Müpa Magazin+ / Ráadásul
cecile-mclorin-salvant-air_ebru_yildiz.jpg

© Ebru Yildiz

Cécile McLorin Salvant lett a jubileumi North Sea Jazz Festival rezidens előadója

2026. 03. 26. Müpa

Idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját a North Sea Jazz Festival, amely évről évre a jazz múltjának, jelenének és jövőjének legnagyobb sztárjait vonultatja fel. Az 1976-os, hágai első fesztiválon mintegy 300 előadó lépett színpadra – köztük olyan legendák, mint Sarah Vaughan és Dizzy Gillespie, és közel 9000 látogatót vonzott az esemény.

A fesztivál 2006-ban áttette székhelyét Rotterdamba, ahol a nagyobb helyszínnek köszönhetően már 15 színpadon, több mint ezer fellépő kapott bemutatkozási lehetőséget. A jazz mellett a blues, a soul, a funk, a hiphop és a világzene is helyet kapott a programban. Bár a látogatószám az elmúlt években meghaladta a 90 ezret, a fesztivál máig megőrizte intim, családias hangulatát.

Az idei, jubileumi kiadásra parádés névsort jelentettek be a szervezők: július 10. és 12. között színpadra lép többek között Burna Boy, a Red Hot Chili Peppersből ismert Flea és az Honora Band, valamint Pat Metheny, Chris Potter, Robert Glasper és Dee Dee Bridgewater. A Müpában hamarosan koncertező Cécile McLorin Salvant nemcsak fellépőként, hanem a fesztivál rezidens művészeként is kiemelt szerepet kap.

Az énekesnőt négy különböző produkcióban is hallhatja majd a közönség: bemutatja a tavaly megjelent Oh, Snap című albumát, színpadra áll a műfaji határokat feszegető, az angol barokk zenét újragondoló Book of Ayres projektjével, fellép a Metropole Orchestra kíséretében, valamint hű alkotótársával, a friss Grammy-díjas Sullivan Fortnerrel is.

Cikkajánló
Általános elérhetőségek
Mivel kapcsolatban szeretne érdeklődni?
Müpa+ hűségprogram

Csatlakozzon a Müpa ingyenes hűségprogramjához!

Megközelítés

A Müpa autóval megközelíthető a Soroksári út, a Könyves Kálmán körút és a Rákóczi híd felől.

Tömegközlekedéssel az 1, 2, 24 villamosokkal, az 54 és 15 buszokkal és a H7 HÉV-vel.

Nyitvatartás, előadások

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Nyitvatartás | Térkép

Parkolás

A Müpa mélygarázsában, és nyitvatartás szerint a kültéri parkolóban adott napi előadásra szóló jeggyel a parkolás ingyenes. A belépőjegyet a garázsba behajtáskor vagy később, a parkolójegy érvényesítésekor kell az automatáknál bemutatni.

Parkolással kapcsolatos kérdések | info@mupa.hu

Teremhasználat

Nyilvános, kulturális rendezvények • Koordinációs Csoport tereminfo@mupa.hu

Zártkörű, üzleti rendezvények uzletirendezveny@mupa.hu

Programok iskoláknak

Iskolásprogramokkal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Partneriskola-program

Partneriskola-programmal kapcsolatos kérdések junior@mupa.hu

Müpa hírlevél
Regisztráljon és iratkozzon fel a Müpa hírlevelére, hogy elsőként értesüljön programjainkról! Regisztrálok