A francia groove-jazz ászai

Az Electro Deluxe zenéjében a jazz szabadsága, a funk lüktetése és az elektronikus tánczene sokszínűsége találkozik. A 2001-ben Párizsban alakult formáció dalaiban a jazzritmusok soulos fúvósokkal, a funk groove-jaival, a hiphop ütemeivel egészülnek ki. Jazzrap, acid jazz, nu jazz – igazi fúziós zene az övék, amit élőben mély funkbasszusokkal és nagy változatossággal vezetnek elő. Sőt, olykor egy fúvós nagyzenekarral is kiegészülnek, ahogy majd a Müpában is május 9-én, hiszen a Jazztavasz 2026 eseménysorozatának keretében a BJC Big Band kíséri őket. De kik ők, és honnan jöttek?

A jazz és a tánczene találkozása

A jazz a húszas-harmincas években alapjáraton még tánczeneként létezett (charleston, swing és lindy hop, sztepp), Miles Davisék vitték el a füstös klubokban hallgatós irányba – miközben például pont Davis volt az is, aki visszavitte a táncterekbe, amikor funkkal oltotta be. A hatvanas évek végétől Herbie Hancock, Donald Byrd, Davis és sokan mások funkosították a műfajt, a nyolcvanas évek második felétől pedig már a hiphop is merített rengeteg jazz-hangmintából és épített új stílust. A kilencvenes évek legelején tűnt fel a jazzfunkból és hiphopból összegyúrt acid jazz, hogy az évtized közepén már az elektronikus tánczenékben is egyértelműen megjelenjenek a jazzy vonások, legyen szó akár az Amon Tobin-féle törtütemes ágról, vagy a house és a jazz találkozásáról, mint amilyen a francia St. Germain deep house-os nu jazze. A nu jazz aztán sokfelé bomlott, belefért a lassú ütemes, downtempós Jazzanova-vonal, ahogyan az is, hogy ténylegesen jazz-zenészek kezdtek táncos elektronikát építeni szerzeményeikbe, mint például a Jaga Jazzist.

Electro Deluxe-kezdetek

Na, valahol itt lép be a történetbe az Electro Deluxe is, amikor a 2000-es évek elején megalakul, hiszen ekkor Franciaországban éppen tombol a St. Germain-féle house-os jazz, de a jazz-zenészek is minden korábbinál nagyobb lelkesedéssel kokettálnak az elektronikus-táncos műfajjal. Mint teszi azt néhány igen tehetséges hangszeres is Párizsban 2001-től, eleinte főleg a jazzfunk szellemiségében. A dobos Arnaud Renaville, a szaxofonos Thomas Faure, a basszusgitáros-bőgős Jeremie Coke és a billentyűs Gaël Cadoux évekig kis klubokban érlelte megszólalását, mire 2005-ben megjelent a bemutatkozó Stardown album, rajta egy igen sokszínű világgal, amibe belefért az acid jazz soulosabb árnyalata, a nu jazz elektronikája, rapes betétekkel ékesített vonal, de főleg a jazzfunk lüktetése. Már lemeznyitó, azóta is emblematikus, gyakran játszott Point G című daluk lefektette a formáció alapjait a maga fúvósdús, feszes, groove-os szerkezetével. Sőt, a lemez egyik dalában még a Grammy-díjas dalszerző-énekesnő, Imogen Heap is hallható.

A karrier kibomlása

A 2007-es második Electro Deluxe-lemez, a Hopeful már sokkal letisztultabb, koncentráltabb formában mutatta meg a zenekar törekvéseit: az eddig széttartó, sokféle ütemmel játszó zenei világ itt már jóval egységesebb, ám továbbra is színes. És továbbra is vendégénekesek, vendégrapperek hozzák rajta a vokális részeket. Ám ez a következő albummal, a 2010-es Playjel megváltozott, hiszen csatlakozott a kvartetthez az amerikai énekes, James Copley, aki nemcsak újabb stabilitást hozott a zenekar életébe, de szintet is léptek vele. Ez már abban megmutatkozott, hogy 2012-ben egy fúvós nagyzenekarral játszottak, a koncertlemezként is megjelent Big Band: Live in Paris nagy sikert aratott. Korábban is gyakran zenéltek egy trombitással és harsonással bővített felállásban, de itt még tucatnyi fúvós húzta alá az Electro Deluxe jazzfunkos törekvéseit. És naná, hogy innentől rendszeresek lettek a nagyzenekari koncertek is.

Frissen tartás, fessen hajtás

A zenekar a következő kiadványaival is jelezte, hogy a folyamatos megújulás viszi előre. A 2013-as Home és a 2016-os Circle című albumokon a hiphop és a modern R&B hatása hozott új irányokat. Copley-vel ekkoriban szinte modern soul jazz együttesként működtek: a Home LP hallgatása közben Bruno Mars sem távoli párhuzam, a Circle-ön pedig még erősebb a funkrockos és a soulos hatás. Csakhogy eközben az Electro Deluxe hangszeresei igazi jazz-zenészek, így az ő képletükben ez a hangsúlyos elem. És persze a nyitottság, hiszen dalaikból rendszeresen adtak ki tánczenei remixeket, sőt, a 2019-es Apollóval a house és az electro house is észrevehetően megjelent a palettájukon. Az organikus fejlődés eredménye a Next című legutóbbi, 2024-es LP, amin nagynevű vendégfúvósok – Candy Dulfer, Nils Landgren és Fred Wesley (James Brown egyik fő zenésze) – nyomatékosítják, hogy az Electro Deluxe-dalokban a fúvósoknak mindig főszerep jut. A legutóbbi hátradőlősebb, nyugisabb lemez a következő fejezetet jelöli a karrierben, és ehhez is tökéletesen fog illeszkedni a 2018-as Circle Live című második koncertlemezt is jellemző nagyzenekari fúvós körítés.

Hipnotikus színpadi jelenlét

Az ötfős zenekar igazán a színpadon érzi otthon magát, és ez nemcsak a remek dalok előadása miatt van így, hanem az ösztönösség okán is, elvégre az improvizáció a vérükben van. Az elmúlt évtizedek rutinja pedig a közönséggel való interakciókban is megnyilvánul, így lesz minden fellépésük egyedi. Jazztavaszos koncertjüket azonban az is garantáltan egyedivé teszi, hogy a Budapest Jazz Club Big Band tagjaival állnak színpadra, ami egyszeri, kihagyhatatlan alkalomnak ígérkezik, hiszen ismerhetjük koncertlemezeikről, hogy milyen az, amikor tucatnyi fúvós támogatja szerzeményeiket. Fenomenális.