Aki még nem látta Almodóvar 1991-es filmjét, most megdöbbenhet. A Tűsarok ugyanis igen fontos építőeleme, sok tekintetben alapköve a rendező életművének: számos gondolata él tovább a következő negyedszázad során készített filmjeiben. Az anya-lány viszony ábrázolásában mindenképen alapmű. Nem téved, aki a Volver vagy a Julieta nőalakjairól a Tűsarok asszonyaira asszociál. És ott vannak benne azok az erkölcsi dilemmák, amelyeket ma már Pedro Almodóvar kézjegyének tekintünk: a büntetés nélkül maradt bűn, a bűn átvállalása, a furcsa vezeklés. De felbukkan az alakoskodás is, hiszen az alakváltás, az álöltözet, a transzvesztitizmus, vagy akár a test teljes átformálása szinte elválaszthatatlan a rendező filmjeitől. És ne feledkezzünk meg a televízióról, a média és a reklámok által uralt világról! Lehetne beszélni a szerelmi rivalizálásról és azokról a bonyolult szerelmi sokszögekről, amelyek Almodóvar filmjeiben már erősen feszegetik a két dimenzió határait, és egyre inkább emlékeztetnek térbeli formákra, poliéderekre.
Na és az idő? Amely néha egy előtörténeten keresztül mutatja meg igazi természetét. Aztán a várakozásban kibomló idő, amelynek lényegét a bekövetkező, az esetleg bekövetkező, a ki tudja, mikor bekövetkező események adják. És hogyan is állunk a feledés idejével? Mi az, ami elsodródik az idővel? És mi az, amit súlyosan hordozunk magukban, életünk végéig. No meg az az idő, amely nyomot hagy rajtunk, hogy a régi képek közötti matatás közben jól pofon vágjon. Bonyolult ez, a fenébe is! És a moziban ülve mélyebben megélhető, mint ezeket a sorokat olvasva.

A vetítés a budapesti Spanyol Nagykövetség együttműködésével valósul meg.

Rendező: Müpa