Müpa Magazin+ / Ráadásul
Mupa_Home_Nyar_Palyi_Zsofia_.jpg

© Csibi Szilvia, Müpa

Müpa-élmény, mindenhol és mindenkor

2025. 07. 11. Müpa

Július 10-én Cory Wong koncertjével hivatalosan is befejeződött 2024/25-ös, 20. évadunk, amely telis-tele volt emlékezetes koncertekkel, felejthetetlen előadásokkal és számtalan maradandó élménnyel. Utóbbi pedig akkor az igazi, ha megoszthatjuk egymással. Bár a számok önmagukban keveset mondanak az impressziókhoz képest, mi most mégis kicsit számot vetettünk arról, hogy az elmúlt 10 hónap során hogyan osztottuk meg a Müpa-élményt a közönségünkkel.

A jubileumi évad mintegy 10 hónapja alatt közel 600 különböző produkciót fogadtunk, és több mint 1300 program valósult meg a Müpa falai közt, sőt, fesztiváljainknak köszönhetően azon túl is. A negyedik Liszt Ünnep programjait összesen 16 helyszín 26 előadóterében, míg az ötödik Bartók Tavasz előadásait 40 különböző helyszínen, Budapest mellett Miskolcon, Pécsett és Győrben is láthatta a közönség.



© Hirling Bálint, Müpa

A Müpa-élmény nemcsak a nézőtérről elérhető, de a technika vívmányainak köszönhetően akár otthon, a kanapé kényelméből vagy éppen útközben is élvezhető. A Müpa Home közvetítéseibe közel 70 alkalommal kapcsolódhattak be otthonról a nézők és követhették a képernyőkön élőben a Bartók Tavasz, valamint a Liszt Ünnep nyitókoncertjeit, a hagyományos adventi és újévi koncertet, a Jazz Showcase-t és a Händel-maratont, továbbá a nagyszabású születésnapi hétvégénk összes programját is.

Ám az úton lévőket sem hagytuk cserben: podcastepizódjaink akár egy Szingapúrba tartó repülőút alatt is kitartanának, így aki esetleg a ma kezdődő vizes világbajnokságra tart, már nem kell gondolkodnia azon, mit hallgasson. Akik inkább az autós utazást preferálják, azokat egészen Velencéig tudnánk szórakoztatni az Előhang 16 epizódjával és a Bebop 14 beszélgetésével. Ha pedig megérkeztünk az úticélunkhoz, olvasnivalót is kínálunk: a megújult Müpa Magazin idén megjelent 4 számában majdnem 100 cikket, míg a szeptemberben indult online magazinon közel 200 írást olvashatnak az érdeklődők.



Természetesen a legnépszerűbb közösségi felületeken is jelen voltunk: több mint 300 alkalommal posztoltunk a Facebookon, az Instagramon közel 125-ször osztottuk meg legjobb fotóinkat és videóinkat, miközben majdnem 40 hírlevélben ajánlottunk nézőinknek programokat az általuk preferált műfajokban.

Köszönjük, hogy idén is velünk voltatok, mindegyik platformunkon sok szeretettel várunk titeket a következő évadban is!


magazine.article_recommendations
General contact information
What would you like to ask about?
Müpa+ membership programme

Join the free membership programme of Müpa Budapest

Getting here

Müpa Budapest can be accessed by car from Soroksári út, Könyves Kálmán körút and Rákóczi Bridge.

Using public transport by the trams 1, 2, 24, by the busses 54 and 15 and by the HÉV - suburban railway H7.

Opening hours, events

1095 Budapest, Komor Marcell u. 1. | +36 1 555 3000 Opening hours | Map

Parking

Müpa Budapest provides complementary parking for visitors with paid tickets to any of our public performances on the day of the performance. Free parking in this case is available for a single entry and lasts until Müpa Budapest closes.

Questions about parking | info@mupa.hu

Venue hire

Public cultural events • Coordinationtereminfo@mupa.hu

Private hires uzletirendezveny@mupa.hu

Newsletter
Register and subscribe to the newsletter of Müpa Budapest to be the first to hear about our programs! Register