Izraelben vendégszerepeltek. 1992 óta az együttes koncertmestere, 1999 óta egyben művészeti vezetője is Kalló Zsolt. A Liszt-díjjal és a Magyarország Érdemes Művésze címmel kitüntetett hegedűművész az Authentic Quartet és a Trio Antiqua alapítója, a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetének docense, régizenei kurzusok meghívott tanára.

© Kérges Máté