Immár a harmadik idényben folytatódik a Művészetek Palotája és a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) telt házas filmklubja, a Müpamozi. A februárban kezdődő zenés sorozat ötven év legnagyobb slágereit tartalmazó kultuszfilmekből válogat. A nézők az operettől a szocialista road movie-ig, a musicaltől a retroparódiáig változatos műfajokon keresztül találkozhatnak legkedveltebb sztárjaikkal: Sárdy Jánostól Koncz Zsuzsáig, Hobótól a Latabárokig, Ferrari Violettától Gálvölgyi Jánosig, Gábor Miklóstól Honthy Hannáig, Soós Imrétől „Bill, a királyig” terjed a sor.
Réz András filmklubjában körbejárjuk a több száz slágerré vált dal születésének forrásvidékét: hogyan termékenyítették meg az ötvenes évek kollektív „műhelyei”, a gyár, az uszoda, a sportpálya a Kabos-filmektől örökölt profi kabarék és operettek világát. Többféle szűrőn, a korabeli filmen és annak szatirikus, későbbi feldolgozásain keresztül eleveníthetjük föl, hogyan nevelődött át a gyanútlan, aranykezű, de ideológiailag képzetlen szerelmes ifjúmunkás az ötvenes években. Milyen szerepe volt a hatvanas évekbeli langyos kádárizmusban a VIT és a „Ki mit tud?” versenyeinek a beatzenekarok, az Illés, Koncz Zsuzsa és más csapatok indulására? Hogyan jelenik meg a Pacsirta rádió, a grízes tészta, a Bambi üdítő s a közösségi együttműködést és ideálokat deklaráló szocializmus a hatvanas évek zenés filmjében és annak kilencvenes évekbeli retrójában? Miért közönségsiker a hatvanas évek óta szinte folyamatosan Ránki György musicalje, az Egy szerelem három éjszakája? Hogyan fér össze a rock-blues érzés a Kőbánya-dokumentarizmussal, milyen Fonográf-zenék ritmusára vált emblémává a szocialista aszfaltot döngető Zil teherautó, miután fölvette a szöszke göndör autóstoppos lányt?
A sematizmus vörös csillagzata alatt született Állami áruház ma legalább olyan vonzó film, mint az ötvenes években volt. A kor olykor félelmetes, ellenségkereső, békeharcos ideológiája, „munkaverseny- vagy szabotázsfilmjeinek” kollektív didaxisa rég nosztalgiakeltő humorforrássá vált. Az Állami áruházat azonban nem pusztán ezen a szemüvegen keresztül nézzük. Ezt a bohózatot több különlegesség is kiemeli a sematizmus vígjátékai közül. Már az alapjául szolgáló 1951-es operett is kísérletet tett arra, hogy kigúnyolja a valóságos ötletadó eseményt, a nyugati rádióhír nyomán kitört felvásárlási lázat. Gertler Viktornak, a háború előtti korszak vígjátékmesterének sikerült e motívumot - elsősorban Latabár Kálmán legjobb kabaréhajlamait túlnövesztve - úgy kiaknáznia, hogy egy csipetnyi rendszerkritikát is lehessen látni „Latyi” fékevesztett árueladási buzgalma mögött. Ezen túlmenően a filmben nemcsak vásárlók és eladók „munkaversenyeznek” az áruházban, hanem mindenki minden színtéren olyan (mű)szenvedéllyel, -derűvel és -idillel nyilvánul meg, hogy ezáltal önmaga karikatúrájává válik.
Filmkép, kollektív helyszínek és Szenes Iván feledhetetlen slágerei egyaránt azt sugallják, hogy a dolgozó felsőfokon „úszik a boldogságban, fejlődik és megjavul” abban a csodálatos városban, amely „értünk szép”…

Rendező: Művészetek Palotája, MaNDA