A Liszt Ferenc téri Könyvklub, az első budapesti táncház 1972. május 6-án Fotó: Fortepan /Szalay Zoltán

Folklórlázban a magyarok: az egész világ minket akart másolni

A beatkorszak kellős közepén lett olyan sikeres Magyarországon újra a néptánc, hogy arra még a politika is sanda szemekkel tekintett. A Müpa februári estjére, A népzene ünnepére készülve idézzük fel, hogyan vált elsöprővé a néptáncmozgalom hazánkban, és hogyan hódította meg aztán a világot is.

Ha az Andrássy úton jársz, és elsétálsz az Írók Boltja előtt, adózz egy gondolattal a magyarországi táncházmozgalomnak! Már mondjuk is, hogy miért, és hogyan függenek össze a Liszt Ferenc téri üzlet nagy ablakai a 70-es évek legendás, azóta nemzetközileg is elismert kezdeményezésével.

Digitális jelenünkből nézve egészen elképesztő helyzet lehetett, amikor a magyar hagyományoknak kedvtelésből, szabadidejükben is hódolni kívánó táncosok azon vitáznak: be kell-e engedni maguk közé vagy sem az üvegkirakatnál bámészkodó, lelkesen csatlakozni kívánó, civil tömeget. A hazai folklór ápolásának egyik legfontosabb pillanata lett a döntés: lépjenek csak beljebb a beatkorszak farmeros, lobogó hajú lányai és fiai!

A szokatlan engedményből végül országos láz, a politika által is megfigyelt tevékenység, majd szépen-lassan nemzetközi siker lett. Közel negyven évvel a születése után, 2011-ben a táncházmozgalom még az UNESCO szellemi kulturális örökségi listájára is felkerült. A módszert, amely a hagyományos kultúrát városi körülmények között tette elképesztően népszerűvé, az egész világ fejbiccentve ismerte el.

A MAGYAR NÉPZENE ÉS NÉPTÁNC ÚJJÁÉLEDÉSE

Hivatásos és amatőr néptáncosok körében már a hatvanas években megfogalmazódott, hogy színpadon kívül, klubtevékenység formájában is hódolniuk kellene szenvedélyüknek – derül ki Abkarovits Endre tanulmányából, melyet a magyarországi táncházmozgalom létrejöttének negyvenedik évfordulójára írt. Az elképzelés 1972-es megvalósulásának volt pár közvetlen előzménye is.

Például amikor 1971-ben Novák Ferenc „Tata” koreográfus, a Bihari János Táncegyüttes megalapítója tanítványaival és munkatársaival ellátogatott az erdélyi Székre, ahol még minden elemében élt a néphagyomány. Az ottani fiatalok gyakran béreltek ki helyiségeket, fizettek zenészeknek, szervezték meg maguknak a táncházakat. A közösségteremtő erő és a tiszta, keresetlen mulatság nagy hatással volt a pestiekre.

Sebő Ferenc és Halmos Béla játszik a Liszt Ferenc téri Könyvklubban (ma: Írok Boltja) rendezett első budapesti táncházban 1972. május 6-án (fotó: Fortepan/Szalay Zoltán)

1972. május 6-án végül négy amatőr együttes, a Bihari, a Bartók, a Vasas és az Építők/Vadrózsák megrendezte az első hivatalos táncházat Budapesten, a Liszt Ferenc téri Könyvklub épületében – vagyis a mai Írók Boltjában. Az alapítók között ott volt Novák Ferenc, Martin György tánctörténész, folklorista, akire Abkarovits úgy emlékezik, mint aki „bartóki munkát” végzett a tánckutatásban, és Tímár Sándor koreográfus, táncpedagógus. Ők már a 60-as években új szemlélettel közelítettek a néptánchoz.

De ott volt Sebő Ferenc és Halmos Béla is, akik jó ideje gitárra ültetve adták elő az ismert népdalokat – jelentős meghökkenést váltva ki ezzel az újhullámos megközelítéssel. Emellett a televízió is indított kifejezetten népzenei témájú vetélkedőket, így például a Röpülj páva! címűt, a Ki mit tud? mintájára. Ezek hatására lendült fel hazánkban újra a népzene iránti érdeklődés.

A LISZT FERENC TÉRTŐL NEW YORKIG

De térjünk vissza ahhoz a bizonyos kirakathoz! „A nagy üvegablakoknak köszönhetően szem előtt voltunk, és láttuk, hogy amit csinálunk, az érdekli az embereket – mesél Sebő Ferenc arról, hogyan robbant be a köztudatba a néptánc izgalma –, de a hivatásos táncosok ellenálltak annak, hogy beengedjük őket. Mondván, ha az utcáról bejönnek, meg kell őket tanítani táncolni, azt pedig nem vállalják, ők művészek, nem érnek rá a civilekkel bajlódni.”

A Bartók Táncegyüttes volt az egyetlen az alapítók közül, amelyik úgy gondolta, igenis ki kell nyitni a nagyközönség előtt a táncházakat, mert előremutató lehet, ha a laikusok is elsajátíthatják a magyar néptáncokat. A Bartókra egyébként is jellemző volt a különállás: míg a többi csoport még stilizált táncokat mutatott be estjein, ők már rég az autentikus táncokat favorizálták.

Az első nyílt táncházra a Fővárosi Művelődési Házban került sor 1973 januárjában. A következő évtől már vidéken is volt ilyesmire lehetőség, így például Székesfehérváron vagy éppen Debrecenben. A mozgalom fénykora a nyolcvanas évek közepe lett: a hét szinte minden napján volt valahol táncház Budapesten.

Országosan és külföldön is intenzíven terjedt a mozgalom. A jelentősebb magyar kolóniával rendelkező városokban evidenciává lett a szervezés – így indítottak még New Yorkban, Ausztráliában, Argentínában és Japánban is táncházat. Sőt, a magyarországi sikerekre alapozva indult meg hazánkban az iskolai népzeneoktatás, melynek első intézménye az Óbudai Népzenei Iskola volt.

HOGYAN LETT ELLENZÉKI A NÉPTÁNC?

Kulturális jelentőségén túl a táncházmozgalom szorosan összefonódott a kor ellenzékiségével is. Bár a Válasz Online-nak adott idei interjújában Sebő Ferenc úgy fogalmazott, hogy eleinte nem nagyon figyelték meg őket, és csak nagyjából öt év után kezdtek megjelenni a rendezvényeken a besúgók, Hamar Dániel, aki zenekarával akkor csatlakozott a táncházakhoz, amikor Sebőék 1973-ban fél évre meghívást kaptak Japánba, már erőteljesebbnek festette fel a politika hozzáállását egy három évvel ezelőtti beszélgetésben. A Muzsikás együttes vezetője szerint nem csak az zavarta a hatalmat, hogy nem tudták kontrollálni a mozgalmat. „A táncház (...) a nemzettudatot erősítette, ami előbb-utóbb elvezetett a bolsevikok számára rettegett nemzeti függetlenség gondolatához.”

Hogy mi lehetett a legnagyobb vonzerő a városi közönség számára a néptáncos klubestekben? Sebő Ferenc szerint a párostánc-paletta kibővítése. „A mi időnkben mindenki járt tánciskolába, tanultunk rumbát, cha-cha-chát, rock’n’roll-t, és Budapesten minden mulatóhelyen volt táncparkett. Oda lehetett menni a szomszéd asztalhoz, és föl lehetett kérni a lányokat. Mi ezt a repertoárt egészítettük ki a régi magyar táncokkal. Beütött, mert nagyon tetszett a zenészeknek és az utca emberének is.”

A NÉPZENE ÜNNEPE A MÜPÁBAN

A Müpa 2008 óta várja a közönséget A népzene ünnepére, melynek a világzene mellett fontos eleme a táncházak muzsikája is. 2023. február 5-én a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben pörgős ritmusban követik majd egymást a változatos stílusban alkotó zenészek. Básits Brankát, az új népiénekes-generáció egyik nagy tehetségét, a számos nagynevű formációból ismert Tímár Sára saját együttesét, valamint a magyar etnojazz egyik legkitűnőbb fúvósát, Borbély Mihályt és a Polygont hallhatják a nézők az első részben. Az est második felében a folkrock 60-as, 70-es évekbeli hagyományait idéző MORDÁI, a rögtönzésekben kiváló, különböző tájegységek dallamait megidéző Magyar Banda, és végül a fergeteges cigányzenét játszó Kanizsa Csillagai lesznek hallhatók. A népzene ünnepének házigazdája a legendás Vujicsics együttes tagja, Eredics Gábor lesz.