Egykor Végh Sándor tanítványa volt, és a norvég hegedűművész-karmester, Arvid Engegård pályafutása legfontosabb döntésének ítéli, hogy látogatta a nagy magyar muzsikus salzburgi kurzusait. A számos közös koncert után most újra a Concerto Budapestet vezénylő Engegård műsora ezúttal a német romantikát Stravinsky zenéjével társítja, méghozzá úgy, hogy a felhangzó művek itt-ott más korokat és világokat is megidéznek majd.
Kezdve mindjárt az elsőként megszólaló 1873-as Brahms-művel, amely címe szerint egy Haydn-téma variációit tartalmazza, ám a nyolc változaton és a finálén végigvonuló koráldallam ennél is korábbról eredeztethető. A kürt 19. századi versenymű-irodalma nem mérhető a hegedű vagy a zongora kedveltségéhez, ám Robert Schumann éppenséggel szólóhangszerként is szívesen nyúlt ehhez az instrumentumhoz, s ennek legszebb bizonysága az az 1849-es kompozíció, amely nem is egy, hanem mindjárt négy kiváló kürtös... számára kínál főszerepet. „Régi munkám a Petruska. Nem mondom, hogy rossz munka. De már túl vagyok rajta.” 1926-ban nyilatkozott így Budapesten Igor Stravinsky, aki szerette meghökkenteni az újságírókat. Valójában még évtizedek múltán is visszatért e művéhez, mi pedig sose leszünk túl a Petruskán.
Rendező: Concerto Budapest
Jegyinformáció
Személyes vásárlásnál erre az előadásra jegyét Edenred és Rewin Ajándékutalvánnyal, és Edenred és Rewin Ajándékkártyával (Juttatási és Családi kártyák) is megvásárolhatja.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.