Szentpéteri Csilla eddigi talán legkülönlegesebb koncertjére készül. A zongoraművész az elmúlt években már számtalan vendéget hívott meg varázslatos hangulatú fellépéseire, szerepelt nála Gerendás Péter, Deseő Csaba, a Bolyki Brothers, Lantos Zoltán, Zsédenyi Adrienn, Wesely Ernő és sokan mások. 2003-ban egy rövid produkció erejéig vendége volt Cakó Ferenc is nemzetközileg elismert homokanimációs műsorával, amely igazi hungarikumnak számít. A két művész most úgy döntött, hogy nagyobb léleg...zetű közös munkára vállalkozik, amelynek egyedi, változatos zenei világát Szentpéteri Csilla frappáns klasszikus átiratai, temperamentumos, latin hangulatú művei, önálló szerzeményei adják.
Zene és vizualizáció régóta összekapcsolódik a művészetekben, ahogyan az opera is épít a látványra, a némafilm a zenei kíséretre, korunk népszerű zenéi a klipekre. Ennek a vonalnak kreatív továbbgondolása az élő zene és az animáció társítása, ráadásul Cakó Ferenc egy új technikával is kísérletezik, amelyet itt láthat majd először élőben a nagyközönség.
A zongora mellett jelentős szerepet kapnak a gitárok és az ízes ritmusok. Az egymásba fonódó dallamok, a hosszan kibontakozó meseszerű történetek, az izgalmas képregények egészen újszerű, szokatlan koncertélményt nyújtanak a nézőknek.
(www.szentpetericsilla.hu, www.sandanimation.com)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.