egy szünettel
Közreműködők:
Az Orgonapárbaj nagy hagyományú koncertjein a hangszer legkiválóbb művészei vetélkednek játékosan, különböző zenei feladatok rögtönzött megoldásával szórakoztatva a közönséget. Talán éppen a rögtönzés fontossága sugallta az ötletet: miért ne vállalhatná két jazzmuzsikus is a megmérettetést? A lehetőség most valóra válik: két világsztár, a Hammond-orgona két virtuóza, Larry Goldings és John Medeski látogat el hozzánk, ráadásul nem először, hiszen mindketten korábban is nagy sikerrel vendégszerepeltek már a Müpában. Együtt azonban most lépnek fel először a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Az ötvenes évtizedének közepén járó Larry Goldings eddigi pályafutása során a műfaj legnagyobb egyéniségeivel játszott. A gitáros Peter Bernsteinnel és a dobos Bill Stewarttal alakított triója végig kísérte pályáját, rendkívüli sikereket aratva. Stúdió- és live session-zenészként a popzenei világ olyan alakjaival dolgozhatott együtt, mint Eric Clapton, John Mayer, Sia, Elton John, Jane Monheit, Eros Ramazzotti vagy Rod Stewart, mindezen kívül számos filmzene is köthető a nevéhez. Nemzedéktársa, John Medeski is igazi nagyágyú: róla a legtöbbeknek a dobos Billy Martinnal és a bőgős-basszusgitáros Chris Wooddal alakított Medeski, Martin & Wood trió jut eszükbe, illetve annak John Scofield gitárossal kvartetté bővült változata. A sorozat tizedik koncertjén – az orgonapárbajok történetében először – két legendás Hammond-orgonista lép fel. Megismerkedhetünk a jazz történetében oly fontos hangszer jellegzetességeivel, felfedezhetjük, hogy a Müpa orgonája mire inspirál két jazzmuzsikust. Külön-külön és együtt is fognak játszani, számíthatunk improvizációs feladatokra, szólókra, de duóformációk is játszanak Hammond B3 orgonán és nagyorgonán. Fazekas Gergely zenetörténész társaként az est másik moderátora az a Premecz Mátyás, akit a Hammond-orgona egyik legjobb hazai játékosaként kedvel a Müpa közönsége.
Rendező: Müpa
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.