„Szeretnék valami maradandót alkotni majd egy nap, hogy ha meghalok, vagy bármi történik velem, az emberek ne felejtsenek el. Ki tudja? Lehet, hogy valamikor énekeltem a színpadon, és egy fiú és egy lány éppen akkor ismerkedett össze, mondjuk, egy lassú dalom alatt. És akkor már valamilyen szinten beloptam magam az életükbe, és ez nagyon jó érzés” - mondta egyszer Rúzsa Magdi, aki a közönség szavazatai alapján megnyerte a Megasztár televíziós tehetségkutató verseny harmadik sorozatát, és n...épszerűsége azóta is méltán töretlen.
2006. november végén megjelent első szólólemezén, amelynek zenei producere Závodi Gábor volt, több neves magyar szerző dala kapott helyet. Presser Gábor és Novák Péter is írt zenét, illetve szöveget az albumra, amelyen a gyors, pörgős számok és a lírai szerzemények egyenlő arányban szerepelnek. A CD-n Magdi saját szerzeménye is megtalálható, több dalnak pedig a szövegét írta. „A Művészetek Palotájában koncertezni nagy megtiszteltetés” - nyilatkozta a sajtóban, s így estjét vele együtt várhatjuk különös érdeklődéssel.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.