Corelli
g-moll („Karácsonyi”) concerto grosso, op. 6, No. 8

Vivaldi
c-moll versenymű csellóra, vonósokra és basso continuóra, RV 401 – átirat szárnykürtre

Locatelli
c-moll concerto grosso, op. 1, No. 11

Vivaldi
C-dúr versenymű két fuvolára, vonósokra és basso continuóra, RV 533 – B-dúr átirat két trombitára

Geminiani
d-moll concerto grosso, „La Follia” – Corelli nyomán, H. 143

A. Marcello
c-moll oboaverseny – átirat trombitára

Vivaldi
D-dúr hegedűverseny, „A nagymogul”, RV 208

Vivaldi
g-moll versenymű két csellóra, vonósokra és basso continuóra, RV 531 – átirat két szárnykürtre

Közreműködik:

Boldoczki Gábor, Szergej Nakarjakov – trombita, szárnykürt
Andrés Gabetta – hegedű
Gabetta Consort
(művészeti vezető és koncertmester: Andrés Gabetta)

Boldoczki Gábor és Szergej Nakarjakov ezúttal az Andrés Gabetta vezette Gabetta Consort zenészeivel érkezik a Müpába, hogy bemutassák, milyen káprázatos lehetőségek rejlenek a trombitajátékban. A művészek játékterét növeli, hogy a műsorukon szereplő olasz barokk concertók jelentős része átiratként születik újjá, még inkább előtérbe helyezve a zenészek kreativitását és fantáziáját. Összeszokott csapatról van szó, akik 2013-ban már közös lemezzel is jelentkeztek: Tromba Veneziana címet viselő kiadványukon Vivaldi-átdolgozások kaptak helyet.

Az együttműködés egyik különlegessége, hogy Boldoczki Gábor és Szergej Nakarjakov modern trombitákon, míg a Gabetta Consort tagjai historikus hangszereken játszanak. Ez a kezdetektől fogva érdekes kísérletnek bizonyult, amire Boldoczki így emlékszik vissza: „Amikor először találkoztam velük, nagyon izgatott voltam, hogy mai építésű trombitám hogyan illeszkedik majd a barokk együttes hangzásába, de azonnal kiderült, hogy nagyon jól működik együtt a kettő. Fantasztikus élmény olyan zenészekkel dolgozni, akik ennyire otthon érzik magukat a barokk zene világában.”

Boldoczki Gábor © Csibi Szilvia, Müpa

Az olasz barokk lenyűgözően gazdag zenei világát ezen az estén Antonio Vivaldi (1678–1741) versenyművei mellett Arcangelo Corelli (1653–1713), Pietro Locatelli (1695–1764), Francesco Geminiani (1687–1762) és Alessandro Marcello (1673–1747) kompozíciói képviselik. Az adventi időszakban különösen szép nyitánya a hangversenynek Corelli „Karácsonyi” concertója, amely felirata szerint „karácsony éjszakájára készült”, és amelynek Pastorale zárótétele a Corelli-zenék egyik legszebb példája. Locatelli c-moll concerto grossójában egy olyan fiatal zeneszerző hangját halljuk, aki tele van ötletekkel, és aki szeszélyes, fordulatokban gazdag zenei nyelvével szüntelenül hatása alatt tartja a közönséget. Corelli népszerű témára épülő „La Follia” variációsorozata tanítványának, Geminianinak köszönhetően szólal meg vonósegyüttesen, különleges harmóniát teremtve a zenekar különbözői erői közt. Az improvizáció nagy szerephez jut a programban, többek között az Alessandro Marcello által jegyzett oboaverseny átiratában is, amelynek lassú tétele különösen igényli az érzékeny, finom díszítéseket.

Vivaldi több száz versenyművének születése elválaszthatatlan attól a munkától, amelyet a velencei Ospedale della Pietà árvaház tanáraként és karmestereként végzett. A színvonalas oktatás és vallási nevelés mellett a zenei készségek fejlesztésére is nagy figyelmet fordító intézmény először huszonöt évesen, 1703-ban szerződtette Vivaldit hegedűtanárként, és nem telt sok időbe, hogy felfedezzék zeneszerzői kvalitásait. Műveit tanítványai rendszeresen játszották a Pietàban rendezett koncerteken, amelyeknek a velencei nemesek és a magas rangú külföldi látogatók is csodájára jártak. Noha az intézetben nevelkedő, a hangversenyeken fellépő lányok és fiatal nők neve és élettörténete szinte teljesen feledésbe merült, a concertók hangszeres szólamai őrzik azt az inspirációt, amelyet játékuk és a velük végzett munka nyújtott Vivaldinak.

A programban szereplő zeneszerzők közül a velencei nemesi családból származó Alessandro Marcello az egyetlen, aki nem volt professzionális muzsikus. A róla szóló feljegyzések zenei tehetségének dicsérete mellett képzőművészeti és irodalmi képességeiről, elismerésre méltó matematikai és földrajzi tudásáról, de még kifogástalan öltözködéséről is említést tesznek. Oboaversenye nemcsak felveszi a versenyt hivatásos kortársainak hasonló darabjaival, de nyitva is hagyja a kérdést: vajon milyen műveket hagyott volna hátra, ha egész életét a zenének szenteli?

Ha visszautazhatnánk az időben, meglepődve tapasztalnánk, kik számítottak saját korukban ünnepelt művésznek, és kik azok a ma nagyra tartott zeneszerzők, akiknek művei legfeljebb egy szűkebb közösséget vagy néhány hűséges barátot érdekeltek. Francesco Geminiani az előbbiek közé tartozik: életében Händellel és Corellivel egyenrangú mesterként tekintettek rá. 1714-ben virtuóz hegedűsként érkezett Londonba, ahol tudatosan építette karrierjét és kapcsolatait. Miután több sorozatnyi saját concertót publikált, közreadta Corelli op. 5-ös szonátáinak concerto grosso átiratát, amivel egyszerre növelte tovább saját ismertségét és az eleve népszerű művek előadási lehetőségeit.

A d-moll („La Follia”) concerto grosso is e vállalkozás részeként látott napvilágot: Corelli virtuóz hegedűdarabját Geminiani a variációkban és a hangszerelésben rejlő kontrasztok pazar alkalmazásával alakította zenekari sikerszámmá.

A concerto elnevezés mögött izgalmas kettősség rejlik: míg a concertare szó latin jelentésében a vetélkedés, a vita, a versengés kap hangsúlyt, addig az olasz változat már az összejövésről, az egyetértésről, a megbeszélésről szól. De versenyzik-e bárki a versenyművekben? Aligha fér hozzá kétség, hogy az elhangzó darabokban elsősorban az együttjátéké, a közös alkotás élményéé a főszerep. Ha van is verseny, az az együttműködésről szól, nincsenek benne ellenfelek: minden szereplő azért küzd (akár önmaga legyőzése árán is), hogy a legjobbat hozza ki magából és a másikból.

Boldoczki Gábor és Szergej Nakarjakov Vivaldi két concertójában is bizonyíthatják, mi mindenre képesek az „együttműködő versengéssel”. Könnyed játékosság hatja át az eredetileg két fuvolára, vonósokra és basso continuóra komponált C-dúr versenyművet, amelyben ezúttal trombitaszólamok díszített figuráit, finom visszhangjait és elegáns eszmecseréjét élvezhetjük. A két cselló helyett most két szárnykürt főszereplésével megszólaló g-moll concerto rögtön a szólisták belépőjével indul. Ezúttal is egyenrangú partnerekként mutatkoznak be, intim közelségben halljuk őket a lassú tételben, majd a fináléban virtuóz oldalukat is megvillantják.

2023. május 13-án Boldoczki Gábor és Szergej Nakarjakov a Müpa színpadán:

© Posztós János

A teljes zenekar és egy kisebb együttes párbeszédére épít a barokkban sokáig uralkodó concerto grosso műfaja, amelynek egyik legjelentősebb képviselője Corelli volt. Mérföldkőnek számító op. 6-os sorozatában, amelyben a ma este hallható „Karácsonyi” concerto is helyet kapott, a szólista csoportot két hegedű és egy cselló triója képviseli. Corelli csodálatos érzékkel bánt a kontrasztokkal, és rendkívüli tehetséggel alakította hangokká az emberi érzelmek és hangulatok legkülönbözőbb színeit, mintha a fénnyel és az árnyékkal játszana. „Karácsonyi” concertójának hat tétele is ezt a sokszínűséget tükrözi, miközben békéjével és ragyogásával az ünnep hangulatát idézi. A Corelli-hatás az őt követő zeneszerző-generációk concerto grossóiban is jól kivehető.

Energikus ritmusok, érzéki dallamok és melankolikus epizódok fonódnak össze Locatelli c-moll concerto grossójában, amelyet a névjegyének számító op. 1-es sorozat részeként adott közre. Találékonyságának és mesterségbeli tudásának köszönhetően Locatelli úgy volt képes újragondolni Corelli és Vivaldi mintáit és hozzájuk illeszteni saját hangzásbeli invencióit, hogy azzal előremutató műveket hozott létre. Kontrasztjaival a c-moll darabban is történetet sző, amely olykor az élet általános igazságairól mesél, máskor kiszámíthatatlan történésekkel lep meg. Hol kérlelhetetlen, komor, hol könnyed, szelíd vagy épp csábító – végig fenntartja figyelmünket.

Kivételes erővel képes magával ragadni a zenehallgatót a „La Follia” variációsorozat, amelynek táncos, spanyol eredetű témája sokaknak ismerős lehet. Méltóságteljes tartással szólalnak meg az első akkordok, amelyekben – mint a variáció alapjában – benne van a teljes mű magja, lényege.

Ebből a középpontból bontakozik ki előttünk egy teljes világ a variációk textúráinak, színeinek egymásra épülésével. A basszus és a harmóniák ismétlődése biztonságot ad, akkor is ott van a mélyben, amikor a ritmikusabb, virtuózabb, figuratívabb variációk alatt csak rejtettebben érvényesül. Ha átadjuk magunkat a zene áramlásának, átélhetjük, milyen megtartó egyensúlyban létezik együtt az állandóság és a folyamatos változás.

Bár Vivaldi operaszerzőként is termékeny volt, zenekari művei mögött ez az oldala gyakran háttérbe szorul. Concertóiban izgalmas figyelni és tetten érni azokat a – jó értelemben vett – teátrális gesztusokat, amelyekkel a tisztán hangszeres zenét is valódi drámává, minden érzéket megmozgató színpadi jelenséggé varázsolja. Ha erre összpontosítva hallgatjuk például „A nagymogul” hegedűversenyt, még elevenebben tapasztalhatjuk meg azt a hatást, amelyet a nyitó Allegro tüzessége, akaratos témái, a hangszerelés térhatása, a lassú tétel titokzatossága vagy a finálé viharos forgataga teremt.

„A nagymogul” hegedűverseny névadása az észak-indiai Mogul Birodalom uralkodójaként ismert Nagy Akbarra utalhat, akinek történetét Vivaldi idejében egy népszerű operalibrettó is megörökítette. Az Il gran Mogol című szövegkönyv Domenico Lalli tollából származott, első operafeldolgozását 1713-ban mutatták be Nápolyban, majd 1717-ben Giovanni Porta zenéjével – Argippo címmel – a velencei premierre is sor került. Argippo néven több olyan színpadi darabról is olvashatunk, amelyet Vivaldihoz kötnek, a szövevényes úton elveszett, majd előkerült partitúralapokból a 2000-es évek elején különböző rekonstrukciók készültek.

És ha még nem volna elég a „nagymogul” körüli rejtélyekből: a név mögött egy Indiából származó, a 17. századi Velencében nagy szenzációnak számító hatalmas, 280 karátos gyémánt is rejtőzik.

Az „ördög hegedűseként” ma egyértelműen Paganinire gondolunk, Locatelli azonban már jóval előtte birtokolta ezt a híres-hírhedt titulust. Európa-szerte ismert virtuózként rendszeresen hatalmába kerítette közönségét, és 1728-ban egy Jean-Marie Leclairrel folytatott párbaj után született meg az ítélet: míg Leclair hegedűje angyali jelenségként szólt a színpadon, addig Locatelli „úgy játszott, mint az ördög”.

A legkevésbé sem volt ördögi, inkább transzcendens az a reputáció, amely Corellit övezte. Az iránta való határtalan rajongást és tiszteletet jelzi, hogy a legnagyobb uralkodóknak és művészeknek kijáró végtisztességben részesült: a római Pantheonban temették el, Raffaello mellé. Ottoboni bíboros díszes síremléket állíttatott neki, François Couperin pedig Corelli apoteózisáról triószonátát is írt, amelyben pályatársát a Parnasszusra emeli.

Nem mindennapi lehetőség, hogy a koncerten elhangzó kompozíciók közül többet is ismerhetünk J. S. Bach átiratában. Marcello oboaversenyét például BWV 974-es jegyzékszám alatt, billentyűs szólódarabként találjuk meg a Bach-művek sorában – lassú tétele nemrég Steven Spielberg részben önéletrajzi ihletésű filmdrámája, A Fabelman család egyik kulcsjelenetében is szerepet kapott.

A weimari udvar szolgálatában töltött évei alatt Bach rengeteget foglalkozott az olasz concertoirodalommal, Vivaldi műveiből született átiratai is ebből az időszakból származnak. „A nagymogul” concerto a kezei között orgonaversenyként született újjá (BWV 594), bemutatva, hogyan képes az orgona egyszerre egy teljes zenekart képviselni és a hegedű fergeteges szólóját imitálni.

Azok pedig, akik szívesen mélyednének el még inkább a trombita világában, újrahallgathatják a Müpa Home kínálatában a 2021-es Trumpetissimo trombitagálát, amelyen a hangszer magyar virtuózai szerepeltek – egy, kettő, négy, sőt hat trombitát is foglalkoztató versenyműveket és feldolgozásokat szólaltatva meg. A hangszer ünnepén Corelli, Tartini, Vivaldi, Torelli, Franceschini, Rebel, Stölzel és a 20. századi Erickson kompozícióival Boldoczki Gábor mellett Pálfalvi Tamás, Tarkövi Gábor, Richter Gábor, Rónai Gábor és Seidl Dénes lépett színpadra.

Boldoczki Gábor és Szergej Nakarjakov 2023-ban együtt is szerepelt már a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, ekkor Fazıl Say kéttrombitás Trombitaversenyét játszották ősbemutatóként. A trombitacsalád számos hangszerét felvonultató, energikus, drámai pillanatokban sem szűkölködő Say-darab élő felvétele ugyancsak elérhető a Müpa archívumában.

Írta: Mona-Belinszky Anna

Boldoczki Gábor Budapesten és Reinhold Friedrich karlsruhei mesteriskolájában végezte tanulmányait. Nemzetközi szólókarrierjét 1997-ben a müncheni ARD Zenei Verseny, valamint a párizsi Maurice André Verseny első díja és különdíja indította el, azóta kristálytiszta hangjával, biztos technikájával, könnyed artikulációjával és egyedülálló bel canto játékával rangos helyet vívott ki magának a nemzetközi koncertéletben.

A 2022–23-as évad művésze volt a Müpában.

2004-ben a Salzburgi Ünnepi Játékok történetének első trombitaszólistájaként Michael Haydn versenyműveivel debütált. Turnéi során többek között a Bécsi Szimfonikusokkal, a berlini Konzerthaus Zenekarával, a Cseh Filharmonikusokkal és a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarával lépett fel. Sokszínű repertoárja barokk művektől kortárs darabokig terjed, számos jelentős világpremier, köztük Krzysztof Penderecki és Fazıl Say darabjainak első előadása fűződik a nevéhez.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele az előadó további felvételeibe is!

Szergej Nakarjakov orosz születésű izraeli trombitaművész, akit lenyűgöző virtuozitása, játékának bársonyos hangzása és mély érzékisége miatt gyakran neveznek „a trombita Paganinijének” vagy „Carusójának”. A legelismertebb zenekarokkal játszott olyan karmesterek vezényletével, mint Saulius Sondeckis, Christoph Eschenbach, Jurij Tyemirkanov, Jiří Bělohlávek, Jaap van Zweden, Neville Marriner, Mihail Pletnyov, Kent Nagano, Vladimir Ashkenazy vagy Ton Koopman. Kamarapartnerei a világ vezető zenészei, köztük Vagyim Repin, Mischa Maisky és Emmanuel Pahud.

Szergej Nakarjakov 2021 telén is járt a Müpában, hogy virtuozitásával elkápráztassa a közönséget.

Első lemezét tizenöt éves korában adta ki a Teldec, azóta rendszeresen megjelenő felvételeit rendkívüli elismerés övezi. Repertoárja a klasszikus trombitairodalom mellett számos átirattal és kortárs művel bővül, rendszeresen kutatja és ismerteti meg a közönséggel a zenei kifejezés újabb és újabb eszközeit.

Ha van kedve és ideje, hallgasson bele az előadó további felvételeibe is!

Andrés Gabetta briliáns barokk hegedűművész, aki szólistaként, kamarazenészként, koncertmesterként és karmesterként is rendszeresen színpadra lép.

Több nagy sikerű lemez, köztük korábban kiadatlan művek felvétele fűződik a nevéhez, J. S. Bach Brandenburgi versenyeinek előadásáért Grammy-díjra is jelölték. Hegedűművészként és karmesterként olyan világklasszis szólistákkal dolgozott együtt, mint Cecilia Bartoli, Sol Gabetta, Vivica Genaux, Simone Kermes, Julija Lezsnyeva vagy a ma este is hallható Boldoczki Gábor és Szergej Nakarjakov. 2010 óta a Capella Gabetta és a Gabetta Consort művészeti vezetője, együtteseivel nagy sikerrel koncertezik szerte Európában.

© Gilles Monney

Az Andrés Gabetta vezette Gabetta Consort az olasz és francia barokk repertoárra specializálódott, és szüntelenül kutatja a korábban kiadatlan, bemutatásra váró műveket, amelyeket gazdag fantáziával összeállított programok részeként ismertet meg a közönséggel. A historikus hangszereken játszó együttes olyan jelentős hangversenytermek visszatérő vendége, mint a bécsi Musikverein, a berlini vagy a kölni Filharmónia, a luzerni Kulturális és Kongresszusi Központ vagy a zürichi Tonhalle. A nemzetközi zenei élet jelentős művészeinek partnereként különböző formációkban koncerteznek – bármilyen létszámban lépjenek is színpadra, a zenészek közös zenei nyelve és hosszú évek alatt csiszolt érzékeny együttjátéka meghatározza előadásukat.

© Concerti a Teatro - Jacopo Grassi

1. hegedű: Laura Corolla, Giacomo Coletti, Katia Krasutskaya
2. hegedű: Fabio Ravasi, Murielle Viviane Pfister
Brácsa: David Glidden, Alexandra Brown
Cselló: Claire-Lise Démettre, Anna Camporini
Nagybőgő: Ján Krigovský
Csembaló: Luca Quintavalle
Teorba: Eduardo Egüez