egy szünettel
Vezényel:
Szereplők:
Közreműködők:
Alkotók:
Rossini
A sevillai borbély
Rossini vígoperája a 2016 nyarán megvalósult, nagy sikerű szombathelyi előadás után a Müpában is kitűnő szereposztásban kerül színre. Káel Csaba rendezése némafilmes környezetbe helyezi a művet, Rossini sziporkázó, szellemes muzsikájában így még nagyobb hangsúlyt kap a játékosság és a humor. A produkció igyekszik zeneileg is leporolni a darabra évszázadok alatt rárakódott előadásbeli tradíciókat, és eredeti frissességében megszólaltatni az operát.
„A díszlet (Szendrényi Éva munkája) olyan, mintha valami Tim Burton-filmbe csöppentünk volna: minden groteszkül eltolva oldalra hajlik, még az ajtón is oldalazva kell bejönniük a szereplőknek. A színpad két oldalán felállított kamera is remek ötlet, közvetítésével olykor-olykor éneklős »szelfit nyomnak« a művészek. Nagyon kellett ez az enyhe modernség ennek a 19. századi műnek, sokkal élvezhetőbb, befogadhatóbb lett így” - olvasható a frisss.hu honlapon megjelent kritikában.
A Budafoki Dohnányi Zenekar és a Müpa közös produkciója.
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar, Müpa
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.