A zene fővárosai: Róma

A pápaság székhelye évszázadokon keresztül töltötte be Európa egyik szellemi központjának szerepét, és vallási, kulturális útmutatóként, egyfajta mágneses pólusként határozta meg az öreg kontinens gondolkodását. Hatása természetesen a muzsikában is hatalmas volt, gazdag történelmi hagyománya a mai napig tetten érhető a város kulturális életében.

Róma még a gazdag itáliai zenei hagyományon belül is különleges helyet foglal el: előbb a Római Birodalom központjaként, majd a pápaság székhelyeként olyan tekintéllyel és jelentős kapcsolatrendszerrel rendelkezett, amely a muzsika világára is rányomta a bélyegét. Bár az ókorból konkrét zeneművek sajnos csak töredékekben maradtak fenn, sokat tudhatunk arról, milyen fontos szerepet játszott a muzsika a társadalomban. Az antik világban a zene egyfelől a vallási rituálék fontos részét képezte, másfelől a szórakozást is szolgálhatta. A források gazdag hangszerválasztékról tanúskodnak, az egyes hangszerek azonban sok esetben speciális funkciókat töltöttek be, megvolt a rendje annak, minek kell szólnia temetésen vagy például a templomi áldozatnál. Az ókori zene szorosan kötődött a többi művészeti ághoz, kísérhette a táncot vagy a költészetet.

Miután a középkorban egész Európa kereszténnyé vált, a pápai udvar fontos mecénási szerepet töltött be a zenei életben. Egyes források szerint a pápaság már a 4. században énekeseket foglalkoztatott. Elég csak Nagy Szent Gergely pápa nevét emlegetni, hogy felidézzük, milyen nagy szerepe volt az egyház fejének a gregorián énekek összegyűjtése, rendszerezése és a liturgiában elfoglalt helyük kidolgozása szempontjából. A reneszánsz korban aztán a kórusélet is fellendült. A 15. században létrejött a Sixtus-kápolna énekkara, amely a mai napig létezik, így a világ egyik legrégebbi énekegyütteseként ismerhetjük.

A 16. század legjelentősebb római zeneszerzője Giovanni Pierluigi da Palestrina volt, aki számos jelentős egyházi műve mellett arról is nevezetes, hogy ő harcolta ki a többszólamú muzsika létjogosultságának elismerését, így többé már nem tiltották ki a templomokból ezt a műfajt. Szintén Rómában született és alkotott Gregorio Allegri, a híres Miserere szerzője – erről a Sixtus-kápolna húsvét előtti szertartásain kívül sehol a világon elő nem adható műről maradt fenn az a legenda, miszerint kottája akkor szivárgott ki, amikor a Rómába látogató Mozart emlékezetből leírta a nehéz, sokszólamú zenét.

Bár a barokk korban XII. Ince pápa egy rövid időre betiltotta a nyilvános opera-előadásokat, mivel erkölcstelennek tartotta a műfajt, a zeneszerzőkön nem foghatott ki: oratóriumokat komponáltak helyette, és ahhoz használták fel legszebb, sokszor nagyon is világi érzelmekről árulkodó dallamaikat. A korszak két kiemelkedő darabja Georg Friedrich Händel Az Idő és a Kiábrándulás diadala, illetve Feltámadás című alkotása volt, mindkettőt Rómában mutatták be.

A város olyan jelentős erővel bírt a művészetben, hogy Franciaországban ösztöndíjat hoztak létre annak érdekében, hogy a legtehetségesebb művészek Rómába utazhassanak, és ott alkothassanak. A híres Római Díjat a 19. század elején a zenére is kiterjesztették: az idők során olyan jeles szerzők részesültek az elismerésben, mint Hector Berlioz, Charles Gounod, Jules Massenet vagy Claude Debussy. A komponistákra ható vonzerőnek köszönhetően számos fontos művet mutattak be Rómában, legyen szó olasz vagy vendégként érkező szerzőkről. A már említett Händel-darabok mellett itt került sor Mascagni Parasztbecsületének vagy Respighi híres Róma-trilógiájának középső darabja, a Róma fenyőinek premierjére is.

Az ősbemutatók sorában különleges helyet foglal el Puccini Toscája, amelyet szintén az Örök Város közönsége hallhatott először 1900. január 14-én. Ám nem csupán a premier helyszíne Róma, hiszen maga a darab is itt játszódik: az első felvonás a Sant’Andrea della Valle-templomban, ahol Cavaradossi Mária Magdolna képét festi, a második a Farnese-palotában, itt kerül sor Tosca és Scarpia végzetes alkujára, amely a férfi halálához vezet, és végül a harmadik az Angyalvár tetején, ahol a szerelmesek sorsa beteljesedik. Ezeket a helyeket mi magunk is felkereshetjük, sőt, több olyan operafilm is készült, amelynek jeleneteit az eredeti helyszíneken vettél fel. A legismertebb talán az 1992-es feldolgozás Zubin Mehta vezényletével, amelynek főszerepeit Catherine Malfitano, Plácido Domingo és Ruggero Raimondi énekelte.

Persze akkor sem panaszkodhatunk, ha Rómában járva a jelenkorban vágynánk valamilyen zenei programra. A Római Opera, amely az építésze nevét viselő Teatro Costanziban működik, egész évben kínál produkciókat, a legkülönbözőbb operák mellett a balettnek is teret engedve. Nyáron az intézmény kiköltözik a csillagos ég alá, a Caracalla-fürdő ókori romjai között több ezer néző előtt játszanak. Az intézmény története során neves karmesterek váltották egymást a vezetői pozícióban, Riccardo Mutitól néhány évvel ezelőtt Michele Mariotti vette át a zeneigazgatói posztot.

Daniel Harding a 2024/2025-ös évadban vette át az Accademia Nazionale di Santa Cecila Zenekarának vezetését

Bár a Római Opera koncerteket is tart, a szimfonikus repertoár rajongói elsősorban az Accademia Nazionale di Santa Cecilia Zenekarára lehetnek kíváncsiak. A világhírű együttes 1908-ban jött létre, míg a mellettük működő kórus jóval régebbi múltra tekinthet vissza, egészen a 16. század második feléig. Mondhatjuk azonban, hogy a zenekar „behozta a lemaradást”, hiszen bő száz év során annyi neves zenésszel dolgozott együtt, hogy felsorolni is nehéz lenne, kezdve Gustav Mahlertől és Claude Debussytől Leonard Bernsteinen át egészen napjaink nagyságaiig. Zeneigazgatójuk néhány éve Daniel Harding, aki elsősorban az erős egyéniségek és az összjátékra való képesség közötti egyensúlyt illetően méltatta az együttest. Opera, koncert, zenei zarándokhelyek – Róma ma is kihagyhatatlan a zenerajongók számára!