Ezerlábú művész, aki nélkül a Dűne sem lenne ugyanaz

Mit tehet a művész, akit gyerekkora óta szakmája legkiválóbbjaként tartanak számon, bezsebelte az összes létező nagy elismerést, a legnagyobb balettlegenda szellemi örökösének nevezik, több mint egy évtizede Hollywood kedvencévé is vált, neve egyszerre fogalom klasszikus és popkulturális körökben, és még a nyugdíjkorhatártól is fényévekre van?

A táncos-koreográfus Benjamin Millepied-re a jelek szerint a döbbenetes léptékű siker nem bénítólag hat, éppen ellenkezőleg. Koreográfusi munkáját a világ legutóbb a Dűne 2-ben láthatta: ő alkotta ugyanis meg a sivatagi fremenek jellegzetes járását, egy olyan mozdulatsort, amely egyszerre gyönyörű és nélkülöz minden ritmust.

Nem ez volt az első, de még csak nem is a legfontosabb hollywoodi munkája. A tánc világához egy kicsit közelebb állt Darren Aronofsky 2010-ben bemutatott Fekete hattyúja, ebben vezető koreográfusként tanította balettra a film főszerepét játszó, Oscar-díjjal is kitüntetett Natalie Portmant. A forgatáson a két művész kapcsolata gyorsan kinőtte a szakmai kereteket, és egészen 2024-ig házastársak voltak.

Művészi pályája azonban túlmutat a hollywoodi bulvárhíreken és a nagy költségvetésű filmeken. Édesanyja is táncművész volt, így bár Benjamin az első professzionális balettóráit 8 évesen vette, a tánc gyakorlatilag születésétől kezdve jelen volt az életében. Talán nem is olyan meglepő a műfaj iránti korai vonzalma, ha hozzátesszük, neve azt jelenti: „ezer láb”. Bordeaux-ban született, de néhány évig Szenegálban nevelkedett, ahol édesapja a helyi olimpiai csapatot készítette fel.

Francia, majd amerikai tanulmányai után rövid időn belül a New York City Balett vezető táncosává léptették elő, 2001-től kezdve pedig koreográfusként is dolgozni kezdett. Így került a Barishnikov Arts Centerhez, ahol az intézmény névadója, Mihail Barisnyikov számára készítette el Years Later című szólókoreográfiáját – többen ekkor a balettlegenda szellemi örököseként kezdték emlegetni. 2012-ben L.A. Dance Project néven megalapította saját társulatát, 2014-től kezdve pedig két éven át töltötte be a Párizsi Opera balettigazgatói posztját.

Hollywoodba sem minden filmes előzmény nélkül érkezett meg. Táncosként dolgozott az Air France és az Yves Saint Laurent divatház reklámfilmjeiben, önálló reklámfilmeket készített a Forevermark gyémántékszereknek, 2022-ben pedig bemutatkozott első játékfilmrendezésével, a Carmennel, a főszerepben Paul Mescallal és a Pedro Almodóvar-filmekből is ismert Rossy de Palmával.

Munkái során együtt dolgozott a kortárs zenei színtér legkiválóbbjaival – köztük volt többek között David Lang, Nico Muhley és Philip Glass –, illetve olyan alkotókkal, mint a National dalszerzőjeként ismert, de Taylor Swift albumain is közreműködő Bryce Dessner vagy az elektronikus szcénából érkező Matthew Barnes, azaz Forest Swords. Nyitottságát a könnyedebb műfajok felé jól jelzi, hogy 2014-ben Lil Buckot, a street dance királyát kérte fel, hogy táncoljon Bach Goldberg-variációinak Aria tételére.

A cikk elején feltett kérdésre pedig a válasz egyszerűbb, mint gondolnánk: a legjobb, amit egy csúcsra ért művész tehet, hogy elhozza produkcióját a Müpába. Nem is akármilyen társaságban: a világhírű francia orgonaművész, Olivier Latry és szintén orgonista felesége, a koreai születésű Shin-Young Lee élő orgona zenéjére a mozambiki Idio Chichava és az amerikai Jobel Medina mellett Benjamin Millepied koreográfiája is látható lesz február 14-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.