Előadja:

a Duna Művészegyüttes és a Göncöl zenekar

Közreműködik:

Fekete Borbála – ének

Felvételről közreműködik:

Izabella Caussanel – ének
Gáspár Álmos – hegedű
ifj. Csoóri Sándor – brácsa, brácsakontra, tambura, ír buzuki
Friderikusz Péter – cselló
Lakatos Dávid – nagybőgő
Földes Gábor – basszusgitár
ifj. Szerényi Béla – tárogató, furulya
Sebestyén Patrik – trombita, szárnykürt
Herédi Zsombor – harmonika
Őri Kiss Botond – zongora
Csernovszki Márk – hárfa
Horváth Áron – cimbalom
Okazaki Masato – éneklő fűrész

Alkotók:

Zene: ifj. Csoóri Sándor
Zenei szerkesztő: Pál István „Szalonna”
Dramaturg: Orza Călin
Díszlet: Michac Gábor
Vetítés: Lukács Mihály
Jelmez: Winklerné Petri-Kiss Borbála, Furik Rita
Táncmester: Módosné Almási Berta, Módos Máté, Sáfrán Balázs, Szabó Csaba, Farkas Ágnes, Gaschler Beáta, Antal Áron, Nagypál Anett
Tánckarvezető: Soós Gyula András, Bonifert Katalin
Koreográfus: Farkas Tamás, Kovács Norbert „Cimbi”, Kádár Ignác, Juhász Zsolt, Orza Călin
Rendező: Juhász Zsolt

A bemutató a Bartók Tavasz keretében a Duna Művészegyüttessel közös programként, a Müpa szervezésében valósult meg.

A székelykapu az ősi erő szimbóluma, szakrális jelentőségű tárgy, mely a hit, a remény, az Istenhez való tartozás jelképe, kommunikációs csatorna ég és föld között. Három oszlopa a test, a lélek és a szellem egységére utal, faragásai védelmi, kegyelmi és áldást adó szimbólumok, az univerzum energiájának lenyomatai. A Duna Művészegyüttes produkciójának inspirációs forrásául ez a gazdag jelentéssel rendelkező építmény szolgált.

I. Csillagösvényen

Első ének: Égi-földi eredetmondák
a Nap és a Hold násza, Nimród és fiai: Hunor és Magor, a Csodaszarvas űzése, a székely nép születése

Második ének: A Szent Anna-tó legendája
a székely legendárium reprezentatív példája, mely a női princípiumot állítja szembe
a férfiközpontú gondolkodásmóddal

Harmadik ének: Székelyek Képes Krónikája
Dózsa György parasztfelkelése, Kőrösi Csoma Sándor keleti útja, a Siculicidium, avagy a mádéfalvi veszedelem, a csíksomlyói Babba Mária, a Napba öltözött Boldogasszony

II. „Áldás a bejövőnek, béke a kimenőnek”

Gyergyói tánckép
verbunk, csárdás és gyorscsárdás, Köllőké, ceppel

Felcsíki párok
cepper, zsuka, csárdás és sebes

„Egy kicsi madárka”
kászoni dallamok

Felső-Maros menti hangulatok / Marossárpatak, Vajdaszentivány
sebesforduló, huszárverbunk, csárdás, korcsos, cigánycsárdás, batuka

Magyarói virtuózok
marosmagyarói muzsika

Sóvidéki mulatság / Pálpatak, Korond, Makfalva
verbunk, csárdás, szöktetős, marosszéki

„A magyar népművészetnek és ezen belül a monumentális fafaragásnak, de a népi építészetnek is csúcsa a székelykapu – írja a néprajzkutató Balassa M. Iván. – A hagyományosan nagynak, fedelesnek vagy galambbúgosnak nevezett kaput az 1900-as évek elejétől nevezik székelykapunak, nevét a Székelyföldről kölcsönözve, ahova erre az időre visszaszorult készítésének gyakorlata. Három oszlopa, zábéja van, ezeket felül egy vízszintes gerenda, a szemöldökfa vagy kontyfa köti össze, amelyre gyakran galambdúcot (galambbúgot) építenek. Az oszlopok közötti távolság eltérő, helyet adva a nagy- és a kiskapunak, azaz a teher- és személyforgalomnak.”

A kapu készítésére legalkalmasabb a tölgyfa, amit Székelyföldön cserfának, cserefának hívnak, míg a kapuszárnyak a könnyebb fenyőből készülnek. Az anyagot egy évig száradni hagyják, és csak ezt követően fognak bele a faragásba. Először meghatározzák a méreteket, majd a szerkezeti elemeket, az oszlopokat és a koszorúgerendát erősítik össze csapolással, az elmozdulást megakadályozó, egyben díszül is szolgáló haránt-, illetve könyökkötéseket pedig lapolják. A kiskapu feletti kaputükröt változatosan és egyes vidékekre jellemző módon zsilipeléssel, máshol függőleges lécekből kialakított rácsozattal és egyéb megoldásokkal töltik ki.

© Kállai-Tóth Anett

„Mindezek után következik a kapu díszítése és a szövegek bevésése – folytatja Balassa. – A székelykapukat általában virágos mintákkal díszítik, de van, amikor mértani alakzatokkal. Hagyományosan azonban jóval több volt a díszítetlen, simakapu, mint a kicifrázott. A faragott díszeket vésővel, a finomítást faragókésekkel készítették. De nemcsak faragták, hanem festették is a székelykaput, eredetileg csak piros, fehér, zöld és kék színnel. A feliratok a kontyfára kerültek, de előfordultak a kiskapu feletti szemöldökfán is.” Ezek a feliratok a székelykapuk elmaradhatatlan tartozékai. Egyrészt az építés idejét és a gazda, illetve a fafaragó nevét ismertetik, általában a kapu belső oldalán, másrészt jókívánságokat, üzeneteket tartalmaznak a betérő számára: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez – testvér – ne légy hűtlen soha!”; „Házad lehet bárhol, de hazád csak itt.”; „Béke a bejövőre, áldás a kimenőre!”; „Isten hozott. Ha mész, Isten legyen veled.”

Az előadás első része a székely nép eredetének táncos krónikája. Először a mitikus múlt, az ősi eredetmondák világa elevenedik meg, majd a mágikus népszokások és szertartások színes képei, legvégül a székelység történelmének meghatározó helyszínei és eseményei, illetve e történelem kimagasló személyiségei tűnnek fel. Furik Rita jelmezeinek színei és formái a mitikus tartalmat erősítik, az alapruházatot a Nap és a Hold szimbóluma, a kezdet, a teremtés ihlette.

© Kállai-Tóth Anett

Különös jelentősége van a székely viseletre jellemző csíkos mintázatnak is, melyet a tervező az élet szimbólumaként használ. A székelység az életét kezében tartva irányítja a rendszert, amelyben él, így a csíkos szövés nemcsak díszítőelemként, hanem erős összekötő jelképként jelenik meg a jelmezek bizonyos részein. Ifj. Csoóri Sándor világzenei dallamai Bartók Béla gyűjtéseiből merítenek, megjelennek köztük régi és új stílusú népdalok is.

A második rész táncos barangolás Székelyföldön, a művészek a különböző régiók zenéje és táncai segítségével kalauzolják a közönséget ezen az ősi és hallatlanul színes tájon. Ebben a részben autentikus székely népviselet jelenik meg, melynek legfőbb jellemzője, hogy hagyományos kézi megmunkálással, házilag készült, gyapjú, kender, len és juhbőr felhasználásával. Az előadásban eredeti, Székelyföldről származó népviseletek, valamint az eredetiek alapján rekonstruált női és férfijelmezek egyaránt láthatóak. A székelységre jellemző színek és minták felkutatása, a ruhák táncművészekre alakítása Winklerné Petri-Kiss Borbála munkája.

© Kállai-Tóth Anett

A második részben, amelynek zenei szerkesztője Pál István „Szalonna”, autentikus székely népzene hallható a Göncöl zenekartól.

Az 1957-ben alakult Duna Művészegyüttes 26 fős tánckarból és 6 fős népi zenekarból áll, tagjai hivatásos néptáncosok és hangszeres művészek. A táncosokat kísérő Göncöl zenekar önálló koncerteket is ad, amelyek elsősorban az autentikus népzenére épülnek.

A Duna Művészegyüttes a hazai néptánchagyomány hiteles, ugyanakkor nyitott és figyelemfelkeltő tolmácsolására törekszik, produkcióit egyszerre jellemzi a hagyományőrzés és a művészi kísérletezés.

© Végh Tamás

Az együttes repertoárjában fontos helyet foglalnak el a néptáncot és a kortárs táncot ötvöző táncszínházi bemutatók, valamint a néptáncelemeket felhasználó gyermek- és ifjúsági előadások. Törekvésük, hogy előadásaik a néptánc iránt érdeklődőket a színházhoz, a színházba járókat pedig a néptánchoz vigyék közelebb.

Juhász Zsolt néptáncos, koreográfus, 1999 óta a Duna Táncműhely vezető koreográfusa, 2007 óta a Duna Művészegyüttes művészeti vezetője. Az 1990-es évektől munkásságát számos szakmai díjjal – többek között A Népművészet Ifjú Mestere címmel, néptáncfesztiválok nívódíjaival és koreográfusi díjakkal – ismerték el. 2003-ban Harangozó Gyula-, 2006-ban Imre Zoltán-díjat kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével tüntették ki, 2025-ben pedig Magyarország Érdemes Művésze díjban részesült.

Munkásságában kiemelt szerepet kap a magyar néptánc hagyományainak hiteles ápolása, művészi színvonalú színpadra vitele táncosként és koreográfusként egyaránt. Különösen fontosnak tartja, hogy a magyar néptánc sokszínű formakincsét kortárs mozgásszínházi technikákkal ötvözze, és ekként korszerű táncszínházi produkciókat hozzon létre.

© Éder Vera