„Amit Emanuel Ax épít hangokból, az nem hivalkodó kastély, hanem szelíd és meghitt otthon, amely a belépőt azzal lepi meg, hogy minden szobából nyílik egy újabb” - írta az Élet és Irodalom kritikusa a zongoraművészről legutóbbi, a Budapesti Fesztiválzenekarral közös koncertje után. Fischer Iván és Ax tökéletesen érti egymást, ez az összhang segíti hitelesen megszólalni Mozart 17., G-dúr zongoraversenyét (1784), amely a zeneszerző pályája csúcsán született. Az első tétel katonai indulókat idéz, mégis elegáns és kecses, míg a második tele van kivételesen szép modulációkkal és megdöbbentő disszonanciákkal, végül sziporkázó vígoperai tétellel zárul a darab.
Míg Ax világa kedves titkokat rejtő házikó, Bruckner zenéje „romantikus katedrális” - mondja Fischer Iván. A karmester szerint a IV. szimfónia két elemből építkezik: a senkiéhez sem hasonlítható ünnepélyes áhítatból és a Wagner nyomdokain haladó, legszenvedélyesebb romantikából. Ebből jön létre Bruckner kivételes varázsa, amelyet nem véletlenül imádnak az egész világon. A IV. szimfónia az ellentmondásos osztrák szerző egyik legnépszerűbb műve, egyben az egyetlen, amelynek nevet is adott. A „Romantikus” szimfónia egy középkori városból indul, majd egy erdőbe jutunk madárfüttyel és heves vadászattal, végül egy nagy, közös lakmározás vár a mezőn.

Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar