A Müpában 2008 óta megrendezett gála, A népzene ünnepe 2024-ben a pályafutásának ötvenedik évfordulóját ünneplő Sebestyén Márta főszereplésével zajlik: az énekesnő pályatársainak gyermekeivel, a hazai táncházmozgalom sokadik generációjával lép színpadra. Számos további vendég mellett az Erdőfű Zenekart, a Söndörgőt, valamint Szerényi Béla és fiai tekerőzenekarát éppúgy ott találjuk a színpadon, mint a Magyarpalatkai Bandát, vagy Andy Irvine-t és Donal Lunnyt Írországból. Az igazán sokszínű műsor előtt az est egyik közreműködő együttese, az Erdőfű melegíti a közönséget egy másfél órás táncházzal az Átriumban.
A Sebestyén Márta művészete köré épülő „Az én szívem játszik...” című koncert felvezetéseként 17.30 és 19.00 között táncházra számíthat a közönség a Müpa Átriumában. Az esemény táncosai, ifj. Zsuráfszky Zoltán és Zsuráfszkyné Szabó Judit gondoskodnak arról, hogy azok is megismerhessék az alaplépéseket, akik korábban még nem merészkedtek a táncolók közé. A zenét pedig a műfaj egyik nagyágyúja, a táncházi muzsikusok összefogásából létrejött Erdőfű szolgáltatja. A zenekar tagjai mind elkötelezett h...ívei a Kárpát-medencei népzenei hagyomány hiteles előadásának, táncházakban és koncerteken egyaránt. A formáció célja, hogy átfogó képet adjon a magyarlakta területek és a velünk együtt élő etnikumok vonós népzenéjének sokszínűségéről, az adott vidék vagy falu sajátosságait szem előtt tartva. A zenei társulás ars poeticája elmélyült szakmai tudást és specifikus hangszerismeretet igényel egy-egy tájegység zenei hagyományaira nézve.
Rendező: Müpa
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.